Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Amikor az embernek rengeteg feladata van, és egyik helyről a másikra rohan, akkor nincs ideje a tévé előtt ülni. Aztán ha már nincs elég értelmes aktivitás, akkor marad a tévé. Indiában meditálnak és jógáznak, mi tévét nézünk.

Csányi Vilmos
👨‍🍳 Szakács 🌧️ Eső
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A televízió nem egyszerûen egy médium, hanem a televízió nagyon sok embernek pszichológiailag fontos. Nem a tartalom, ami benne megy, hanem a tény, hogy ott van a világ. És társ. Till Attila
  2. Bárki le tud ülni és figyelni a légzésére vagy a tudatára. Ez végezhető séta közben, állva, fekve, fél lábon állva, futás vagy fürdés közben. Ám ahhoz, hogy akár csak öt percig kitartsunk, eltökéltségre van szükség. Az pedig, hogy életünk részévé tegyük, némi fegyelmet követel. Amikor tehát az emberek azt állítják, hogy nem tudnak meditálni, valójában azt értik ez alatt, hogy nem fognak időt szakítani rá, vagy hogy amikor megpróbálják, nem tetszik nekik, ami történik. Nem ezt várják, vagy nem ezt remélik. Nem felel meg az elvárásaiknak. Talán újra meg kellene próbálniuk úgy, hogy ezúttal elengedik az elvárásaikat, és csak figyelnek. Jon Kabat-Zinn
  3. A televízió nemcsak időben vonja el az ifjúságot az olvasástól. A kép könnyebben követhető, mint a betû; a mozgó képre gyorsabban reagál a lusta képzelet, mint a mozdulatlanra, a hangosított mozgókép követeli a legkisebb szellemi energiabefektetést. Minimális testi - és ennél is kevesebb szellemi - fáradozás árán jutunk élményekhez. Ifjúságunk - tisztelet a kivételnek - nem olvas eleget. Lomb Kató
  4. A média sok stresszt okoz amiatt, hogy az emberek órákig merednek képernyőkre. Egy idő múltán már nem szórakoztató az élmény, az agyunk eltompul, a problémák megoldhatatlanoknak tûnnek.
  5. Társas lények vagyunk mi, emberek. Ezért fontos, hogy elérhetőek legyünk. Egyedül nem létezhetünk. De néha kapcsoljuk ki a telefonunkat, üljünk le, hunyjuk le a szemünket, vegyünk mély lélegzetet, és gondoljunk valami másra. Vagy ne gondoljunk semmire. Nevezhetjük ezt meditációnak, jógának, mindfulnessnek vagy egyszerûen józan észnek. Mindegyik jótékony hatású.
  6. A meditálónak el kell döntenie, hogy most egy darabig semmiben sem dönt majd, el kell terveznie, hogy felad mindenfajta tervezést, azt a lehetőséget kell választania, hogy nem választ. Az indiai vagy kínai utazást megelőzik a takarékosság és a körültekintő szervezés hónapjai. Mint a magasugró, aki hosszú nekifutással fizet a pillanatnyi lebegésért. A gyerekeknek erre nincs szükségük, nekifutás nélkül lebegnek, akár akarják, akár nem. Alison Gopnik
  7. A főzés nekem jóga. Olyan, mintha jógáznék. Van egy fröccs, a zene, és csak arra figyelek, és van indokom arra, hogy ne gondolkozzak. (...) A kajára figyelek, mert hogyha nem figyelsz két percig, megsértődik, és rossz lesz, ízetlen, odaég. Figyelni kell a kajára, és utána abból is egy odaadható ajándék lesz. Pásztor Anna
  8. Az emberek azt hiszik, hogy a meditáció nagyon időigényes, pedig éppen az ellenkezője igaz. Utána több idő lesz mindenre, mert nem rágódunk értelmetlen dolgokon.
  9. Ha jól belegondolunk, valójában egy rettegés az élet. Sokan a korábban megélt negatív dolgokból építkeznek, annak alapján tervezik az életüket. Amikor gyereket nevelünk, minden pillanatban azt mondjuk, jaj erre vigyázz, nehogy elessél, stb. Aztán a szomszédok, a barátok is elmondják, mire vigyázzunk, sőt a tévében is a rádióban is ezt látjuk, ezt halljuk. Milyen élet ez, ha folyton tartani kell valamitől? A meditáció megtanít arra, hogy a pillanatot éld meg. Abban pedig nincs félelem.
  10. Meggyőződésem, hogy jót tenne, ha a telefonjuktól és a tévétől is egy évre eltiltanák az embereket. (...) Ez a kütyü akarva-akaratlanul, kitölti az életünket. Az ember lefoglalja magát, és nem gondolkodik máson, a nagyobb összefüggéseken. Vannak benne jó dolgok is persze, de közben megeszi az "itt és most"-ot, és a másik szemébe nézést. Sándor György
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat