Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A történelemtudomány igazán nagy munkái szubjektív memoárok, a szemtanúk vallomásai.

Ungvári Tamás
💰 Pénzügyi szabadság 🌱 Bölcsesség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A történelmi események tanúinak beszámolói gyakorta szubjektívek. Nathalia Holt
  2. A történelmi diskurzusban nincsenek végleges igazságok, a történelem a múltban történt dolgok beszámolója a tanúk és a dokumentumok alapján, amelyek tévedhetnek, illetve a történész munkája alapján, aki szintén tévedhet. Jose Rodrigues dos Santos
  3. A történelem egyrészt azoknak a nagy folyamatoknak az összessége, amelyeket a történettudomány leír, másrészt pedig a személyes sorsoknak az együttese. Mondjuk, a második világháború annak a 3-400 millió embernek az egyenkénti személyes története is, aki részt vett benne. Nyáry Krisztián
  4. A történelem igazi humán tudomány. A történelemnek vannak emberi szempontjai: ki lehet belőle domborítani ezt is, azt is. A történetírásban (ez benne az érdekes!) ugyanazt az eseménysort elő lehet adni diadalként és tragédiaként, és ott természetes, hogy más-más történészek ellenkező előjellel adják elő ugyanannak a korszaknak a történelmét. Nádasdy Ádám
  5. A történelem számtalan életrajz lényegi kivonata. Thomas Carlyle
  6. A történelem számtalan életrajz lényegi kivonata. Thomas Carlyle
  7. A történelemben valóban léteznek nagy, átfogó sémák, és a magyarázatuk felkutatása nemcsak eredménnyel kecsegtető feladat, de lenyûgöző is. Jared Diamond
  8. A történész egyik legfontosabb szerszáma a jól csiszolt fogalomrendszer.
  9. Persze nem kis dolog rendkívüli események vagy jelenségek szemtanújának lenni. Az emlékek tárháza felejthetetlen eseményekkel bővül. Aztán mindehhez olyasmit is hozzá lehet csapni, ami igazából nem történt meg, de könnyen megeshetett volna. S végül az ember ezekben is hinni kezd.
  10. A történelem lényege, hogy a nagy emberek jelet hagynak rajta.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat