Ugrás a tartalomra
A test ostoba, és nekünk kell megvédenünk önmagától. A test addig akar enni, amíg megtelik. Már nem éhes, de még mindig tömi magát. (...) A test azonnal akarja, amire vágyik. A következményekkel majd később foglalkozik. Nekünk kell okosnak lennünk, kellő önuralommal és önismerettel rendelkezni ahhoz, hogy beavatkozzunk, és megelőzzük a következményeket.
Kapcsolódó idézetek
-
Mi a fizikai test? Az emberi test pusztán csak tárgy. A létezés egy formája, amely túl tisztátalan, mintsem hogy látható legyen annak, ami benne isteni: a léleknek. Elég, ha felelevenítjük a test vérrel szennyes történetét: kapzsiság, éhség (...), hatalomvágy, dicsvágy. A fizikai testből ered minden vágyakozás, és az emberi ego nem tûnik el mindaddig, amíg a vágy jelen van. Az ember folytonosan küzd testi vágyai kielégítéséért és ennek soha nincs vége.
-
A test mindenáron ragaszkodik az élethez. Még önmagát is hajlandó felfalni. Ha nem adnak ennie, kannibállá válik, és saját zsírját, izmát, végül csontjait falja fel.
Jeanette Winterson
-
Ha az agy nagyon erős, még annak is nehéz magával rántani a sokkal sebezhetőbb lelket a józanságba. És ha nem megy, akkor jön a test. A test független, az nem mûködik együtt a hazugsággal, a maga ösztönös útját járja, és jelez: izzad, remeg, görcsbe rándul, hánykolódik, rázkódik, nem engedelmeskedik, fojtogat. Végső soron beteg lesz. Amikor már beteg, csak akkor kezdenek rá odafigyelni legtöbben. Mit szedjek ki a testemből, vagy a testemet honnan szedjem ki, hogy túléljem. Hogy újra egyesülhessen elárvult lelkemmel, elnémított szellememmel.
Tisza Kata
-
Megpróbálhatunk előírásokat követni, uralkodni az érzéseinken, megpróbálhatjuk előre eltervezni a cselekedeteinket - de ostobák vagyunk, ha így cselekszünk. Úgyis a szív dönt, és csakis az ő döntése számít.
Paulo Coelho
-
Sok ember elvárja testétől, hogy az mûködjön, korlátlanul terhelhető legyen és öngyógyító ereje ne apadjon ki. Aki ezzel az öncsalással áltatja magát, veszélyesen él. Testünknek ugyanis ápolásra, gondozásra, elegendő edzésre és nyugodt pihenésre van szüksége. Nem ûzhetünk rablógazdálkodást az egészségünkkel.
-
A test sohasem hazudik. Az elme mindenféle trükköt ismer, de a test mindig elárulja, hogyan érezzük magunkat. Fontos, hogy odafigyeljünk rá. A betegség például üzenet - sokszor ébresztő, hogy meglássuk végre, mi zajlik az elménkben.
Gelong Thubten
-
A test legtürelmetlenebbül mindig azt követeli, amire leginkább ráéhezett. A szellem, a lélek törvénye valahogy más; annak evés közben jön meg az étvágya. Ha azt koplalásra fogják, lassan az igények is elsorvadnak; éppen a koplalástól múlik el a szellemi éhségérzetünk.
Fekete Gyula
-
Sajnos, a testünk nem úgy mûködik, hogy ha valakinek már "nagyon kell fogynia", akkor gyorsabban fog fogyni, nem lesz természetes súlyingadozása, megtorpanása, botlása vagy visszaesése. A test nem viseli el a sürgetést, és a személyiség sem tud parancsra és határidőre változni.
-
A testünk néha bölcsebb nálunk. Néha a testünket használjuk arra, hogy kimondjon valamit, amit más módon nem vagyunk képesek kifejezni. És néha, ha nincs hozzá erőnk, vagy nincs rá szavunk, hogy kifejezzük, miként érezzük magunkat, a testünket használjuk tolmácsként.
Malena Ernman
-
Köztünk a legbátrabb ember is fél önmagától. A vadember öncsonkítása tragikusan él tovább abban az önmegtagadásban, amely korlátokat szab életünknek. Meg vagyunk büntetve azokért a dolgokért, melyeket visszautasítunk. Minden impulzus, melyet megfojtani igyekszünk, ott tenyészik a lelkünkben és megmérgez minket. A test vétkezik egyszer és végzett vétkével, mert az akció a tisztulás egyik módja. Semmi sem marad meg belőle, csak egy gyönyör emléke vagy egy megbánás gyönyöre. Az egyedüli módja, hogy megszabaduljunk egy kísértéstől, ha megadjuk magunkat neki. Állj ellent neki és a lelked belebetegszik a vágyódás után, amitől maga tiltotta el magát, az epekedéstől az után, amit szörnyeteg törvényei szörnyeteggé és törvénytelenné tettek.
Oscar Wilde