Ugrás a tartalomra
Ahogy egy embert nem ismerünk teljesen, ha csak a fizikai külsejét ismerjük, a körülöttünk lévő világot sem ismerjük, ha csak azt tudjuk róla, amit fizikai érzékeink közvetítenek.
Kapcsolódó idézetek
-
Sem a körülöttünk lévő világot, sem pedig a benne élő embereket nem tudjuk megváltoztatni. Azt viszont igen, hogyan látjuk a világot, a többi embert és magunkat.
-
A fizikai világot csak akkor érthetjük meg igazán, ha megismerjük a lelki és szellemi alapjait, mint ahogy egy fénykép is csak akkor válik érthetővé és elevenné, ha a lefényképezett személlyel olyan kapcsolatba jutunk, hogy lelkét is megismerjük.
Rudolf Steiner
-
Képtelenség mások magányába belépni. Ha csak egy kicsit is megismerhetünk egy másik emberi lényt, az kizárólag oly mértékben lehetséges, amennyire ő engedi magát megismerni.
Paul Auster
-
Az ember nem mindennek mértéke; érzékeink, eszünk, értelmünk és logikánk nem elegendő a valóság felfogására még csak azon a szinten sem, melyen napjaink fizikája a matematika segítségével a valóságot ábrázolja.
Esko Valtaoja
-
A külső dolgok révén fedezzük fel azt, ami bennünk van, és a belsőnk révén teremtjük meg magunk körül a világunkat. Minden attól függ, milyen vagy legbelül.
Robert Lawson
-
Önmagunkat sem érthetjük meg teljesen soha, nemhogy valaki mást, akit csupán a saját szubjektivitásunk torzító lencséjén át láthatunk. A képben, amit róla alkotunk, mi magunk is benne vagyunk. A másik ember személyiségéből ráadásul csak annyit láthatunk, amennyit a szavai és a cselekedetei megmutatnak, sosem az egészet. Arra pusztán következtetnünk lehet, így máris megduplázódik a torzító hatás.
Kartali Zsuzsanna
-
Csak életünk nem megfelelő értelmezése akadályozhatja meg, hogy jól érezzük magunkat, az viszont mindig, mert hatására sem önmagunkat, sem a környezetünket nem tudjuk a maga valóságában érzékelni.
-
A világot olyannak látjuk, amilyennek gondoljuk, sőt amilyennek tudat alatt hisszük. Ha környező világunkon változtatni szeretnénk, akkor elsősorban saját magunkon kell változtatnunk.
Balogh Béla
-
Nincs rá bizonyítékunk, hogy a többi ember a miénkhez hasonló öntudattal rendelkezik és él. Azt tudjuk, hogy mi rendelkezünk öntudattal, mert közvetlen tapasztalásunk van a gondolatainkról, az érzéseinkről, arról a megfoghatatlan valamiről, hogy milyen érzés élni, de mások öntudatáról nincs tapasztalatunk, és ezért... és ezért nem tudhatjuk biztosan, hogy mások is élnek, valóban élnek, és úgy tapasztalják meg az életüket, ahogy mi a sajátunkat. Lehet, hogy csak mi vagyunk olyan valódi személyek, akiket emberekként viselkedő, üres bábuk vesznek körül, ám nincs olyan belső életük, mint nekünk.
-
Belső világunk a külvilágot tükrözi vissza. Ha azt hisszük, nem vagyunk elég jók, érvényesítjük ezt a hiedelmet.
T. Harv Eker