A világ összes nőjébe kapaszkodunk, amikor az anyukánkhoz bújunk, s ugyanilyen alapon a világ összes nőjével szerelmeskedünk, amikor azzal a kiválasztottal. Becsüljük meg. Sose feledjük, hogy ők szülnek minket, és amilyen a sors, általában ők is temetnek el végül. Igazságos ez? Aligha. Jól tesszük, ha komolyan vesszük őket, s odafigyelünk rájuk, nem úgy, ahogyan szoktunk, hanem úgy, ahogyan ők figyelnek ránk, meg a gyerekeinkre.

Kapcsolódó idézetek

1. Anyánk világot teremtett körénk, nekünk adta érzékenységének felét. Ráadásul pedig az előttünk álló egész életet. Egy darabig fogalmunk sem volt, mit kezdjünk vele. Végül: mit tehettünk, besoroltuk ismertetőjegyeink közé. Élünk. És nyilvánvaló, hogy ebbe fogunk egyszer majd, talán szépen, belehalni. Tar Károly
2. Amíg itt vagyunk, itt van az életünk is. Így mikor szeretettel és figyelemmel árasztjuk el férjeket, feleségeket, szülőket, gyermekeket, és örökös barátainkat, akik körülöttünk vannak, ugyanezt kell tennünk, ugyanilyen mértékben a saját életünkkel is, hiszen a miénk. Az életünk mi magunk vagyunk. Cecelia Ahern
3. Én mégis azt gondolom, hogy szeressük az országot, ahol élünk. Amiből a világunkat vesszük, amiből lettünk. Szeressük kritikával, kétségbeeséssel, felháborodással, szenvedéllyel, javító mániával, szerelmes nekidurálással, de szeressük. Ha mi nem szeretjük, szereti majd más, alakítja majd más, és a végén másé lesz. Mert minden végül azé lesz, aki szereti, aki gondozza, ápolja, látogatja, simogatja, csiszolgatja, kezelgeti, beszélget vele. Aki beleteszi a munkát.
4. Elveszíthetjük azokat is, akiket szeretünk, és azokat is, akiket nem kedvelünk. Úgy érzem, törekednünk kell, hogy azok közé tartozhassunk, akiket szeretnek és sajnálnak, ha egyszer ránk kerül sor. Jules Verne
5. A világon minden csak a nő jelenvalóságától lesz igazán emberi és szép, de az is lehet, hogy ez a nő bennünk él csak, mint a vágy, vagy mint elképzelés, de a világon nincs sehol. Néha olyan ez (...) mintha a férfi, talán mert nőtől születik, egyszerre férfit is, nőt is hordozna magában. Lehet, hogy aztán ezt a nőt keresi egész életében.
6. Mindannyian meghalunk, ez a sorsunk, az embereké. Tudjuk ezt, és mégis, a halállal szembesülve ragaszkodunk az élethez. Amikor magam is elérkezem a véghez, a lehető legkevesebb kötődésre fogok törekedni. Szeretném úgy elhagyni ezt a világot, hogy azt gondolhassam, jó életem volt. Shunmyo Masuno
7. Az anyaság számomra a világ legnagyobb csodája. Hogy egy nő életet tud adni, növekszik benne valaki, akivel már ott kapcsolata van, aztán pedig kibújik belőle egy Élet. Ennél nagyobb misztérium nem hiszem, hogy létezik, ez már-már felfoghatatlan! És persze óriási felelősség. Az anya élete végéig ott kering a gyerek körül, vagy szó szerint, vagy csak lélekben, beidegződésekben, mintákban, de mindig mellette van. Bemászik a párkapcsolatokba, a döntésekbe, a kötődési mintázatokba, a szexbe, az énképbe.
8. Gondolom minden pár úgy kezdi, hogy egymáshoz akarnak tartozni, ez a legtermészetesebb, nem? Úgy értem, arra születtünk, hogy tartozzunk valakihez, amíg el nem megyünk. Deepak Chopra
9. Furcsa, milyen könnyen mondunk ítéletet egy másik ember fölött, mindaddig, amíg nem hiányzik. Amíg el nem ragadja tőlünk a sors. És azért veszítjük el, mert soha nem is tartozott igazán hozzánk. Carlos Ruiz Zafón
10. A világon mindenkinek szüksége van valakire, akire rábízhatja magát. (...) De olykor-olykor az életben azok, kikről azt hittük, mindig mellettünk állnak, hátat fordítanak nekünk. Ha ez megesik, bámulatos, mire vagyunk képesek, hogy visszaszerezzük őket.