Ugrás a tartalomra
Meghalok majd, mielőtt felébrednék,
Élettelenül fekve az ágyon,
Nem marad más utánam, csak néhány emlék,
Nem marad más, csak a hiányom.
Kapcsolódó idézetek
-
Mozdulatlan, hanyatt fekszem az ágyon,
látom a szemem: rám nézel vele.
Halj meg! Már olyan szótlanul kivánom,
hogy azt hihetném, meghalok bele.
József Attila
-
Egyetlen egy gondolat bánt engemet,
megvetett ágyban párnák között halni meg.
Úgy múlni el, mint aki nem is volt talán,
hajnali árnyék egy bérház oldalán.
Tankcsapda
-
Mintha mély sír lettem volna,
S benne lelkem a halál,
Oly sötét volt álmaimban
A sors, mely fölöttem áll.
Vörösmarty Mihály
-
A testem nem fog kitartani, hideg és sûrû a levegő,
Kezdem elveszíteni az utolsó reményemet is,
A kezeim meg vannak kötözve, és nem térhetek haza
Az est fényeiben, a te karjaidban akarok meghalni.
-
Ébren fekszem, és félek, hogy eltûnsz és sosem térsz vissza. Ébren fekszem, és azokon a dolgokon rágódom, amelyekről félig-meddig tudok a jövőből. De teljes mértékben hiszem, hogy nekünk együtt kell lennünk.
Audrey Niffenegger
-
Ha valami ijesztő, az nem a halál, hanem a mozdulatlanság, amikor legyőz a fájdalom. Csak fekszel, gondolataid sincsenek, bezárulsz egy pontba, ahová nem fér már be melléd a remény.
Ughy Szabina
-
Egyre-kettőre lekopik rólam,
Amit tudtam, amit akartam
Magam is alig emlékszem magamra,
S mire meghalok, rég meghaltam.
Ignotus
-
Egy gondolat bánt engemet:
Ágyban, párnák közt halni meg!
Lassan hervadni el, mint a virág,
Amelyen titkos féreg foga rág;
Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál,
Mely elhagyott, üres szobában áll.
Petőfi Sándor
-
Ha megdöglök egyszer, csak írjátok a síromra,
Nem mentem el, csak már nem annyira bírom ma.
Túl nehéz a lét, túl könnyû a vég,
A jobbakat úgyis az élet tépi szét.
Children of Distance
-
A haláloddal meghalt egy részem, többé már nem vagyok teljes ember. Képtelen vagyok élni nélküled, és azt sem tudom, nélküled hogyan lehetek újra önmagam.