Ugrás a tartalomra
Emlékeznek még gyerekkoruk első hóesésére késő ősszel vagy télen? Egy másik valóság betörése volt. Félénk, ritka valami, amely látogatóba érkezett, amely alászállt, és közremûködésünk nélkül megváltoztatta a világot körülöttünk, akár egy váratlan ajándék. A hóesés egyenesen a kezelhetetlen egyik tiszta megjelenési formája: nem tudjuk előállítani, kikényszeríteni, még biztonsággal előre tervezni sem, legalábbis hosszabb időtávra nem. Mi több: a havat nem vehetjük birtokunkba, nem sajátíthatjuk ki: ha a kezünkbe vesszük, kicsorog az ujjaink közül, ha bevisszük a házba, kifolyik belőle, ha pedig a mélyhûtőbe tesszük, többé már nem lesz hó. Talán éppen ezért vágyik utána olyan sok ember, nem csak a gyerekek, különösen karácsonykor.
Kapcsolódó idézetek
-
Van úgy, hogy változásra vágyunk. Átmenetre. Mint az évszakok. A tavaszunk csodálatos volt, de a nyarunknak is vége. Kihagytuk az őszt. És most... hirtelen olyan hideg lett, annyira hideg! Minden megfagy. Szerelmünk elaludt, és a hóesés meglepte. És ha elalszol a hóesésben, nem érzed a halál közeledtét.
-
A télnek megvannak a csábító oldalai, még ha felnőttkorunkban nem is észleljük ezeket ilyennek: a hó az úttesten bosszantó akadállyá válik, a sötétség elrontja a sportolás élményét, és a hidegből drága fûtési szezon lesz. A gyerekek azok, akik feltétel nélkül szeretik a telet, és talán saját nosztalgiánk is az, ami a korábbi teleket megszépíti. (...) De nemcsak a klíma változott meg, hanem mi is. Idősebbek, racionálisabbak és kevésbé lenyûgözhetőek lettünk. (...) Nem kell, hogy mindannyian újra gyerekek legyünk, de gyakrabban visszaemlékezhetnénk az örömnek erre a gyermeki érzésére.
-
- Egyes emberekből a hó nagyon sajátos érzéseket vált ki. Egyesek szeretik: tiszta és érintetlen, mint egy tiszta lap, vagy egy újrakezdés. Másoknak ijesztő: hideg, csendes és elszigetel. Te mire gondolsz, mikor a havat nézed?
- Hogy nekem kell ellapátolnom.
-
Valami van a télben, ami a gyermekkora emlékeztet, közvetlenül és fájdalmasabban, mint más évszakok. A hó kékesszürke színében, a szobák alkonyatában, a kályhák nyers, orrfacsaró illatában, mindebben van valami bizalmas és örökre elveszett. Ez az emlék didergésre késztet. Olyan a gyermekkor emléke télen, mint egy sivár, elhagyott lakás, ahonnan kiköltözött mindenki, akit szerettünk, mint egy lakás, melyből elhordták a bútorokat, s melyet nem lehet többé kifûteni.
Márai Sándor
-
Mi olyan megigéző az évszak első havazásában? (...) Talán a lehetőség, hogy ennyire tiszta, érintetlen dolgot láthatnak? Megragadhatják az új évszak, egy új kezdet tünékeny báját, mielőtt megtiporják és elrontják?
Khaled Hosseini
-
Figyeltem, ahogy gesztikulál, mintha egy felnőttet utánozna. És akkor egyszer csak rám tört az az érzés. Váratlanul, minden figyelmeztetés nélkül. Minden szülővel megesik néha. Nézed a gyerekedet egy teljesen hétköznapi pillanatban, nem egy iskolai előadáson vagy egy sportversenyen, és egyszer csak rádöbbensz, hogy ő jelenti az egész életet számodra, és egyszerre vagy meghatott és rémült, szeretnéd megállítani az időt.
Harlan Coben
-
Várjuk a karácsonyt... minden évben. És minden évben meg is érkezik. Aztán elmúlik. De nem. Nem ezt a karácsonyt várjuk. Nem azt, ami minden évben megérkezik. Hanem egy másikat. Ami egyszer érkezik meg. És ami nem múlik többé. A karácsonyt, ami elhoz egy ajándékot. Mint az első karácsony. És várjuk életünk karácsonyát. Várjuk azt, akit ez a karácsony hoz. Az igazi Ajándékot. Akit megkaptam. Téged.
Csitáry-Hock Tamás
-
Nem számít, hány esztendős vagy, nehéz izgalom nélkül nézned ez első hópelyheket. Mert amikor elered a hó, akkor senki sem szólhat bele, hogy mit tegyél. Mintha csak felülíródnának az élet szabályai.
-
Igazán ez a baráti összejövetelek ideje. Karácsonykor mindenki meghívja barátait, és az emberek még a legrosszabb idővel sem törődnek. Egyszer egy teljes hétre ott ragadtam egy barátom házában a havazás miatt. Kellemesebbet képzelni sem tudok. Csak egy estére mentem, és nem tudtam eljönni attól a naptól számított egy hétig.
Jane Austen
-
Megérkezett a Mikulás... És hozta az ajándékot. Amit vártál. Amire vágytál. Egy könyv. Egy ruha. Egy... bármi. (...) Az igazi nagy ajándék más. Mert az éppen attól ajándék, attól meglepetés, hogy nem tudod, mikor kapod, nem tudod, milyen lesz. És csak egyetlen van belőle. Csak egyszer kaphatod meg. Vágysz rá, érzed magadban, érzed, hogy mit szeretnél, mi lenne a legszebb, legnagyobb ajándékod, mégsem tudod, mikor érkezik és pontosan milyen lesz. Ettől olyan izgalmas a várakozás. (...) És amikor megkapod, már tudod, hogy minden elképzelésedet, várakozásodat felülmúlja. Mert olyat kaptál, amilyet legszebb álmodban sem láttál. Nem jutsz szóhoz, nem hiszed, mert sokkal, sokkal csodálatosabb mindennél. Csak potyognak a könnyeid, mert mindennél többet kaptál.
Csitáry-Hock Tamás