Ugrás a tartalomra
Minden kapcsolat nehéz. Éppen úgy, mint a zenében, két hang néha harmonikus, néha meg kakofonikus.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek nem azért találnak egymásra, mert ez épp így alakult, hanem mert egymásra vannak hangolva. Mint ahogy van konszonánsz és disszonánsz - amikor két hang vagy szépen hangzik együtt, vagy sehogy sem illenek össze. És ezzel nincs mit tenni. Nevezhetjük mondjuk sorsnak.
Simun Vrocsek
-
Az ember olyan, mint egy zongora. Érik a hatások, ütik a billentyûket, és ebből jönnek elő a különféle harmonikus vagy kevésbé harmonikus hangzások. Aki író, az eleve arra van hangolva. Én ha írok, kemény munkával át kell hangolnom magam.
-
Mindenkinek vannak nehézségei az életben, de vannak örömforrásai is, és néha nagy a kilengés a kettő között. Kevés az egyedi eset, sokkal szorosabb összeköttetésben állunk egymással, mint gondolnánk.
Takács Noémi
-
Nem csak az lehet harmonikus, amikor két ember hasonlít egymásra. Vannak olyan jól mûködő viszonyok, ahol a férfi és a nő teljesen különböző személyiség, valami mégis összetartja őket.
Tompos Kátya
-
Az emberi léleknek valami olyan titka ez, mint zenének a hangok harmóniája. Nem azonosak, de kiegészítik egymást. Az igaz barátság olyan az emberi világ diszharmóniájában, mint egy finom, halk akkord.
Wass Albert
-
Az élet olyan, mint a hárfa. (...) Akármit pöngetnek rajta, mindig szomoru.
Rákosi Viktor
-
A közös zenélés (...) olyan, mint a párkapcsolat. Sokat vagyunk együtt, csapatban kell gondolkozni. Ha nincs összhang, közös nyelv, nem marad együtt egyetlen banda sem.
Fábián Juli
-
A világ, a társadalmi világ elviselhetetlenül bonyolult: kétmilliárd hang szól benne, és mindenkinek egyformán fontosak a gondolatai, mindenki egyformán ragaszkodhat foggal-körömmel az élethez, miközben egyedülállónak hiszi önmagát, pedig senki sem az.
-
Két nagyon hasonló ember néha, sőt az esetek többségében nehezebben érti meg egymást, mint két különböző.
Szilvási Lajos
-
Akármennyire szeretsz valakit, s érzed magad egynek vele, ő egy másik világ, másik test, másik lélek. Minden más benne. Nincs két egyforma hangú hegedû.
Müller Péter