Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Aki a tudomány körében semmi újat nem talált is, hanem mindig csak azon ösvényen tartotta magát, melyen előtte mások jártak, legalább azáltal érdemli utódainak köszönetét, hogy az ösvényt, melyet használt, tágasabbá és járhatóbbá tette.

Eötvös József
🌱 Bölcsesség 🐶 Kutya
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Aki bölcs, tudja, hogy mindig úton van. És minden megérkezés egy másik út kezdete. És nem fél a változásoktól. Müller Péter
  2. A tudomány meg nem alkuvó szolgája, aki becsületesen végigjárja az utat, legfeljebb nagyobb kerülőt tesz, míg elérkezik a felismeréshez, hogy minden út a Teremtő Szellem misztériumához vezet. A hagyományok beavatottja eleve ebből indul ki. Szepes Mária
  3. Aki mindig csak azt teszi, amit már egyébként is tud, örökre megmarad olyan embernek, amilyen, és nem fog fejlődni.
  4. Az altruizmus lassan jár az ember nyomában a haladás ösvényén. Jóval lemaradva bukdácsol a tudomány után, és csak a körülmények kényszerítő hatására lép akcióba. Charlie Chaplin
  5. A tudomány építkező jellegû, még aki Nobel-díjat kap, arról sem állíthatjuk, hogy az száz százalékban az ő érdeme. Felfedezését, elméletét bizonyosan mások munkájára is építette. Vizi Elek Szilveszter
  6. A tudomány lépésről lépésre fejlődik, és mint Darwin és Wallace példája igazolja, amikor az idő elérkezett, két vagy több egyén egymástól függetlenül megteheti ugyanazt a lépést. Csak szerencse kérdése - vagy történelmi véletlen -, melyikük nevére fog az utókor valamilyen új jelenség felfedezőjeként emlékezni. John Gribbin
  7. Felfedezéseket az szokott tenni, aki élénk szellemi kíváncsiságával és alapos tanulmányokkal eléjük megy. John Michell
  8. A tudomány is ugyanolyan kis lépésekben fejlődik, mint bármi más - a zsenik jól elmondható korszakos felfedezései mögött is sok ember sok apró előrelépésének szintézise és továbbfejlesztése áll. Stipsicz András
  9. Igaz ugyan, hogy a saját magára utalt ember eltévedhet, de az is bizonyos, hogy csak a maga útján haladó gondolkodó juthat új utakra, melyek új igazságok, új következtetések felé vezetnek. Ágoston Péter (politikus)
  10. Nagyon ritka, hogy egy idősebb tudós - még ha nagyon jó munkát is végez, és egy fiatal tudósokból álló csapat támogatja - valóban úttörő felfedezést tegyen. Gyakran lényegében csak ugyanazt csinálják, mint korábban. Venki Ramakrishnan
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat