Ugrás a tartalomra
A világ legjobb üzlete két apukát tartani. A régi is, az új is mindenben a kedvünkbe jár, hogy csak őt szeressük. Aki ezt nem tudja kihasználni, az nem érdemli meg, hogy két apukája legyen.
Kapcsolódó idézetek
-
A világ tele van jó apákkal. Hogy miről ismerni fel őket? A jó apák azok, akik olyan rettenetesen hiányoznak, hogy távollétükben minden összeomlik. A jó apák azok, akik szeretnek, már jóval azelőtt, hogy megérkeznénk. A jó apák azok, akik keresésünkre indulnak, amikor nem leljük a hazavezető utat. Igen. A világ tele van jó apákkal. És a legjobbak azok, akik mellett életük párja jó anyának érezheti magát.
-
Ameddig élnek a szülei az embernek, biztos lehet abban, hogy az anyja és az apja egyértelmûen jót akar neki. Persze családja válogatja ezt is, de az esetek nagy részére ez jellemző. Ezen kívül, ha sikerül egy olyan feleséget beszerezni valahol, aki valóban barát, az hatalmas mázli. És ennyi "a lista". Minden egyéb kapcsolat mögött valami érdek van. Talán még az ember gyerekei azok, akik feltétel nélkül, minden marhaságával együtt, elfogadják és szeretik.
Gálvölgyi János
-
Az egyik embernek éppolyan jó szokásai lehetnek, mint a másiknak, de hát ki-ki a magáét tartja a legjobbnak.
Jane Austen
-
Az egyik embernek éppolyan jó szokásai lehetnek, mint a másiknak, de hát ki-ki a magáét tartja a legjobbnak.
Jane Austen
-
Az ember sok mindent kibír az életben, ha van egy legjobb barátja. És még annál is többet, ha valaki legjobb barátja lehet.
Fredrik Backman
-
Találkoztam egy olyan emberrel, aki betölti az életemet, sőt aki nemcsak betölti, hanem meg is koronázta ezt azzal, hogy két gyönyörû gyermeknek adott életet. És én azóta erre rendkívüli módon vigyázok. Ezt nem lehet kiérdemelni. Ez vagy megadatik kegyként, vagy éppenséggel nem adatik meg. Egyetlen dolgot lehet csinálni, tisztában lenni vele, hogy milyen kincs az, amit kaptunk, és megpróbálni méltónak lenni hozzá.
Darvas Iván
-
Az élet alapvetően üzlet, szokta mondani apám. Az ember szolgáltat, és cserébe elvár valamit. Én például kapok meleg ételt, mobiltelót, ruhát, cipőt, és cserébe jó jegyeket kéne hazavinnem, úgyhogy... mindegy, hagyjuk.
Lackfi János
-
Az üzletben a legfőbb a becsület, a tisztesség, a kemény munka. A család, hogy sose feledd, honnan jöttél. Ebben a világban az vagy, ami vagy. Ez pedig kétféle lehet. Vagy valaki vagy, vagy senki.
-
Hiszem, hogy mindenben van valami jó, ezért úgy gondolom, ha nem kellene elhagynom a legjobb barátaimat, akkor nem szerezhetnék újakat. Új barátok szerzése pedig messze a legnagyobb kedvencem.
Cecelia Ahern
-
Olyan világban élünk, amelyben a legjobbak érvényesülnek. Anélkül, hogy ilyen önző értékrendszert állítanánk fel, szükség van arra, hogy a legjobbat követeljük meg magunktól, abból a célból, hogy másokon segítsünk.