Ugrás a tartalomra
Amit semmilyen képzésen nem tanítanak: azoknak a helyzeteknek a kezelése, amikor olyan betegnek kell segítened, akinek ugyanaz a panasza, mint neked. Például amikor egész nap iszonyúan fáj a fejed, alig tudsz koncentrálni, és csak azt várod, mikor telik már le a szolgálati idő - és kihívnak valakihez, akinek szintén iszonyúan fáj a feje. És ezért ott állsz előtte, te, akinek szintén görcsöl a feje, és vizsgálod a beteget, aki ugyanahhoz a problémához kért segítséget, amivel te már órák óta küzdesz. Csak te közben dolgozol, és másokon, köztük rajta is próbálsz segíteni. (...) Mindig próbáljuk ignorálni a saját problémáinkat, és csak a beteg panaszára koncentrálni, és arra megoldást keresni. A saját gondjainkat majd megoldjuk szolgálati időn kívül.
Kapcsolódó idézetek
-
Sokat kérünk a betegeinktől. (...) Arra kérjük őket, hogy vakon bízzanak meg bennünk. De az ironikus az, hogy a sebészek nehezen bíznak meg valakiben, mert az első naptól arra tanítanak, hogy senkiben ne bízzunk, csak önmagunkban. Csak a saját ösztöneidre hagyatkozhatsz.
-
A tanulás segít. (...) Amikor tanulok, kis ideig valami olyasmire tudok figyelni, ami nem a fejemben zajlik.
Claudia Gray
-
Az orvosképzés lassú. Tanítanak minket békákon, disznókon és halottakon gyakorolni, mielőtt élőkhöz érhetnénk. Könyörület nélkül oktatnak. Úgy nevelnek, mint a gyerekeket és néha fogják a leggyengébb fiókát és egyszerûen kilökik a fészekből. Mindannyian felnövünk, és kétségbeesünk, mikor odaérünk, hogy megragadtunk-e minden alkalmat, ami adódott, hogy élhessünk. Annyira elfoglaltak vagyunk, miközben próbáljuk elhagyni a fészket. Nem gondolunk arra a tényre, hogy odakinn nagyon hideg lesz. (...) És mire a saját lábunkon állunk, egyedül maradunk.
-
Krónikus betegségekkel küzdő emberként folyamatosan tehernek érzem magam, és ezért gyakran túlságosan szégyellem azt kérni, amire igazán szükségem van egy barátságból. Majd később, mivel kényelmetlen számomra kérni valamit, a többiek pedig érthetően nem emlékeznek minden részletére annak a betegségnek, ami nekik nincsen, azt kezdem feltételezni, hogy egyszerûen nem törődnek a dologgal. Az emberi agy és az érzelmek fura mûködését bizonyítja, hogy észrevettem, néha egyszerûbbnek tûnt mérgesnek és idegesnek lenni a barátaimra, mint megalázkodni és segítséget kérni. Hány alkalommal kérheted meg a barátaidat, hogy maradjanak melletted a lakásban, és ne menjenek el bulizni? Hányszor kérheted meg őket, hogy olyan vacsorázós helyet válasszanak, ahol vannak olyan ételek, amelyektől nem kínoz majd még több fájdalom? Hányszor kérhetsz olyan dolgokat, amelyek kényelmesebbé teszik az életedet, anélkül, hogy azt éreznéd, mindig minden rólad szól? Az igazság az, hogy nem hiszem, hogy a barátaim bánnák, ha kinyitnám a számat, és elmondanám, mire lenne szükségem ahhoz, hogy több támogatást és kényelmet érezzek. Miért is bánnák? A helyükben én biztos nem bánnám. Azonban amikor az egész létezésem tehernek tûnik, nem olyan könnyû még több segítségért fordulni másokhoz.
-
Az orvosok (...) ezt a belső csatát vívják. Van, amikor félre kell tenni a beteg iránti együttérzésünket, és csak orvosi tények mentén haladhatunk a diagnózis fölállításához vagy a kezelés előírásához. Máskor óriási jótétemény, ha érzelmi kapocs jön létre a beteggel, de gyakori, hogy nehéz az egyik részt kikapcsolni a megfelelő időben.
-
Tanítottam orvosokat, tudom, hogy mennyire hülyék (tisztelet a kivételnek). Vannak köztük specialisták, akik tudnak valamit, értenek valamihez: sebészek vagy belgyógyászok, és ha olyan problémád van, és odakerülsz, tudnak segíteni. És vannak az általános orvosok, akik igazából mindössze emberismerettel és pszichés technikákkal dolgoznak: tablettákat adnak, vagy azt mondják, hogy tornázzál, esetleg sétáltasd a kutyát, amit anélkül is megtennél, közben meg fogalmuk sincs róla, hogy voltaképpen mi is a bajod.
Csányi Vilmos
-
Nagy különbség van a részvétlen némaság és az együtt érző meghallgatás között. A modern ember egyik legnagyobb keserve, hogy nincs hol, nincs kinek a batyuját kiteregetni. Ezért olyan keresettek a pszichiáterek, akik türelmes, fizetett szak-meghallgatók, s olykor nem is tesznek mást, csak hagyják, hogy a páciens alaposan kibeszélje magát, s már ezzel is gyógyítanak. Holott egymás orvosai lehetnénk - egy kis szeretettel, empátiával, valódi és nem színlelt érdeklődéssel embertársunk személye iránt. Megérinteni a remegő kezet, elmélyedni a repdeső tekintetben, azt sugallni: "Most te, egyedül te vagy a fontos", s lenyugtatni a zaklatott lelket, azáltal, hogy osztozunk vele.
Jókai Anna
-
Ha egy betegnek megmagyarázhatatlan tünetei vannak, akkor nincs jobb terápia, mint a várakozás. Mivel a legtöbb panasz magától megszûnik, az orvosoknak jó okuk van rá, hogy kivárjanak, és néhány nappal későbbre rendeljék vissza a pácienseiket. Egy diagnózis kiderítésére sincs jobb módszer a várakozásnál. Meg kell nézni, hogy a probléma hogyan "folyik". Természetesen ennek az a titka, hogy időben kell abbahagyni a várakozást, és elkezdeni a beteg kezelését.
Arnold Van de Laar
-
Az adás a legjobb öngyógyító módszer. Ha éppen rosszkedvû vagy, de eltereled a figyelmed önmagadról, és tiszta szívből adsz valakinek valamit, egyből jobban leszel. Ne gondolj nagy dolgokra! A figyelmed az, ami másoknak a legjobban hiányzik. A valódi figyelem létrehozza a jelenlét állapotát abban is, aki figyel, és abban is, akire figyelnek. Létrejön egy igazi lélekközösség, amelyben világossá válik, hogy minden problémánk, betegségünk, bajunk képes átalakulni meghittséggé és szeretetté.
Arató Mónika
-
Még akkor is, ha az orvos csak a testi tüneteket ismeri, gyakran csak félig ismeri a bajt, amelynek gyógykezelésére fölkérték. A betegség látszólag különálló valami, és mégis... talán csak egy lelki baj kifejezése.
Nathaniel Hawthorne