Ugrás a tartalomra
Amióta gyerekem van, néha már nagyon két lábon állok a földön, és sose vagyok önfeledt. Soha nem tudom úgy elengedni magam, ahogy gyerekkoromban - talán csak a gyerekemmel néha -, folyton agyalok, és meg akarok felelni, de minek? A színpad - az igen, az kivétel, az ott egy álom, nem valóságos világ, ott bármit lehetséges.
Kapcsolódó idézetek
-
A felnőtté váláshoz elkerülhetetlen, hogy az ember egyszer csak elkezdjen őszinte lenni saját magához. Valahogy a gyermeki léthez tartozik hozzá, hogy játszunk. Mindig mindenféle szerepeket játszunk, amíg kicsik vagyunk, és ebbe nagyon könnyû beleragadni.
Szinetár Dóra
-
Nekem a színpad a mindenem. Minden szerepemen keresztül eljutok a fenséges érzésig, amit zeneszerzők, szobrászok, írók az alkotás örömének neveznek. Ez a legtisztább, legőszintébb öröm.
-
A színpad más, mint az élet, a színpadon nem történhet meg bármi, és ezt nekünk nem szabad elfelejtenünk.
Básti Juli
-
Ha az ember megőrzi a szívében a gyereket, akkor újra azzá tud válni, akár a színpadon is.
Takáts Tamás
-
A színpad az terápia. Igazán mindenki ott él. Néha olyan, mintha a két fellépés közötti élet lenne a virtuális.
Dombóvári István
-
Van, hogy az ember jól érzi magát a színpadon, de amikor egy új szerepet kezdesz próbálni, mindig azt érzed, tehetségtelen vagy és minden kezdődik elölről: ismét bizonyítani kell, hogy való vagy a pályára. Ez örök munka.
Auksz Éva
-
A színház fura mûfaj, itt nincsenek független vagy állandó értékek: mindig másokkal együtt érvényes az, amit én éppen csinálok. Nélkülük nem megy. Örökösen változó, kiszámíthatatlan, mindig van benne izgalom. Attól még, hogy én ma jó voltam a színpadon, nem jelenti azt, hogy holnap is az leszek... az is csak pillanatokra érvényes, ha azt érzem, igazán remekül összejött egy-egy előadás, a többiekkel és a közönséggel is mûködött a láthatatlan kémia.
Lovas Rozi
-
Nekem az imádság pillanata azt jelenti, vagy inkább az az előfeltétele, hogy tudatában vagyok - újból ráébredek -, hogy az úgynevezett "valódi világ" és a "valódi énem" nagyon messze vannak a teljes valóságtól. Amíg ebben a testben vagyok, nem hagyhatom el a színpadot, sem a színfalak mögé nem mehetek, és a zenekari árokban sem ülhetek le; de emlékezhetek arra, hogy nyilvánvaló énem - ez a bohóc vagy ez a hős - színpadi sminkje alatt bújik meg valódi személyem, akinek van élete a színpadon kívül is.
Clive Staples Lewis
-
Ha intenzíven és bátran éljük az életünket, attól többek és bonyolultabbak tudunk lenni a színpadon vagy a filmen. Ezért sem szoktam elnyomni az érzéseimet, hanem próbálom megélni őket vagy változtatni egy adott élethelyzeten. Minden változástól több leszek.
Kovács Patrícia
-
Szeretem magamat, tudom, mit akarok, de a színpadon mindig az volt számomra a fontos, hogy a közönségnek adjak, hogy ők jól érezzék magukat.
Gáspár László