Amikor fivéremmel megépítettük az első, ember szállítására képes repülőgépet, arra gondoltunk, hogy a világ végre olyan újítás birtokába jut, ami lehetetlenné teszi majd a háborúkat. Milyen szép álom volt - és micsoda rémálom lett belőle!

Kapcsolódó idézetek

1. Minden olyan alkalom, amikor az emberiség új területre merészkedett, háborút hozott magával. A hajóépítés hadihajókat eredményezett. A repülőgép feltalálása vadászgépeket és bombázókat. A világûr sem más, és a potenciális csatatér máris kezd körvonalazódni. Tim Marshall
2. A legtöbb madarat arra teremtettem, hogy repüljön. Ha nem repülhetnek, az a bennük levő repülési képesség korlátozása. (...) Téged viszont arra alkottalak, hogy szeretve legyél. Ezért számodra az jelent korlátozást, ha úgy élsz, mintha nem szeretnének, és nem fordítva. Ha úgy élsz, mintha nem szeretnének, az olyan, mintha levágnánk a madár szárnyát és megfosztanánk a repülés képességétől. Végképp nem ez a célom veled. Fiacskám, a fájdalom tudja a módját, hogy a szárnyadat szegje, és megfosszon attól, hogy képes legyél repülni. És ha ez a fájdalom hosszú időn keresztül kezeletlen marad, akkor könnyen megfeledkezhetsz arról, hogy mindenekelőtt arra teremtettelek, hogy repülj! William Paul Young
3. Nap mint nap félünk felszállni a repülőgépre, hiába biztonságosabb, mint az autó, ami a reptérre visz. A félelem nem racionális, éppen ezért félünk az irracionális dolgoktól. Seth Godin
4. Egy ponton talán elfogadjuk, hogy az álom rémálommá vált. Azt mondjuk magunknak, hogy a valóság jobb. Meggyőzzük magunkat, hogy jobb, ha nem álmodunk egyáltalán. De a legerősebbek közülünk, a legmeghatározóbbak, kitartanak az álmaik mellett. Vagy egy új álom előtt találjuk magunkat, amire nem is számítottunk, és felébredve minden ellenére reményt érzünk. És ha szerencsések vagyunk, ráébredünk, minden ellenére, az életünk ellenére, az igazi álom az, hogy képesek vagyunk álmodni.
5. Időről időre azt álmodom, hogy repülök. Úgy kezdődik, hogy szélsebesen rohanok, mint valami szuperhős, aztán a talaj egyre rögösebb és meredekebb lesz, és végül már olyan gyorsan futok, hogy a lábam nem is éri a földet. Aztán csak lebegek, olyan hihetetlen, elképesztő érzés, szédületes... szabad vagyok, biztonságban vagyok, de aztán rájövök, hogy teljesen magamra maradtam... és felébredek.
6. Az emberek csukott szemmel utaznak a reménytelenségbe, én meg kibámulok az ablakon, és arról ábrándozom, hogy valaki felemeli ennek a mocskos szerelvénynek a tetejét, kiemel innen, és elvisz messzire, ahol megszûnik ez az életem, és elkezdődik egy másik, ami sokkal, de sokkal jobb ennél. Szentesi Éva
7. Nem lep meg, hogy több millió értelmes ember nehezen tud megbékélni azzal az elképzeléssel, hogy több száz kilométeres sebességgel utazzon magasan a föld felett, egy túlnyomásos csőben, ami több száz tonnát nyom. Ez a tevékenység nem természetes az emberek számára, és bár a fizika törvényeit nem szegi meg, a józan ész törvényeit igen. A technika vívmánya, hogy mindez lehetséges, és bár repülőgéppel utazni statisztikailag nem veszélyes, más kérdés, hogy mennyire tûnik ez természetesnek.
8. Álmodunk a reményről, változásról, tûzről, szeretetről, halálról, és egyszer csak bekövetkezik. Az álom valóra válik, és végül a válasz az élet nagy kérdéseire úgy bukkan fel, mint felkelő nap a hegyek mögül. Oly sok küzdelem, hogy az értelmét, a célját megleljük, végül egymásban találjuk meg azt. A közös átélt mesébe illő és evilági élmények. Alapvető emberi vágy, hogy megtaláljuk a hozzánk tartozókat, hogy kötődjünk, és hogy érezzük szívünk mélyén, hogy nem vagyunk egyedül.
9. Annak idején az is mese volt, hogy egy nap majd tüzet tudunk gyújtani, nem kell a villámra várni. Az is mese volt, hogy feltaláljuk az ­autót. Egy meséből indult el, aztán lett belőle valami. Az atombomba is mese volt, és aztán robbant. Az ember ilyen. A fantáziáját mûködteti, és szeretné megvalósítani, amit kigondolt. Csányi Vilmos
10. Legalább álmaim voltak, amelyeket féltve őriztem a szívem mélyén, de a valóság kőfalába ütközve ezek is szétzúzódtak, ezer darabra törtek: lehajoltam, összegyûjtöttem valamennyit, és most végtelen türelemmel rakom őket újra össze. Visszaadom nekik régi fényüket, és szárnyakat is adok nekik, hogy megtanulhassanak repülni, s lassan-lassan felemelkedhessenek a magasba, egészen addig, mígnem talán még azt a kőfalat is átrepülik, és egyszer csak ott lesznek odaát, azon a helyen, ahol az álmok megvalósulnak, először gondolatok alakját öltik, majd tervekké állnak össze, végül pedig konkrét tényekké válnak.