Anyám kivert - a küszöbön feküdtem - magamba bujtam volna, nem lehet - alattam kő és üresség fölöttem. Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.

Kapcsolódó idézetek

1. Csukott ajtókon zörgetek. Sötét szobád, akár az akna. A falakon hideg lobog. Sírásom mázolom a falra. Pilinszky János
2. Egyszer rám hajolhatnál S akkor nagyon kívánnál S én meg ott feküdhetnék Kicsit nagyon remegnék. Egyszer elkergethetnél Aztán sírva kérhetnél Aztán átölelhetnél S hagynám: kiengesztelnél. Rúzsa Magdolna
3. Egyetlen egy gondolat bánt engemet, megvetett ágyban párnák között halni meg. Úgy múlni el, mint aki nem is volt talán, hajnali árnyék egy bérház oldalán. Tankcsapda
4. Mintha mély sír lettem volna, S benne lelkem a halál, Oly sötét volt álmaimban A sors, mely fölöttem áll. Vörösmarty Mihály
5. Ma fáj kinézni. Köd az ablakon. A szó nekem ma durva, színtelen. Karomra hajtom álmodó fejem, S a némaság meséit hallgatom. Sík Sándor
6. Néha, pillanatokra, úgy érzem, mintha minden, ami életemben történt és nem történt velem, minden, amit szerettem volna, amihez gyáva vagy kényelmes, vagy erőtlen voltam, most tető alatt lenne. Ilyen pillanatokban úgy látom magamat és az életem folyását, mint egy nagy rendszert. (...) Úgy érzem magam, mint aki mély, beteg álomból felébred s ocsúdik, és látja, hogy fejbe verték régen és kirabolták és ájultan hevert; és a rablók a kinccsel messze futnak. Márai Sándor
7. Meghalok majd, mielőtt felébrednék, Élettelenül fekve az ágyon, Nem marad más utánam, csak néhány emlék, Nem marad más, csak a hiányom. Tankcsapda
8. Még egész kicsi voltál, amikor anyád bajai elkezdődtek. Akkor borzasztóan magam alatt voltam, nem tudtam, mit tegyek. Csak ültem a széken búskomoran. Te ezt persze láttad, és valószínû meguntad, mert egyik alkalommal odaugrottál hozzám, és adtál egy nagy puszit. Aztán mentél is tovább azzal a lendülettel, mintha csak úgy útba estem volna.
9. Azt hitte, hogy még alszom s megölelt s én mozdulni se mertem, félve, hogy felébredek és álomnak remélve, hogy ébren vagyok... és húnyt szemmel és mozdulatlanul és remegve tûrtem, hogy karjaimba fészkelje magát. Szabó Lőrinc
10. Sírod szélén fekszem. Üres a párnád. Álmomban még tapogatom helyed. Mint homok a homorú forma vázát ürességed betölti testemet. Beney Zsuzsa