Ugrás a tartalomra
A tudomány nemcsak összefér a spirituálissal, hanem kifejezetten hiteles forrásának számít. Amikor rácsodálkozunk a fényévek miriádjain belül elfoglalt helyünkre az egymást váltó, örökkévalóságnak tûnő korszakok közepette, amikor megérint az élet hallatlan bonyolultsága és szépsége, olyan felemelő érzés fog el, a büszkeségnek és alázatnak olyan keveréke, amit nehéz lenne másnak, mint spirituálisnak nevezni.
Kapcsolódó idézetek
-
A tudomány adhatja meg az emberi lélek egyik legfelemelőbb élményét, a lenyûgöző csoda érzését. Ez a mélységes esztétikai gyönyörûség semmivel sem alacsonyabb rendû annál az elragadtatásnál, mint amit a zene és a költészet vált ki. Pontosan az ilyesmi avatja méltóvá és érdemessé az életet, méghozzá jóval hatékonyabban, mint ahogy véges mivoltáról győzne meg.
Richard Dawkins
-
Ha egyszer feltárult előttünk az igazság látványa, rettenetesen sekélyesnek fog feltûnni addigi világunk. Abban a látványban se logikus nincsen, se logikátlan. Se jó, se rossz. Minden eggyé van benne olvadva. És a fúziónak mi magunk is részesei vagyunk. Túllépünk a testünk szabta kereteken, létezésünk metafizikaivá válik. Intuíció lesz belőlünk. És miközben ez csodálatos érzés, bizonyos értelemben reménytelen is. Mégpedig azért, mert szinte a legeslegvégén megvilágosodik előttünk, mennyire jelentéktelen, mennyire mélységet nélkülöző volt eddigi életünk. És elborzadunk, hogy miként voltunk képesek egyáltalán elviselni.
Murakami Haruki
-
A tudomány izgalmas kaland. Ajtókat nyitogatunk, keressük az igazságot, s egyszerre ott van előttünk, mint mesebeli kincs, a maga kézzelfogható, tündöklő valóságában.
Kosztolányi Dezső
-
"A tudomány hatalom." Sőt: a tudás boldogság, mert akinek széleskörû és mélységes tudása van, az megkülönbözteti az igazi célt a hamistól, a magas rendû dolgot az alacsonytól. Aki megismeri az emberi haladás útján született gondolatokat és cselekedeteket, mintegy érzi az emberiség szívverését az évszázadokon keresztül. És aki ezen ütőérlüktetésből nem érzi ki az ég felé törekvés vágyát, az előtt az élet összhangja örökös sötétségbe van temetve.
Helen Keller
-
A tudomány hatalmas segítséget ad a bonyolult világmindenség megértéséhez. A tudomány története bebizonyította, hogy eredményeinek se szeri, se száma, és alig telik el hét újabb előrelépés nélkül. A tudományos módszer vonzereje azonban nem csupán óriási erejének és hatóképességének köszönhető, hanem kérlelhetetlen tisztességének is. Minden új felfedezés, minden elmélet a tudományos világ szigorú ítélőszéke elé kerül. A gyakorlatban persze a tudósok sem angyalok. Néha az adatok zavarosak és bizonytalanok. Néha elismert tudósok azután is fenntartják kétes elméleteiket, miután kollégáik elvetették azokat. Egyik-másik tudós a csalástól sem riad vissza. Ezek azonban csupán eltévelyedések. A nagy egészet tekintve a tudomány megbízható tudást kínál számunkra.
Paul Davies
-
Amikor egy állítás igazságát vizsgáljuk, vagy tisztességesen igyekszünk értékelni a tapasztalati bizonyítékokat és logikai érveket, vagy nem. A vallás életünknek az a területe, amelyre az emberek elképzelése szerint az intellektuális tisztességnek valamilyen másfajta mércéje érvényes.
Sam Harris
-
Bárki, aki tudományos kutatásba fog, nem kerülheti el azt a meggyőződést, hogy abban, amit mi természettörvénynek nevezünk, valamilyen szellem nyilvánul meg. Mérhetetlenül kiválóbb szellem ez, mint az emberi értelem, s az embernek a maga szerény képességével alázatot kell érezni előtte.
Albert Einstein
-
A spirituális fejlődés egy csodálatos folyamat, ha engeded, hogy megtörténjen. Egy olyan belső utazás, mely egyik ráeszméléstől vezet el a következőig, és rengeteg olyan hasznos felismerést foglal magában, melyek mindig éppen akkor következnek be, amikor készek vagyunk a befogadásukra.
Marianne Williamson
-
A tudományban nagy szerepe van a legújabb kutatások eredményeit tartalmazó mûveknek. A szépirodalom terén azonban úgy érezzük, mintha a régiek jobban és biztosabban elégítenék ki szellemünket: az Idő szigorú bírálatát kiállva, örökké újak maradnak s fölényesen ölelik át a Múltat, a Jelent és a Jövőt.
Kornis Gyula
-
A kutatás szépsége nem az eredmény elérésében, hanem annak keresésében rejlik, (...) amikor szellemi kapacitásunk és személyiségünk egészét a feladat megoldásának szolgálatába állítjuk. Kapcsolatba kerülünk valami végtelennel, és határtalan örömöt lelünk abban, ha a tudomány mélyére pillanthatunk, s a korlátokat nem ismerő elme titkait fürkészhetjük.
Florence Bascom