Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A test ellen kétféleképpen lehet védekezni: kicsapongással, vagy gyáva, hiú és sértődött aszkézissel. Egyiket sem bírja, dacosan és végzetesen felel mindkét sértésre. A test csak az őszinteséget bírja.

Márai Sándor
🌱 Bölcsesség 🎲 Sors
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A test nem egy ernyedt zsák, amely passzívan állja az ütéseket, majd egyszer csak összecsuklik. A test válaszol; az elszenvedett károsodásokat megpróbálja kijavítani, vagy ahol lehetséges, pótolni a szöveteket, hogy ne keletkezzen maradandó károsodás, illetve heg. Minden jel arra mutat, hogy az ismételt testi erőfeszítés erősíti testünk regenerálódási képességét, aminek következtében a károsodás és a regenerálódás közötti egyensúly a fokozott terhelés ellenére helyreáll, és lassabban keletkeznek maradandó károsodások. Rudi Westendorp
  2. Az élet korlátozása ellen a test és lélek összefogva védekezik. A szeretet és a szerelem egyedülállóan élő folyamat, maga a tökéletes elevenség. Ha akadályozzák, fegyelmezik, korlátozzák, a lélek és a szervezet védekezik ellene. A test betegségtünetekkel, a lélek pedig gyûlölettel válaszol. Gyûlölet támad azon személy vagy intézmény ellen, mely erőszakot tesz a dolgok eleven mozgásán.
  3. Ha az agy nagyon erős, még annak is nehéz magával rántani a sokkal sebezhetőbb lelket a józanságba. És ha nem megy, akkor jön a test. A test független, az nem mûködik együtt a hazugsággal, a maga ösztönös útját járja, és jelez: izzad, remeg, görcsbe rándul, hánykolódik, rázkódik, nem engedelmeskedik, fojtogat. Végső soron beteg lesz. Amikor már beteg, csak akkor kezdenek rá odafigyelni legtöbben. Mit szedjek ki a testemből, vagy a testemet honnan szedjem ki, hogy túléljem. Hogy újra egyesülhessen elárvult lelkemmel, elnémított szellememmel. Tisza Kata
  4. A test ostoba, és nekünk kell megvédenünk önmagától. A test addig akar enni, amíg megtelik. Már nem éhes, de még mindig tömi magát. (...) A test azonnal akarja, amire vágyik. A következményekkel majd később foglalkozik. Nekünk kell okosnak lennünk, kellő önuralommal és önismerettel rendelkezni ahhoz, hogy beavatkozzunk, és megelőzzük a következményeket. Ryan Holiday
  5. Köztünk a legbátrabb ember is fél önmagától. A vadember öncsonkítása tragikusan él tovább abban az önmegtagadásban, amely korlátokat szab életünknek. Meg vagyunk büntetve azokért a dolgokért, melyeket visszautasítunk. Minden impulzus, melyet megfojtani igyekszünk, ott tenyészik a lelkünkben és megmérgez minket. A test vétkezik egyszer és végzett vétkével, mert az akció a tisztulás egyik módja. Semmi sem marad meg belőle, csak egy gyönyör emléke vagy egy megbánás gyönyöre. Az egyedüli módja, hogy megszabaduljunk egy kísértéstől, ha megadjuk magunkat neki. Állj ellent neki és a lelked belebetegszik a vágyódás után, amitől maga tiltotta el magát, az epekedéstől az után, amit szörnyeteg törvényei szörnyeteggé és törvénytelenné tettek. Oscar Wilde
  6. A test gyáva, meglapul, mint a lázadó fenevad, ha korbácsot mutatnak neki. A lélek minden. Márai Sándor
  7. Muszáj tudnunk, hogy mi csak védekezünk vagy ellenállunk. Valamikor az a legjobb, hogy képesek vagyunk kiabálni.
  8. A félelem ruhákba csavarja a testünket, a szeretet mezítelenül hagy. A félelem görcsösen kapaszkodik mindenbe, és mindenhez ragaszkodik, amink csak van, míg a szeretet odaad mindent. A félelem bezár, a szeretet megnyit. A félelem megragad, a szeretet elenged. A félelem sajog, a szeretet enyhít. A félelem támad, a szeretet módosít. Neale Donald Walsch
  9. Rettegj csak az érzéseidtől, zárd el őket, tegyél úgy, mintha nem lennének, és azon kapod majd magad, hogy semmi sem oké. Hazugságban élsz, próbálod nem észrevenni azt, ami nyilvánvaló, hiszen menekülni még mindig egyszerû. Te döntesz: rettegsz, vagy felvállalsz. Hagyod, hogy hassanak rád, vagy bezársz. Oravecz Nóra
  10. Több jó védekezési mód van a kísértésekkel szemben, de a legbiztosabb a gyávaság. Mark Twain
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat