A sors nem nékem szánta - hát mért láttam álmomban magát? Van örök álom: a lovag hölgyét álmodja egyre csak, ellenségét az üldözött, a hajlékát a számûzött, az óceánt a kapitány, rózsaszín ködöt a leány. Az én álmom más: valami megfejthetetlen, egyszeri, s ha egyszer mégis visszatér, a szívemből kiszáll a vér.

Kapcsolódó idézetek

1. Álmodni szoktam. Néha úgy érzem, az az egyetlen helyes cselekvés. Álmodni, az álmok világában élni (...). De ez nem tart örökké. Az ébrenlét mindig eljön, hogy visszahozzon. Murakami Haruki
2. Miért lobogjon örökké életünk lángja? Nem érti, ki a földön áll, bilincsbe zárva. A sorsot kísértik - mondja -, de ugyan mivégre? Miért hajtja az embert nyughatatlan vére? Várjuk talán merengve, míg leszáll az alkonyat? Nem nyerünk egyebet, csak elveszett álmokat.
3. És ekkor hirtelen, egy pillanat alatt, egyszer az életben meglátsz valakit, és tudod, hogy minden álmod valóra vált. Olyan ez, mint amikor felébred az ember, a feje még kába, a látása homályos, nem is tudja pontosan miért, aztán hirtelen, a reggeli kávéivás közepén eszébe jut az álma. Először csak az álom kis szelete, aztán nagyobbik része, aztán az egész. Fölidéződik hirtelen a teljes történet színhelyestől, szereplőstől. Ismerős lesz az egész, és az ember szeretne visszajutni az álom színhelyére. De nem tud. Akármennyire próbálja, nem tud. Az álom üldözi majd tovább. Lehet, hogy egy napig. Lehet, hogy egy életen át. Ezt is megtehettem volna. Megtehettem volna, hogy hagyom, hogy a képed üldözzön egy életen át. De ezt nem akartam. Elhatároztam, hogy inkább rohanok, mint egy őrült, hogy visszajussak az álmomhoz, mielőtt túl késő lenne mindkettőnknek. Ezért jöttem el hozzád. Nem tudtalak volna csak úgy, könnyedén elveszíteni, nem bizony, ennyi év várakozás után.
4. A sors nem engedte, hogy megvalósítsam az örök küldetést, amelyre fajom és családi örökségem minden bizonnyal szánt, nem tûrte, hogy belefulladjak a családi boldogságba, az otthonba és az asszonyba, lóssak-fussak, robotoljak, szükség esetén hazudjak és csaljak, hogy a csillagokat is lehozzam az égről az egyetlen nőnek... Hevesi András
5. Álmodom még, hogy visszatér, És úgy, mint rég, velem lesz mindig. Hazug az álom, bármily szép. Õ nem jön már, s hiánya pusztít! Miklós Tibor
6. Úgy kezdődött, régen volt egy álmod. Fényben úszott minden éjszakád. Sok hazugság közt eltûnt, nem találod, De érzed, valahol messze vár még rád.
7. A sorsom, hogy érted éljek! Eldobnék mindent, csupán, hogy érezd: Áldott a végzet; szenvedni érted! Mindent elmondtam, S a szívem most újra könnyû és álmodó, És aki rám néz, tudja már, hisz éreznie kell: Igaz volt minden szó.
8. Ha bûn, hogy várok rád, örökké bûnben élek. Ha bûn egy álmodás, én vállalom ezt a vétket. Száz harcot vívtam már viharral, zúgó széllel, De nem tudom, még nem tudom, a szíved hogy érjem el. Korda György
9. Amíg távol voltam az otthonomtól, azt hittem, ha látom a folyót, bármelyik folyót, az egy szép napon hazavisz majd. Időről időre azonban eltûnt a szemem elől, vagy sötétségbe burkolózott. Most végre hazavisz a folyó, de még mindig elrejtőzik előlem, az álmaim pedig szertefoszlottak.
10. Szép álmokat. Ezt kívánunk egymásnak. Minden este. És ez így szép, így kedves. Ám az igazi szép álom nem éjszakai. Nem éjjel akarom élni. Nem alvás közben. A szép álmomat ébren akarom álmodni. Megélni. Mert az én szép álmom nappali álom. Valóságos. Akit nem álmodni akarok, hanem élni. Megélni. Teljes valójában. Mert a szép álmom te vagy. Csitáry-Hock Tamás