Ugrás a tartalomra
A tigris, melyet ketrecében látsz őrülten fel s alá járni, ezzel egy időben valami olyasmiben mélyed el, amit egy ember bizonyára gondolatként értékelne. Ez a gondolat pedig egy kérdés formájában ölt testet: Miért? "Miért, miért, miért, miért, miért, miért?" kérdezi a tigris önmagától, óráról órára, napról napra, évről évre, amint végtelen rója ketrece rácsai mögött. Nem tudja elemezni, nem tudja feldolgozni a kérdést. Ha valami módon meg tudnád kérdezni az állattól, hogy: Mit miért? – képtelen lenne választ adni rá. Mindazonáltal a kérdés olthatatlan lángként ott ég az elméjében, olyan soha nem enyésző fájdalmat okozva, mely érzéketlenné teszi, végül pedig az állat végső letargiába esik, amit a gondozók az élet visszafordíthatatlan elutasításaként értékelnek. És ez a rákérdezés természetesen olyan dolog, amit egyetlen tigris sem tesz megszokott élőhelyén.
Kapcsolódó idézetek
-
A tigris vadászik,
a madár elrepül,
az ember meg "Miért? Miért?"
kérdezi, míg ül.
A tigris elalszik,
leszáll a madár,
az ember így szól:
"Jól van, értem már."
Kurt Vonnegut
-
Milyen is a gyerekek természete? Próbálkozzunk a következő hasonlattal! Két kutatónak tanulmányt kell írnia a tigrisekről. Az egyik elmegy az állatkertbe, és ott tanulmányozza a tigrist. Milyen jelentést fog írni? Azt fogja írni, hogy a tigris föl-alá járkál a ketrecben. Nem szeret vadászni, szereti, ha etetik. A másik kutató kimegy a szabadba, és azt írja, hogy a tigris jól fut, vadászik stb. Mindezt azért mondom, mert sokszor hajlamosak vagyunk arra, hogy önmagunk természetét tekintve is rövidlátók legyünk, mint azt a kutatók tették. Azt gondoljuk például, hogy a gyerekek valódi természete a ketrecben tartásból következik.
-
Valami vinnyog... Kint vagy idebenn?
Egy gazdátlan kutya? Vagy a szivem?
Egy hang nyüszít bennem órák során át,
meg-megszakítja együgyû sirámát,
majd újrakezdi... Mért zokog vajon
e táguló s szûkülő fájdalom?
(...)
Vadállatot gyötörhet így a honvágy,
mely ketrecébe hozza zöld vadonját.
Minden árva élőlény így vonít,
ha érzi, hogy elvesztett valamit,
s legfojtogatóbb akkor lesz magánya,
amikor a sosem-voltat kivánja.
Kálnoky László
-
Ketrecbe zárva tartunk állatokat. De még ha ketrecben vannak is, legalább gondjukat viselik. Különben is, mitől olyan csodálatos az a rohadt nagy szabadság? A vadonban folyamatosan a túlélés a tét. Szabadság: csak egy másik szó arra, hogy félelemben élsz.
-
Nem mindig tudjuk megmondani, mi tart bennünket bezárva, bebörtönözve, szinte eltemetve, de mégis érez az ember bizonyos határokat, bizonyos kapukat. Bizonyos falakat. Mindez képzelet lenne, fantázia? Nem hiszem. Aztán felmerül az emberben a kérdés: Istenem! Sokáig tart ez még, mindig, mindörökkön örökké? Tudod, mi szabadít meg a fogságból? A mélységes, komoly szeretet. Ha vannak barátok, testvérek, szeretők, ez nyitja meg természetfeletti hatalommal, mágikus erővel a börtönt.
Vincent Van Gogh
-
Az ember néha azon kapja magát, a napok telnek, erőt gyûjt, és fáradozik anélkül, hogy ennél többet elérne. Ezért jó, ha néha fölvetődik egy-egy miért. Nem árt olykor tisztázni, mit miért teszünk. Hisz csakugyan értelmetlen az élet, ha mozgásformája csupán önmagát teremti újra. Nem elég az embernek, ha csak megél. Megél a kutya is. Az élet több a létezésnél. Az emberben épp ez az érdekes.
Elekes Ferenc
-
Az ember folyton időzavarral küzd, ám amint zûr támad a lelkének nevezett homályos zugban, tüstént rengeteg ráérő ideje keletkezik, amelyet aztán azzal tölt, hogy szánalmas módon elhagyja magát, és szomorkodjék, mint egy haldokolni félrevonuló elefánt.
Vavyan Fable
-
A farkasok juhokká váltak. Lelki tusák közepette történnek ilyen átalakulások. Megesik, hogy tigrisek nyalják a keresztet. Ha feltárul a komor kapu, nehéz hinni, de nem hinni: képtelenség. Bármily tökéletlen az emberi nem különféle vallása, még ha a hit alaptalan is, még ha a dogma körvonalai eltérnek is a megsejtett örökkévalóság körvonalaitól, a döntő pillanatban megrezzen a lélek. Az élet után kezdődik valami. Ennek a súlyát érzi a haldokló.
Victor Hugo
-
Az oroszlán, a zsiráf, az erszényes medve és a többiek azt teszik, amit tesznek, azok, amik, elvannak valahogy ott a ketrecben, és élik öntudatlan életüket. De embernek lenni azt jelenti, hogy tudunk, érdeklődünk és kérdezünk. Rázzuk a lét ketrecének rácsait, és a csillagok, a kövek láttán azt üvöltjük: "Mire való?", és a visszhangzó válaszokból börtönöket és palotákat építünk.
Robert Fulghum
-
Sohasem tudhatod, hogy még meddig kell kibírnod akkor, amikor már úgy érzed, hiába kell kevés, még annyi erő sincs benned. Nincs, mert nem megy, és bárhogy is legyen, a következő lépés túl nagynak tûnik. Látod a célt, és el is indulsz, de minden nap összeroppansz, mert távolinak tûnik. Annyira távolinak, és egyszerre mégis annyira megközelíthetőnek. (...) Csak egy a kérdés: te megmaradsz, vagy elvisz a forgatag?
Oravecz Nóra