A szemvakító fényességben egyenként hulltak térdre a magyari szentek s szemükből kicsordultak a hála könnyei. Végiggördültek a ragyogókék pádimentumon, valahol egy kis likon kiestek s aláhullottak a földre. S minden csepp egy-egy újszülöttnek hullott a homlokára.

Kapcsolódó idézetek

1. Sûrûn álltak a csillagok az égen és pislogtak, mintha megannyi szem lett volna, mely a földet nézi. (...) Szemek azok, megholt emberek szemei, kik visszatekintenek arra, ami kedves volt nekik ebben az életben. S valahányszor egy ember meghal idelent, egy csillaggal több gyúl ki odafönt s valahányszor egy ember születik, egy csillag elszalad a földre. Wass Albert
2. Az ég könnye is záporban szakadt Isten sötét szempillái alatt. A koporsóra hullt a rög, kopogva, Hiába bíztunk eleitől fogva.
3. Mindenszentek éjszakáján, ezerkilencszázötvenhatban, a bánatkönnyek kővé merevedtek. Megkövesedtek. A béke-köpeny heves csapással a földre hullott, hiénaként állt az elnyomó ott, fogvicsorítva. Mindenszenteki anyák! Sirassátok Magyarország gyermekeit!
4. Szent napján a kegyeletnek Én is felgyujtom mécsemet, S míg árnyaik körüllebegnek Szárnyadon, bús emlékezet: Imádkozván ím újra látom S ontom értük hő könnyemet - Vágyam, szerelmem, ifjuságom: Halottaim - pihenjetek! Fülöp Áron
5. Maradjon szent talánynak Õ, Maradjon mindig újnak. Véres szivemre szomorún A könnyek hullnak, hullnak. Ady Endre
6. És sírt és sírt, csak sírt, míg meg nem halt, Késnyelek hullottak pengétlenül A szemeibül. - Ó, mennyi dinamit lakik Én élve síró szemeimben! - A föld egyszerre elszaladt alólunk És elszaladt alólunk minden; Ég, csók, tûz, magam s a semmi. (...) Fehér vízben hevertünk egymás mellett, Szivemben ő s az ő szivében én. Hátulról keresztülnéztem magamon S úgy láttam, hogy bennem él tovább. József Attila
7. Egy feltoluló könnyét az emlékezésnek kényszerülök elmorzsolni írás közben szememben, s ajkam halk áldást rebeg a visszahozhatatlan elmúlt órák s mestereink: a tanítók felé! Márai Sándor
8. Ha láng tör ében éjbe lobogva, mint a fáklya, S a végtelen homályból sugárt hint szét a fákra, Keringenek a Holdak, ragyognak ünnepelve, S a rajzó Napkorong mind imára térdepel le, Imára tárja karját az ájtatos Természet, A feltámadt, új nappal kitárult köntösének. S villám-tekintetétől halandók könnye árad Halandók könnye hódol az ő szent sugarának.
9. Könyek gördûltek szép szemedből, Reszketve nyúlt felém kezed, És elválánk némán zokogva, És szívünk mélyen vérezett. Bajza József
10. Van, akinek a könnye kicsordul a fényben, és van, aki elrejtőzik könnyeivel a sötétben. Rabindranath Tagore