Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A változtatás erőltetése visszafogja a változást. Ezzel szemben az elfogadással szabad utat nyitok a változás előtt anélkül, hogy döntenék felőle.

Jorge Bucay
🔭 Csillagászat 🌱 Bölcsesség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nagy a különbség aközött, hogy valaki egyszerûen nem tesz semmit vagy a változtatás mellett dönt. Aki változtat, az valóban tesz is valamit, míg aki pusztán ellenáll, az csak sodródik. Az egyik előre halad, a másik egy helyben toporog. Neville Goddard
  2. Elfogadni valamit nem azt jelenti, hogy egyetértünk a történéssel vagy örülünk neki, és nem is kellene megpróbálnunk változtatni rajta. Csupán arról van szó, hogy nagylelkûen megbékélünk azzal, aminek a megváltoztatására nincsen reális lehetőségünk, így aztán arra összpontosíthatunk, amin tudunk változtatni.
  3. Az elfogadás annak felismerése, hogy a dolgok megváltoztak, és már semmi nem lesz ugyanolyan, mint azelőtt. Így találjuk meg magunkban az erőt, hogy továbbmenjünk.
  4. Ha ítéletemet és viselkedésemet csupán az örömtől és szimpátiától teszem függővé, akkor magamat állítom előtérbe és kényszerítem rá a világra. Úgy akarom magam a világba kapcsolni, amilyen vagyok, de a világot nem akarom elfogulatlanul elfogadni, és nem engedem, hogy a benne ható erők szerint élje ki magát. Más szóval: csak azzal szemben vagyok türelmes, ami nekem felel meg. Minden mást visszautasítok. Rudolf Steiner
  5. Az emberek általában megpróbálják erőltetni a dolgokat. Feltételezik, hogy van egy fal, amit erővel kell áttörni. (...) Ám ha nem erőltetem, és úgy állok hozzá, hogy megteszem a tőlem telhető legjobbat, tehát bármi is legyen a legjobb, én azt megpróbálom – valahogy sokkal jobb eredményt érek el. Julia Migenes
  6. Dönteni könnyû. A következményekkel való együttélés a nehéz.
  7. Akarnunk kell a változást. Fel kell ismernünk a fájdalmat, amit akkor érzünk, ha nem változtatunk, és látnunk kell azt az örömöt, amit akkor fogunk átélni, ha megváltozunk. Adam J. Jackson
  8. Ha van különbség a szabadság és a felelősségvállalás között, akkor én a szabadságot választom. Bár ez nem igazi különbség. (...) Nem arról van szó, hogy szabadok legyünk valamitől, hanem hogy szabadok legyünk valamihez.
  9. Elfogadni annyit tesz, mint ellenállás nélkül, nyugodtan átadni önmagunkat a pillanatnak. Mivel mindenkiben benne van a teremtő erő, így bármit meg tudunk változtatni, ha hiszünk önmagunkban. Robert Lawson
  10. Megtanulni élni, annyit tesz, mint megtanulni szabadnak lenni. És szabadnak lenni annyit tesz, mint elfogadni a dolgokat úgy, ahogy jönnek. Guillaume Musso
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat