Ugrás a tartalomra
A szabadság, egyenlőség, testvériség fogalma is átcsapott annak ellentettjébe. Jelenlegi világunk fogalomzavaros, a nagy "demokráciák" feudálisak. A "szabad" társadalmak pénz uralta, "kenyeret és cirkuszt a népnek" alapú rendszerek.
Kapcsolódó idézetek
-
A földön, legalábbis én úgy tudom, két világ van. Egy kapitalista és egy szocialista. Mások a célok, más a tartalom, más az erkölcsi rend ott, és megint más nálunk.
Berkesi András
-
Noha mára a demokratikus rendszerek általános választójogon építkeznek, valójában tömegek vannak kirekesztve a demokratikus döntéshozatalból, részvételből, mert nincsenek tudásaik, információik a politikai közösséget érintő ügyekről, történetekről. Nem férnek hozzá a demokráciához, így logikusan a szabadsághoz sem.
Pető Péter
-
A mostani világ nagyon sok dolgot elfogad normálisnak, ami nem normális. Annak idején a rabszolgatartás normális volt, és egyáltalán nem volt furcsa, ha valakinek otthon rabszolgái voltak. A mai világ ezt ma már nem fogadja el. Ehhez hasonlóan ma is vannak olyan dolgok, amiket csinálunk, mindenki elfogad, de valójában elfogadhatatlanok. Az, hogy egy gazdag ember akkora szeletet hasít ki magának a közösből, amekkorát a pénztárcája megenged, az fenntarthatósági szempontból teljesen irreális. Azt a világot kell, hogy megteremtsük, amiben a közösből nem mindenki a pénztárcája szerint vehet.
-
Tudod, mi manapság a demokrácia? A hülyeség és az ostobaság diktatúrája. Miből gondolod, hogy minden ember alkalmas arra, hogy globális kérdésekben, gazdaságpolitikák és ideológiák között döntsön? Szerintem az nem demokrácia, amikor a kormányok az iskolázatlan embereket igyekeznek hangzatos hazugságokkal manipulálni.
Brandon Hackett
-
Amit ma demokráciaként mûvelnek, annak nem sok köze van a res publicához; inkább szabadpiaci demokráciának hívnám. Némi önfegyelmezéssel igen kellemes létforma, de hamar vége lesz, mert pimaszul halad a központosítás, a pénz és a hatalom centralizálása felé; akkor pedig az önfegyelmezésnek és a kellemességnek is vége lesz. Nem valami diszkrét fasizmus vár ránk, sok biológiai körítéssel, teljes szabadságelvonással, viszonylagos anyagi jólétben?
Kertész Imre
-
A diktatúrák és a demokrácia között az a nagy különbség, hogy az előbbi rendszerekben csak egyféle igazság létezik, az az igazság, amelyet a hatalom kényszerít rá az emberekre, míg a szabad országokban minden egyes embernek megvan hozzá a joga, hogy kiálljon az eseményekről kialakított saját változata mellett.
José Eduardo Agualusa
-
Csakúgy, ahogy a magvak növényekké fejlődnek, a gyerekek pedig felnőttekké válnak, egy-egy társadalmi rendszer is felnevelhet egy másikat. Csakúgy, mint a biológia, a történelem is követi a természet törvényeit. A feudalizmus kapitalizmussá fejlődik. A monarchiák demokráciákká.
Elizabeth Enslin
-
A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.
Schweidel József
-
Az egyenlőséghez, jogokhoz és korlátolt felelősségû társaságokhoz hasonlóan a szabadság is olyasmi, amit az emberek találtak ki, és csak az ő képzeletükben létezik. Biológiai szempontból semmit sem jelent az, hogy a demokratikus társadalmakban az emberek szabadok, míg a diktatúrákban nem.
Yuval Noah Harari
-
A múlt századot illeti a dicsőség és felelősség azért, hogy a nagy tömegek a történelem porondjára szabadultak... az emberiség, amíg e két elvet, a liberális demokráciát és a technikát szolgálta, az európai népességet egy évszázad folyamán megháromszorozta... ezek egy emberi kasztot neveltek, a forradalmi tömegembert, aki ezeket az elveket, amelyeknek az életét köszönheti, közvetlenül veszélyezteti. Ha ez az embertípus lesz Európa ura és az, aki végérvényesen dönt, elég lesz harminc esztendő, hogy földrészünk a barbárságba essék vissza. A technika és az anyagi eredmények éppoly gyorsan, ugyanazzal a könnyûséggel fognak megsemmisülni, mint amily könnyen és gyakran mentek veszendőbe bizonyos gyártási titkok. Az egész élet összezsugorodik. A lehetőségek mai bősége valódi mértékké, szûkölködéssé, szûkös tehetetlenséggé válik: igazi demokráciává.
José Ortega y Gasset