Furcsa, milyen könnyen mondunk ítéletet egy másik ember fölött, mindaddig, amíg nem hiányzik. Amíg el nem ragadja tőlünk a sors. És azért veszítjük el, mert soha nem is tartozott igazán hozzánk.

Kapcsolódó idézetek

1. Soha nem tudhatjuk, mit szán nekünk a sors. Nem ítélhetünk el másokat felelőtlenül. Papp Csilla
2. Az ember ilyennek vagy olyannak ítél valakit, azután pont az ellentétét látja meg benne. Eleinte szeret, majd a végén meggyûlöl valakit; vagy kezdetben közömbös iránta, később pedig már imádja. Sosem lehetünk biztosak benne, ki vagy mi lesz létfontosságú a számunkra, sem abban, hogy kinek vagy minek tulajdonítunk majd jelentőséget. Meggyőződéseink mulandóak és ingatagok, még azok is, amelyeket a legszilárdabbaknak vélünk. Akár az érzelmeink. Nem szabadna bíznunk magunkban. Javier Marías
3. Milyen furcsán is van berendezve ez a mi világunk (...). Milyen különösen, milyen megfoghatatlanul játszik velünk a sorsunk! Megkapjuk-e tőle valaha is, amit kívánunk? Elérjük-e valaha is azt, amiért készek vagyunk minden erőnkből küzdeni? Dehogyis! Minden éppen ellenkezőképpen történik. Nyikolaj Vasziljevics Gogol
4. Senkinek nincs joga ítélkezni a másik fölött. Az ember maga ítéli meg magát a tetteivel. Ha valaki elveszi a másik életét, főleg, ha ártatlanét, büntetésből ő is elveszti az élethez való jogát. A gyilkosság így lesz öngyilkossággá, a természet törvényei szerint. Nevezzék bár sorsnak, vagy Isten kezének, a rosszakat végül megítélik, olyan érzékfölötti, természetfölötti módon, amelyet a halandó nem érthet és soha nem is fog érteni. Az igazságtalanság azonban sohasem marad büntetlen, azon egyszerû tény miatt, hogy minden ember meghal. És gyakran úgy halunk meg, ahogyan éltünk.
5. Igen fárasztó mindig szem előtt tartani, hogy a másik sokkal több annál, mint ami látszik belőle. Nemcsak mi vagyunk szinte végtelenek, ő is az. Erről kiábrándult hangulatainkban hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Ha nincs vagy nem látszik a végtelenség sem énbennem, sem tebenned, akkor semmibe vehetlek, gőgös magasságból nézhetek le rád. Konrád György
6. Olyan az életünk, hogy folyton belelóg másokéba. Elszabadulnak rólunk szavak, lélek-alkatrészek, tökéletlen kis pontatlanságok, és ki tudja, hol állnak meg, kit találnak meg, kit találnak el. Darvasi László
7. Néha hajlamosak vagyunk kétségbeesni, mikor a személy, akivel törődünk, elhagy... de az az igazság, hogy ez nem a mi veszteségünk, hanem az övé, mert ő veszti el azt az embert, aki soha nem mondott volna le róla. Müller Péter
8. Végignézzük, ahogyan más emberek meghalnak, és a józan eszünkkel tudjuk, hogy a végzet minket is elér majd egy napon, de mélyen legbelül soha, de soha nem hisszük el igazán. Hasztalan sopánkodnak az öregasszonyok a kiskapu előtti padon üldögélve, hasztalan beszélnek arról, hogy már alig várják, hogy a túlvilágra kerüljenek. Hazugság az egész. Ugyanez a helyzet a szerelemmel is, amiről úgy gondoljuk, hogy örök tulajdonunk. Egyszerre csak megtörténik: hirtelen szertefoszlik, és mi csak nézünk meglepetten.
9. Milyen szörnyû, hitvány dolog lehet azt érezni, hogy senki­nek semmivel nem tartozik az ember, mégpedig azért, mert mindig tartozunk valakinek. Csak erőfeszítés árán, csukott szemmel lehet erre az álláspontra jutni. Andrej Tarkovszkij
10. Mindenről ítéletet akarunk mondani, de mindig rossz a nézőszögünk. Meg akarjuk ítélni önnönmagunkat, de túlságosan közel esünk hozzá; meg akarjuk ítélni a többieket, de túlságosan távol esünk tőlük. Bernard le Bovier de Fontenelle