Ugrás a tartalomra
Amikor azt mondjuk magunknak, hogy "éppen most tanulom..." a "nem tudom megcsinálni" vagy az "ezt már mind tudnom kellene" helyett, akkor érezzük, hogy megvan bennünk az erő a változtatásra.
Kapcsolódó idézetek
-
Cselekvés közben tanulunk, ezért ha olyan helyzeteket keresel, amelyekben megmutathatod, mit érsz, erősítheted önbizalmadat, és átformálhatod meggyőződésrendszeredet. Olyasmire leszel képes, amit korábban elképzelni sem tudtál, mivel még nem volt ezzel kapcsolatos tapasztalatod. Majdnem olyan ez, mint az izmok emlékezete. Új tapasztalataink tehát új meggyőződéshez vezetnek.
-
Elfogadni annyit tesz, mint ellenállás nélkül, nyugodtan átadni önmagunkat a pillanatnak. Mivel mindenkiben benne van a teremtő erő, így bármit meg tudunk változtatni, ha hiszünk önmagunkban.
Robert Lawson
-
Megváltozunk. Erősek leszünk és elbúcsúzunk. Legyőzzük a bosszúvágyunkat, mert már nem csak rólunk van szó. Lemondunk az igaziért folytatott harcról és elfogadjuk a rossz választást. Elhatározzuk, hogy mostantól erősek leszünk, de nem minden hibánkat lehet csak úgy elfelejtenünk. Sejtjük, hogy valakinek fájdalmat okoztunk, pedig az csak jót akart nekünk. Mások viszont egyáltalán nem változnak, mindig mások maradnak, mint amilyennek gondoltuk őket.
-
Általában csak akkor jövünk rá, hogy képesek vagyunk változni, amikor rá vagyunk kényszerítve a változásra! Azért, mert kényelmesebbnek találjuk a régi problémákat, mint az új megoldásokat.
-
Mindig erőt, bátorságot és önbizalmat nyerünk, amikor szembe kell néznünk félelmeinkkel. Azt kell mondanunk magunknak: "Átéltem ezt a szörnyûséget. Most már elboldogulok bármivel, ami csak jöhet." Meg kell tudnunk tenni azt is, amiről azt hisszük, képtelenek vagyunk rá.
Eleanor Roosevelt
-
Ahelyett, hogy az ember tudomást sem vesz a képességei megváltozásáról, éppen erőt is meríthet a változásból. Nem arra kell törekedni, hogy elkerüljük a lejtőt, hanem hogy túllendüljünk rajta, és másfajta sikerekre leljünk.
Arthur C. Brooks
-
Akarnunk kell a változást. Fel kell ismernünk a fájdalmat, amit akkor érzünk, ha nem változtatunk, és látnunk kell azt az örömöt, amit akkor fogunk átélni, ha megváltozunk.
Adam J. Jackson
-
Amikor úgy érezzük, ideje változtatni életünkön, önkéntelenül is leperegnek előttünk a korábbi kudarcaink. (...) Ha csak a kudarcok filmjét nézzük újra, megbénulunk. Ha csak a tapasztalatainkét, bölcsebbnek hisszük magunkat a kelleténél. Mindkét filmet le kell hát játszani a fejünkben.
Paulo Coelho
-
Ez idáig mindannyian egyfolytában azt hajtogattuk, mit nem akarunk. Talán segíthetnénk egymásnak, ha mostantól arról beszélnénk, mit is akarunk, ahelyett, amit nem.
Vavyan Fable
-
Amíg tanulunk és fejlődünk, csak olyan döntéseket hozhatunk, melyek közelebb visznek egy jobb sorshoz. Minden, amit múltban tettünk, azzá a bölcsebb, erősebb, jobb emberré tett minket, akik most vagyunk.