Ugrás a tartalomra
Annak útja-módja, hogy egy képtelen dolgot elképzelhetővé tegyünk, nem logikán meg okoskodáson keresztül vezet. Dehogy. Csakis azáltal képzelhető el, hogy hiszünk benne. A hit maga a módszer.
Kapcsolódó idézetek
-
A hit nagyon okos koncepció. A képzeletünk létrehozta Istent, a hitet pedig arra használjuk, hogy igazoljuk, miért nem látjuk őt sehol.
-
Minden a képzelőerőnkön, az akaratunkon és azon múlik, van-e bennünk hit. Amit hittel végzünk, az sikerül. Mert hinni abban kell, ami nincs, azért, hogy legyen!
-
Ha valamilyen elképzelést bizonyítékok helyett hit útján teszünk magunkévá, akkor nem leszünk képesek a hamis és az igaz szétválasztására, s intellektuális eszközünk sem marad a téves eszméktől való szabaduláshoz.
Boldogkői Zsolt
-
A tudomány az egyetlen út, amelynek segítségével nem csak valamiféle tudást szerezhetünk a világról, hanem azt is egészen pontosan meg tudjuk mondani, hogy amit tudunk, azt honnan tudjuk. Ezért éri meg, hogy a tudomány mûvelése közben lemondunk a világ megismerésének rengeteg egyéb okos módjáról, például a misztikáról, a mûvészetről vagy akár a vallásos hit alkalmazásáról. És ezért bizonyult a tudomány, ellentétben az egyéb fajta okos megismerési módokkal, kiemelkedően sikeresnek a technika vívmányainak megalapozásában. Egy autó vagy egy számítógép ugyanúgy mûködik egy hívő, mint egy ateista számára.
Mérő László
-
A hit olyasmi, amiben az embernek hinnie kell. Valami, amibe bizalmat kell helyeznie, a hitét. Ha be lehet bizonyítani, akkor az tény, és a tényhez nincs szükség hitre, hogy higgyünk benne.
-
Hiszek a harmóniában, melyre vágy a lélek, a szépségben, melyért kiáltoz az anyag, a szeretetben, melyért epednek a népek. Hiszek a nehézben, hogy nem lehetetlen! Ha nem hinnék benne, magam tenném lehetetlenné. Oly bûn, melyre nincsen föloldozás. Csak a hit teheti lehetségessé.
Babits Mihály
-
Hinni csak akkor tudunk, ha valami vagy valaki hihető, méltó hitemre, mint ahogy csak olyat tudok szeretni, aki szeretetre méltó. Egyszóval a reménynek, a hitnek és szeretetnek mindenkor megalapozottnak kell lennie, ebben a tekintetben hasonlatosak a szerencséhez, melynek megalapozottnak kell lennie, mielőtt ránk köszönt; ha viszont van okunk szerencsésnek lenni, akkor a szerencse magától ránk talál, s minél kevésbé erőltetjük, annál biztosabban ránk mosolyog.
Viktor Emil Frankl
-
Valami képtelenségnek kellene történnie. Így lehet a leggyorsabban reményt ébreszteni. Ha hiszünk abban, hogy valami akkor is valóra válhat, ha teljes képtelenségnek tûnik. De ahhoz, hogy hinni tudjunk ebben, nem árt, ha a saját szemünkkel látunk ilyesfajta csodát.
Matt Haig
-
A hit nem más, mint újra meg újra elismételt gondolatok, amelyek végül a személyes igazságainkká válnak. Az a szomorú ebben, hogy minden hit végül önbeteljesítő jóslattá válik. Akár azt hiszed, hogy valami lehetséges, akár azt, hogy lehetetlen, végül biztosan igazad lesz. A hiedelmed meghatározza a viselkedésedet.
Robin Sharma
-
Minek menteni a fajokat, kérdezik tőlem, reménytelen ügy, hát nem? Na de ez olyan, mint amikor a hívő embertől kérdezik, miért hisz. Belülről fakad ez is, az is. A hitünket lehetetlen megmagyarázni másnak - ehelyett inkább cselekedjük azt, amit diktál, mert hisszük.
James Powell