Addig üvöltök az ég alatt, Amíg a tudatom is széthasad, Idegroham, hisztéria, extázis és anarchia.

Kapcsolódó idézetek

1. Vannak a léleknek félelmetes viharjai, amelyben ég, föld, nap, éjszaka, élet, halál, minden összekeveredik egyetlenegy rettenetes borzalomban. A valóság elveszti jelentőségét. Felfoghatatlan dolgok tiporják le az embert. A semmi viharrá változott, az égbolt elhalványult, a végtelen kiürült. Távol állunk mindentől, a halált leheljük magunkba, csillagokra szomjazunk. Victor Hugo
2. A fájdalom, a gyász, a harag, a gyûlölet, a zavarodottság, a frusztráció, a keserûség, a veszteség, a magány, a bûntudat, a csalódottság, a félelem és a lekötelezettség egyaránt káoszhoz vezethet, ha az érzéseknek túl nagy a mozgásterük, és egyesíthetik erejüket. Christina Rickardsson
3. Ismételgetem a szót: idegösszeomlás. Kimondva olyan emelkedett, irodalmi. Pedig amit érzek, az egyszerûen csak zavarodottság, káosz és kudarc. Tóth Olga
4. A lélek heves benső viharában a gondolat úgy csapkod, mintha folyadék lenne. Ide-oda hányódik, megdagad, s néha a hullámok tompa moraját hallatja. Apály, dagály, hullámhegy, örvénylés, a zátony előtt megtántorodás, dara és zápor, szétszakadó felhők mögött kicsapó villanások, a henye tajték meddő csapkodása, vad, de nyomban összeomló nekizúdulások, rettenetes és elpocsékolt erőfeszítések, kísértetiesen felderengő hajótörés, árnyak és összevisszaságok és minden, amit a végtelen tud, megvan az emberben is. Victor Hugo
5. Fejemben éj van, éjek éjjele, S ez éj kísértetekkel van tele; Agyamban egymást szülik a gondolatok, S egymást tépik szét, mint vadállatok. Petőfi Sándor
6. Pörgés, összevisszaság, rohanás, önzés, káosz, még ott is, ahol érzelmileg fájdalmas erővel vonzódunk egymáshoz. Müller Péter
7. Távol orkán már hörögne; Iszonyú nagyot csattanva Az égbolt ketté hasadna, S hullana a kénkőzápor... Ah pokolkín-képes mámor! És én ezt mind, mind átérzem, Valahányszor rád emlékszem... Vajda János
8. A (...) vihar a szívemben van. És ha nem csillapítom, felemészti az életemet.
9. Meghajtom gőgös, vad fejem, Ziháló mellemen kezem. A térdem roskad, mint betegnek, S könnyeim lassan megerednek... A semmi súlyos érzete Sziklaként rám ólomkodik, A lélek veszte, végzete, Hogy vétkezik, hogy elbukik. P. Jánossy Béla
10. Némely szó egyszersmind beszéd is, sírás és kiáltás egyszerre. Minden rajongás és minden fájdalom egybeolvad, és együtt tör ki benne. Victor Hugo