Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A zen hagyományai szerint a tanító maga küldi el a tanítványait saját ellenfeléhez. A tanítványok csak egy évig tanulnak a mestertől, aki aztán így szól hozzájuk: "Most menj, és keresd fel az ellenfelemet, keresd fel a másik mestert. Mert amit én megosztottam veled, az csupán az igazság egyik oldala - a másik oldalát pedig csakis ő tudja elmondani neked."

Osho
✍️ Író 🗳️ Demokrácia
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A zen hagyományból ismeretes az a történet, amelyben egy fiatalember olyan elviselhetetlenül szenved, hogy egyetlen nyugodt pillanata sincs. Ezért fölkeresi a mesterét, és a segítségét kéri. A mester azt javasolja, hogy tegyen egy pohár vízbe egy evőkanál durva sót, keverje el, és igya meg. A tanítvány úgy tesz, ahogy mondja. Persze a víz rettenetesen sós. - És most - mutat a mester egy forrásra, amely a közelben bugyog elő a földből - önts egy kanál sót a forrásvízbe. A tanítvány megteszi. A mester ekkor utasítja, hogy igyon egy pohárnyit a patakból, és a tanítvány észreveszi, hogy a só íze nem észlelhető. - A probléma nem a sóval van - mondja a mester. - A probléma a tartállyal van. Növelned kell a tartály méretét. Daniel Gottlieb
  2. Az igazi tanítvány megtanulja, hogy a megismert dolgokból kifejtse az ismeretleneket, és megközelítse a mestert. Johann Wolfgang von Goethe
  3. Igaza van a zen-mesternek, akitől megkérdezték a tanítványai: "Mester, honnét tudhatom, hogy van-e még dolgom a világon?" És a mester azt felelte: "Abból, hogy élsz." Müller Péter
  4. Az igazi mester nem az, aki az ideális útra tanít, hanem több utat is megmutat a tanítványának, míg az végül rátalál arra az egyre, amelyik elvezeti a saját sorsához. És attól a pillanattól kezdve nem segíthet neki, hiszen a kihívásai egyéniek. Paulo Coelho
  5. A diák, míg tanul, nem méltányolja a tanárait. Csak később, amikor már többet tud a világról, érti meg, milyen sokkal tartozik azoknak, akik nevelték. A jó tanár nem vár dicséretet, sem szeretetet a fiataloktól. Kivárja, hogy idővel megkapja tőlük. Darren Shan
  6. Kérdeződjél, vitatkozz vele, a bölcset csak így ismered meg. Verőjével üsd meg a gongot, úgy különbözik bármi tárgytól.
  7. Az oktatásnak elvileg két résztvevője van: a tanár, aki ismereteket közöl, és a diák, aki ezeket az ismereteket befogadja. Valójában mi tanárok lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy a közlés iránya nem ilyen egyoldalú. A diákok is tanítanak minket, például azzal, hogy egynémely alapfeltevésünk nekik kevésbé nyilvánvaló, vagy hogy olyan kérdéseket tesznek fel, amikre addig nem gondoltunk. Jared Diamond
  8. A tanítás a tanulással párhuzamosan, a kölcsönös inspiráció jegyében történik. Az tanít, aki tud, egymás tudásának felülírása állandó oda-vissza ható folyamat tanár és diák között.
  9. - Lehetek a tanítványod? - Csak azért vagy tanítvány, mert szemed zárva van. Mihelyt megnyitod, már nem lesz mit tanulnod tőlem, vagy bárki mástól. - Mi szükség van akkor Mesterre? - Hogy megláttassa veled, mennyire haszontalan dolog Mesterre hagyatkozni. Anthony de Mello
  10. Csak az ellenség mondhatja meg neked, mit fog csinálni az ellenség. Senki más, csak az ellenség taníthatja meg neked, hogyan pusztíts és hogyan győzz. Csak az ellenség mutathatja meg neked, mi a gyengeséged. Csak az ellenség mondhatja meg neked, miben van az ereje. Orson Scott Card
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat