Ugrás a tartalomra
Akinek életét
zürzavarosnak szánták
a magas Ég urai,
s búra hirtelenül
fordítván örömét, és
bánatát uj örömre,
megrázzák szive mélyeit:
adnak néki, nevelnek
távoli parton, vagy
városi szomszédságban,
támaszul hogy lenne közel,
ha súlyos a perc,
egy drága, nyugodt barátot.
Kapcsolódó idézetek
-
Aki nagy szenvedéstől szabadult, vagy éppen visszaadta egészségét az Ég, annak nyitva áll a szíve a más baja előtt.
Jane Austen
-
Akármilyen zûrzavaros is valakinek az élete, ha a sorsát éli, végül rendbe rakja. Nagy szenvedés árán is.
Müller Péter
-
Kivánom, hogy az újszülöttet kedves szülőivel tartsa meg az ég, s áldásában bőségesen részesítse, áraszsza a megelégedés fényét életükre, a sors tövisei sohase férkőzhessenek életének virágai közé.
-
Vannak emberek, kiket a sors szenvedni teremtett, miként bizonyos növényeknél a langy nyári eső s a nap meleg sugára csak a keserûséget növeli, mely első napoktól bennük rejtezik; úgy vannak keblek, melyekhez még az is, mi másokat boldogítana, csak azért közelít, hogy szenvedéseiket növelje.
Eötvös József
-
Aki fölfelé él, azt a bajok, nehézségek, küzdelmek erősítik. Aki lefelé él, azt ugyanezek gyengítik, és előbb-utóbb szétmorzsolják.
Müller Péter
-
Az öröm boldogított, a boldogtalanság még szorosabban összefûzte és megtisztította a szívünket. És így mindkettő az Ég ajándéka lett és javunkra szolgált.
Adalbert Stifter
-
Mert az élet az valami roppant különös dolog. Az úgy odakötözi az embert a földhöz, egy völgy hajlatához, vagy egy domb oldalához, úgy odakötözi még akkor is, ha nehéz és nyomorúságos élet, hogy az ember lassanként odanő hozzá, gyökeret ereszt belé s lassan otthonának kezdi érezni akkor is, ha idegen.
Wass Albert
-
Nem voltak nagyra törő életcéljaik. Mindössze együtt akarták leélni az életüket. (...) Szerelmesek voltak egymásba, és barátok voltak. A sors is egymásnak teremtette őket, ahogy mondani szokás. Azonban a sors egy nap meggondolta magát, és új döntést hozott.
Cecelia Ahern
-
Együtt nevettek, azután ismét közéjük telepedett beszélgetéseik gyakori vendége, a csönd, részben a fáradtság és a meghittség, részben épp a különbségek miatt, amelyeket a sors ékel azok közé, akiknek élete csak változat ugyanarra a dallamra.
Christopher Paolini
-
Néha kell az ember életébe egy-egy vihar, amely felrázza. Megrettenti. Ami után más életet kezdhet és új céljai lehetnek. Ami után ismét szépnek láthatja a világot.
Lakatos Levente