Ugrás a tartalomra
A "szegények ládájából" kerültek ki akkori ruháim. Ezek olyan viseltes ruhák voltak, melyeket a jómódú lányok adományoztak az iskolának. El sem képzelheted, mennyire féltem ezekben a ruhákban az iskolában megjelenni. Meg voltam róla győződve, hogy éppen a mellé a lány mellé kerülök, aki előttem a ruhát viselte, és most suttogva újságolja a többieknek, akik titokban csúfolódnak rajtam. Az a keserûség, hogy ellenségeim levetett ruháit kell hordanom, állandóan rágta, mardosta a lelkemet. Ha életem végéig selyemharisnyában járhatnék is, ez a seb akkor sem hegedne be.
Kapcsolódó idézetek
-
Ugyanaz ment, mint az általános iskolában. Az erősek helyett a gyengék gyûltek körém, a szépek helyett a rondák, a győztesek helyett a vesztesek. Úgy tûnt, az a sorsom, hogy az ilyenek társaságában éljem le az életemet. Ez még nem is zavart volna annyira, az viszont annál inkább, hogy ezek a buta barmok nem tudtak leszakadni rólam. Olyan voltam, mint egy kupac szar, ami körül döngenek a legyek, ahelyett hogy virág lehettem volna, ami körül lepkék meg méhek repkednek. Egyedül szerettem volna élni, mert leginkább egymagam szerettem lenni, sokkal tisztább érzés volt, de ahhoz sajnos nem voltam elég okos, hogy megszabaduljak tőlük. Aztán lehet, hogy ők voltak a mestereim: apák más kiadásban. Akárhogy is, fárasztó volt a jelenlétük, amikor semmi másra nem vágytam, csak hogy megehessem nyugodtan a szendvicsem.
Charles Bukowski
-
Nem akartam ruhákat, új cipőt és drága holmikat. Nem akartam selyembe öltözni. Csak azt akartam, hogy kinyújthassam a kezemet és megérinthessek egy másik emberi lényt, de nemcsak a kezemmel, hanem a szívemmel is. Láttam a világot és azt, hogy nincs benne részvét, és láttam a durva, bántó megítélést és a hideg, elutasító tekinteteket.
-
Még mindig magadban hordozod azt a kisfiút, aki a leggyengébb volt az iskolában és aki elbújt a szülei elől, hogy kisírja magát. Valahol mélyen még mindig az a törékeny kisfiú vagy, aki nem tudott barátnőt szerezni magának és aki soha semmilyen sportban nem volt jó. Nem tudod elfelejteni a sebeidet, amelyeket régi sérelmek, igazságtalanságok ejtettek rajtad. De ha nem hagyod, hogy begyógyuljanak, az nem vezet semmi jóra.
Paulo Coelho
-
A titkárnők három piros csókmintás selyem alsónadrággal ajándékoztak meg, egy kísérőlevéllel együtt, amelyben felajánlották, hogy lehúzzák rólam. Arra gondoltam, hogy az öregség örömeihez azok a kihívó gesztusok is hozzátartoznak, amelyeket az ember fiatal hölgyismerősei engednek meg maguknak, mert azt hiszik, hogy már le vagyunk selejtezve.
Gabriel García Márquez
-
Minden egyes alkalommal, ha hallom, hogy valaki visszasírja az iskolás éveit, teljesen megdöbbenek. Számomra az egyik legrosszabb periódusa volt az életemnek. Az általános iskola teljes időszaka alatt embertelen harcban álltam az akaratomhoz való hûség - és mindahhoz, amit magamban éreztem; a megvalósítás óhajához, még akkor is, ha úgy képzeltem, hogy nem helyes.
Susanna Tamaro
-
Nekem sem volt könnyû a gimnáziumban, de, ööö, belevetettem magam azokba a dolgokba, amiket szerettem, és így sikerült túlélnem. A könyvek voltak a mentsváraim. Ha az engem körülvevő világot nem tudtam elfogadni, csak olvastam.
R. F. Kuang
-
Ó, lányok! micsoda erő van a ti szemetekben.
Nélkületek éltem én sokáig, nékem a mosoly nem elég.
Tőletek retteg az éjszaka, a reménytelen ég,
ti kényszerítitek a halált is megadásra,
ne hagyjatok el soha, tanítsatok és szeressetek,
csüggedő szivemben reményt ébresszetek.
Ne botladozzam egyedül, mint árva szörny, az éjszakában.
-
Az volt a képzeletem, hogy ajándékba jöttem ide s az lett belőle, hogy terhére vagyok a világnak. Ha szégyenemben a föld alá bújtam volna már, legalább a szegények ellophatnák a fejfámat egy estére befûteni.
Szép Ernő
-
Bármennyire is erőlködtem, hogy ne gondoljak rá, nem azért küzdöttem, hogy elfelejtsem. Éppen hogy attól féltem - éjszakánként, amikor a hosszú álmatlanságból eredő kimerültség lerombolta az önvédelemre emelt falakat -, hogy elfelejtem, hogy a múlt kicsúszik a kezem közül. Hogy az agyam szita, és egy napon nem fogom tudni visszaidézni pontosan a szeme színét, a bőrének hûvös érintését, vagy a hajának a pontos árnyalatát. Azt nem engedhetem meg magamnak, hogy gondoljak rájuk, de elfelejtenem nem szabad őket.
Mert volt valami, amiben muszáj hinnem ahhoz, hogy tovább tudjak élni - tudnom kellett, hogy létezik valahol. Ez minden. Minden mást el tudok viselni. Feltéve, hogy ő létezik.
Stephenie Meyer
-
Ez idáig hittem abban, hogy jön valaki, és felitatja lelkemről a könnyeket. Immár azzal is beérném, ha kapnék egy átkozott zsebkendőt. Így adod alább, mindig alább, amíg élsz.
Vavyan Fable