Az alkalmazkodás békés folyamat, mind a ketten jól vagyunk, tehát tudunk mosolyogni. De ha megalkuszom, onnantól kezdve már nem tudok mosolyogni. Befeszülök, folyamatosan él bennem a rosszallás a másik felé is, és önmagam felé is.

Kapcsolódó idézetek

1. Amikor megalkuszom, akkor nem merem kimondani azt, ami bennem van, és hagyom, hogy a másik azt tegye velem, amit ő akar. Inkább tûrök, és némán szenvedek. Csernus Imre
2. Fölfedeztem, hogy mi az, amitől vidám leszek, és mi az, amitől elszomorodom. És egyszer csak megértettem, hogy meg kell változtatnom a hozzáállásomat. De ez nehéz. Paulo Coelho
3. Egy mosoly annál nagyobb és őszintébb, minél inkább a helyeden vagy. De oda kell kerülnöd, hiszen addig úgysem fogsz nyugodni. Az nem élet, amikor nem a helyeden vagy. Az szenvedés, kínlódás, szomorkodással teli pillanatok keveréke, valami, ami sohasem tesz majd boldoggá. A kérdés, hogy elhiszed-e, hogy lehet másképp, hogy van benned annyi erő, hogy eljuss oda, ahol az életed megváltozik. Oravecz Nóra
4. Az el nem fogadott dolgok azok, amik nyomasztanak bennünket. (...) Mosolyogjuk meg a keserveinket! Miért jó ez? Mert a lelkiállapotunk megváltozik tőle. Paulinyi Tamás
5. Az ember alkalmazkodik - lényegében mindenhez. Hozzászokik. Nincs jó vagy rossz, állapotok vannak. A hozzáálláson múlik, jónak vagy rossznak ítéled-e a helyzetet. Nikodém Vanda
6. Van úgy, hogy szemberöhögöm magam, kipottyantom a kezemből a gyászt, de az örömnek sem kapok utána. Rám száradt ez az egykedvû derû, a túlélés makacs ígérgetése. Nádasdy Ádám
7. Nem vettétek még észre hogy minden örömötök két bánat közé ékelődik? Ezért tûnik nékem mindig úgy minden mosolyotok kezdete mintha éppen akkor hagytátok volna abba a sírást - s minden mosolyotok végén mintha már ott fuldokolna a következő sírás kezdete. Simonyi Imre
8. Ha rosszkedvû vagyok, a világ reszketve kénytelen a szemem közé nézni. És bizony, nem sokáig állja a tekintetemet. Vavyan Fable
9. Ha van valami, amit ki nem állok, az a hálálkodás. A köszönettel mintha megbéklyóznának - egyrészt persze jólesik, másrészt viszont ettől kezdve nincs menekvés, muszáj segítened. Szergej Vasziljevics Lukjanyenko
10. Elnevettem magamat. Egyszerûen nem bírtam ki, bár fájt minden arcizmom. Amikor abbahagytam a nevetést, álltam tekintetét. Pillantása lehámozta rólam az évek során felötlött védelmi álarcaimat, a tagadást, a titkokat, a kötelező sminket, a hamis mosolyokat.