Ugrás a tartalomra
A szenvedés felől sosem tévedtek ők,
a Régi Mesterek: milyen remekül
ismerték emberi rangját; hogy zajlik le, amíg
más épp táplálkozik, vagy ablakot nyit, vagy épp unottan jár egyedül.
Kapcsolódó idézetek
-
Az öregek, a régiek tudták még, kell, hogy időt szakítsunk magunkra, önmagunk és az egész teremtett világ megfigyelésére. Tudtak figyelni, tudtak várni, tudtak csendben lenni. Ismerték minden földi és égi feladat pontos helyét, idejét, s ha elbizonytalanodtak olykor-olykor, vártak és befelé hallgatóztak.
Schäffer Erzsébet
-
A régiek bölcsen gondolták és rendelték, hogy az emberek valamely tisztes dologban fáradjanak és gyakorlatozzanak, nehogy dúskálódásban, fertelmeskedésben, zabálódásban, részegeskedésben és hasztalan játszódásokban fetrengjenek.
Martin Luther
-
Mindig azt hajtogatják, milyen nagy bölcsek voltak
a régiek, az őseink, de énszerintem
nem tudtak azok semmit: kitaláltak
szebbnél szebb dalokat az ünnepekre,
lakomákra, mikor úgyis örül az ember,
bezzeg azt nem bírták kifundálni, hogyan
lehetne dallal meg lantpengetéssel
meggyógyítani azt, aki bánatában őrjöng.
Euripidész
-
A szenvedés nemesíti a lelket, a tapasztalás megtanítja becsülni az érdemet, a sors nem mulasztja el kárpótlást adni a megpróbáltatásokért a szenvedőknek, s a jóság, a nemes érzés előbb utóbb jutalmat talál.
Beniczkyné Bajza Lenke
-
Aki valamely ismert betegségben szenved, annak nincs oka panaszra: van mivel elfoglalnia magát. A nagybetegek sosem unatkoznak: ugyanúgy eltölti őket a betegség, ahogy súlyos bûnök terhe is ébren tartja a lelkifurdalást.
Emil M. Cioran
-
A szenvedés történetére ez nagyon jellemző: ha nem a felső osztályt érinti, akkor észre sem veszik. (...) A gazdagok mindig is megmenekültek a katasztrófák elől. A világ mindig is igazságtalan volt.
Jens Liljestrand
-
A gondolkodás nagy mesterei mindig szerények, és mindig készek újat tanulni.
-
Az emberek a saját sorsuk mesterei. Mindig el tudják követni ugyanazokat a hibákat. Mindig meg tudnak futamodni az elől, amit kívánnak, amit az élet olyan nagylelkûen eléjük tesz.
Paulo Coelho
-
Az emberek mindig élnek az alkalommal, ha valaki felkínálja nekik a lehetőséget, hogy közelebb kerüljenek az ellenségükhöz. Tudom, hogy így van, anélkül, hogy valaki tanította volna nekem.
Veronica Roth
-
Belátónak és türelmesnek kell lenni, mert az élet rendjét senki nem tudja úgysem felforgatni. Aki megöregszik, kíméletet érdemel; aki pedig fiatal, az érhet még jobb időket.
Tamási Áron