A tudat szûk keretek között mozog, beszorítva a kezdet és a vég közti rövid időtartamba, amelyet ráadásul még körülbelül egyharmaddal megrövidít a periodikus alvás. A test élete valamivel tovább tart, mindig korábban kezdődik, és igen gyakran később szûnik meg, mint a tudat.

Kapcsolódó idézetek

1. Van egy bizonyos ködös állapot az álom és ébrenlét között, amikor csak homályosan sejtjük, hogy mi van körülöttünk. Ilyenkor félig nyitott szemmel öt perc alatt többet álmodunk, mint öt éjszakán át, amikor teljesen csukott szemmel, teljes öntudatlanságban fekszünk. Ilyenkor a halandó elég tisztán látja, hogy mi megy végbe lelkében, mely a testtől felszabadultan, hatalmas erővel szökken fel a földről, és száguld időn és téren keresztül. Charles Dickens
2. Ahogy az öntudatlanság megelőzi a halált - még ha csak pillanatokkal is -, úgy előzi meg az értelem halála az organizmus halálát. És ez a folyamat hosszú időt igénybe vehet, akár egy fél életet is, sőt többet. Lafayette Ron Hubbard
3. Munka után következik az édes nyugodalom, és nyugalom után ismét jól esik a munka. Így folyik e váltakozás mindaddig, míg az életerő maga annyira kimerül, hogy elhasznált szervezetét többé föl nem üdítheti, s ekkor következik be a természeti halál. Ez könnyû és fájdalom nélküli, mint az elalvás, sőt nem is egyéb, mint elalvás. Greguss Ágost
4. A figyelem az elme egy szûk csatornáján át áramlik, mi pedig meglehetősen szûkmarkúan bánunk ezzel a keskeny sávszélességgel. Az erőforrások oroszlánrészét arra fordítjuk, amire éppen koncentrálni akarunk az adott pillanatban. Ám miközben próbáljuk ezen a dolgon tartani a figyelmünket, a koncentrációnk elkerülhetetlenül elkezd alábbhagyni, elménk pedig elkalandozik más gondolatok felé. A meditáció azonban szembemegy ezzel a mentális tehetetlenséggel. Daniel Goleman
5. Mi marad az emberből halála után? Kell, hogy valahol tovább létezzen, ha nem is abban a formában, ahogyan addig. Örök lázadó az agy, a tudat - nem tud belenyugodni, hogy megsemmisül. Nemere István
6. Az idő az élettelen kozmosz kiterjedése, s amikor valami élő születik, egy icipicit meglódul a világ nagy kronométere, sietni kezd az idő, aztán a halállal visszaáll a dolgok nagy és állandó rendje. Rövid életünk voltaképpen nem más, mint a végtelen idő kontinuitásán keltett apró háborgás. Jelentéktelen zavar, múló rendellenesség. Lassan alakul ki, belerezgi magát a folytonosságba, majd ugyanolyan észrevétlenül elenyészik. Balla D. Károly
7. A föld lakóinak többsége minden gond nélkül teszi: megkezd egy-egy új napot, aztán nézi, milyen ívet ír le, amíg véget ér. Ilyenkor azt képzelik, hogy lezárul valami, hogy ott egy szünet, hogy az elalvás választó- vagy határvonalat jelöl, pedig nincs ilyen: az idő tovább múlik és munkálkodik, nemcsak a testünkön, hanem a tudatunkon is; az idő számára mindegy, hogy mélyen alszunk vagy éberen virrasztunk, hogy álmatlanul forgolódunk vagy önkéntelenül is lecsukódik a szemünk. Javier Marías
8. Egy szervezet addig marad egészséges, amíg tudata ellátja és hordozza valamennyi testrészét és szervét. Ahol visszavonul, mert nem akar többé szembenézni az adott szerv által képviselt témával, betegség alakul ki. Ezért is lehetséges a betegségek tüneteiből a háttérbe szorított tudati témára és az ehhez tartozó életfeladatra következtetni. Ha valaki kiszorít bizonyos témákat, kérdéseket az életéből, egyre több beteg rész keletkezik benne és egyre nehezebb lesz az élete. Ha a tudat egészen kivonul egy adott területről, mert az érintett teljes mértékben felad egy problémát, a szerv felmondja a szolgálatot és ki kell cserélni - vagy szó szerint, vagy csak a funkciójában. Ha a lélek egészen kivonul a testből, halálról beszélünk, ami gyakran már az érintett életében, fokozatosan bekövetkezik.
9. Az életünkben a dolgoknak megvan a maguk ideje. A maguk helye. A folyamatoknak van elejük, közepük és végük. Magasságuk és mélységük. Az életnek van ritmusa, ciklikussága, súlya és könnyedsége, hossza és rövidsége. Ha ezt szem elől tévesztjük, úgy kiesünk a realitásból, hogy sosem tudunk igazán jól lenni. Pál Ferenc
10. Semmitől nem fut úgy az idő, s nem rövidül meg úgy az út, mint ha valamilyen gondolat lenyûgözi egész mivoltát, egész lelkét annak, aki gondolkodik. A külső lét ilyenkor szinte alvás csupán, s ennek az alvásnak álma az a bizonyos gondolat. Hatására az idő elveszti tartamát, a tér elveszti kiterjedését. Elindulunk valahonnan, megérkezünk valahová, csupán ennyit tudunk. Bejárt utunkból az emlékezet csak valamiféle homályos ködöt fogad be: számtalan elmosódó kép úszik benne, fák, hegyek, tájak. Alexandre Dumas