Ugrás a tartalomra
Amikor már évek óta úgy kelsz föl, hogy minden áldott nap miden csatát meg kell nyerni, mindig be kell bizonyítani, hogy te vagy a legjobb... Nagyon elkezdtem félni, hogy mi van, ha nem én vagyok a legjobb. Nem akartam félni.
Kapcsolódó idézetek
-
Szinte egész életem során féltem. Rettegtem attól, ami történhet, ami talán történik, vagy nem. Ötven éven át így éltem. Erre riadtam föl az éjszaka közepén. De tudod, amióta rájöttem erre, remekül alszom. Rá kellett jönnöm, hogy a félelem, az a legrosszabb, az az ellenségünk.
-
Mindig is éreztem, hogy nem lehetek egyszerre jó ember és az ellenük küzdő. Ha jó lennék, legyőznének. Feltéve, ha nem találok érdekesebb indokot a jóságra.
Anne Rice
-
Azt is mondták, amikor gyerek voltam, hogy most jó nekem, és amikor felnövök, majd rossz lesz, állandóan ezt hajtogatták, amikor sírtam, addig örülj, amíg gyerek vagy, és én nem vitatkozhattam velük, mert nem tudtam, milyen felnőttnek lenni. Féltem, hogy igazuk van, hogy felnőttnek lenni még ennél is rosszabb, de ez nem igaz, egyáltalán nem, mert én sokkal szívesebben vagyok felnőtt, mint egy tehetetlen gyerek, akinek a felnőttek arról papolnak, hogy milyen jó neki.
Czakó Zsófia
-
Ha félsz, az normális dolog (...). Jobb, mint ha nem félnél. Mert ha nem félsz, akkor alighanem elbíztad magad, és aki elbízza magát, az nagy bajban van.
Charles Martin
-
Ne kételkedj magadban! Te a saját módodon harcolsz, és egy katona számára az a legrosszabb, ha megrendül az önmagába vetett hite, mielőtt kilép a harcmezőre. Nem minden ér véget győzelemmel, de mindig el kell kezdeni, minden alkalommal tudva, hogy a felkészültséged és ösztöneid rendben vannak.
J. R. Ward
-
Két évvel ezelőtt féltem bármit is akarni. Úgy gondoltam, hogy az akarás próbálkozáshoz vezet, a próbálkozás pedig bukáshoz. Erre most azon kapom magam, hogy nem tudok betelni az akarással. (...) Világot akarok látni, meg akarom lepni magam! Fontos akarok lenni, a legtöbbet akarom kihozni magamból. A saját életemet akarom élni, nem pedig hagyni, hogy mások tegyék azt helyettem. Győzni akarok, hogy mások örülhessenek a sikereimnek, veszíteni akarok, és túltenni magamat rajta. Nem akarok félni az ismeretlen kihívásoktól. Nagylelkû és segítőkész akarok lenni, pont olyan, mint egyesek voltak velem. Érdekes és meglepetésekkel teli életet akarok. Nem hinném, hogy mindezt el is fogom érni, csak a lehetőséget akarom megragadni. Lehetőséget, hogy a dolgok megváltozzanak.
-
Ha mindent elvesznek az embertől, ha semmiképpen nem győzhet, végül azt mondja: mi az ördögnek harcolok? Erre számítanak! Hogy előbb-utóbb feladja az ember. Pedig ha az ember feladja, akkor jobb, ha inkább meghal. Nem tudom feladni. Nem tudom, hogyan kell.
-
Tudod van, hogy összejön minden. Ott vagy abban az életben, amit elképzeltél, talán tízszer jobb, mint amilyennek sejtetted, aztán meg már mennél is tovább. Nem élnéd meg a perceit, nem vennéd el azt, ami azzal jár, hogy harcoltál, mert már a következő lépés érdekelne. Ilyenek vagyunk... képtelenek leállni, pihenni, szétnézni a domb tetején, és élvezni a kilátást, azt, hogy ha már egyszer eljutottál a helyedre, ott le is kell ülni egy picit, és ki kell pihenned a harcot.
Oravecz Nóra
-
Én az elején néha felébredtem éjszaka, és csak néztem az alvó feleségemet, ahogy aprókat moccan álmában, és azt éreztem, hogy ezt nem lehet kibírni, úgy vert a szívem, azt éreztem, hogy még saját magamtól is féltem őt. Néztem és azt éreztem, hogy egy idegen ember, sose fogom megismerni, sosem fogom tudni, hogy mit érez, hogy mit gondol. És ez egyszerre volt nagyon rossz és nagyon jó, mert közben azt is tudtam, hogy sose fogom megunni. Mindent tudok róla, és nem tudok róla semmit. Egy másik ember. Sose lesz az enyém. Nem is lehet, nem is fogadnám el, ahogy ő se fogadna el engem. Szóval erre kell felkészülni, hogy a tiéd és mégse a tiéd, és te az övé vagy és mégse vagy az övé. Egyenlők vagytok. Ez a legnehezebb, ez az egyenlőség. Folyamatosan harcolni kell, de nem győzhetsz és ő sem győzhet. Ha legyőzöd, vége. Ha legyőz, véged.
Dragomán György
-
Senki nem lehet biztos magában. Mindenkinek meg kell küzdenie a saját ördögével. És szerencsés ember, akiben van bátorság ehhez a küzdelemhez.
Isaac Asimov