Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Amikor megalkuszom, akkor nem merem kimondani azt, ami bennem van, és hagyom, hogy a másik azt tegye velem, amit ő akar. Inkább tûrök, és némán szenvedek.

Csernus Imre
🏁 Versengés ⚖️ Igazság
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az alkalmazkodás békés folyamat, mind a ketten jól vagyunk, tehát tudunk mosolyogni. De ha megalkuszom, onnantól kezdve már nem tudok mosolyogni. Befeszülök, folyamatosan él bennem a rosszallás a másik felé is, és önmagam felé is. Csernus Imre
  2. Ha nem engeded meg magadnak, hogy érzéseid legyenek, több hely jut annak, hogy másokét érezd. Ez az egyik hátránya annak, ha csendesen éldegél az ember a saját kis világában.
  3. Ha túl sok téma kényes, de kínos a hallgatás. A türelmem már véges, szétvet a megalkuvás. Régi jó dolgok miatt tûrni új rosszakat. Már nem tudsz többet adni, mert feladnád önmagad.
  4. Én nem merem elmondani, amit érzek. Félek súlyától, erejétől, és félek attól is, hogy az, akinek szánnám, akivel szívesen megosztanám, megrémülne tőle. Vavyan Fable
  5. Karodba bújnék, de hazudok, és nem teszem, Szavakat súgnék, de hagyom, hogy a csend takarja szívem. Cserháti Zsuzsa
  6. Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz, maradék szemérmem némasága ez, úgyse hallanád meg, hangot ha adok, sûrü panaszommal jobb, ha hallgatok. Pilinszky János
  7. Bezárkózni, elcsendesedni, elnémulni, magunkba fordulni és abbahagyni a megérteni, tudni és tenni akarást. Az ellenállás teljes hiánya, egy önként választott remeteség, épp egy pillanattal azelőtt, hogy kompromisszumot kellene kötni a valósággal. Roberto Saviano
  8. Magunkat emésztve, érzelmeket visszafojtva, teljesen felőrölve, össze-vissza kínlódva tekergetjük a szívünket, fáj, az biztos, de inkább ártunk neki, mert a másik nem tudhatja. Nem tudhatja, hogy mit érzel, hogy mire vágysz, hogy mennyire szeretnéd őt közelebb tudni magadhoz, hogy mit meg nem tennél érte, hogy mennyivel másabb lennél, ha ő lenne. De nincs. Közben meg ő ugyanezt éli át. Remegve, rettegve zárja be a szívét előtted és adja oda másnak, közben pedig csak rád vágyik, de nem kockáztat. Miért is tenné, hisz te sem mondasz semmit. Oravecz Nóra
  9. Amikor beszélgetek valakivel, akkor olyanná válok, mint ő. Nem vagyok én. Nem vagyok olyan erős, hogy legyek. Mármint nem vagyok olyan erős, hogy beszélgetés közben megtartsam önmagamat.
  10. Elmesélhetném, hogy mennyit erőlködtem, Hogy ne csak a rossz oldalam lássam a tükörben, Mikor csak azt kaptam, hogy én miben hibáztam; Ha szembejöttek velem, én inkább félreálltam. Soulwave
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat