Ugrás a tartalomra
Átélünk valamit. Alig pár nappal később már kissé módosult formában emlékszünk rá, mintha súgott szavakat értettünk volna félre. Aztán elmeséljük valakinek, és pár helyen ki kell töltenünk a hézagokat a saját fantáziánkkal, hogy legyen értelme a dolognak, különben még bolondnak néznének. Utána el is hisszük ezeket a kis lelki hézagpótlásokat, és legközelebb így adjuk tovább. Csakhogy ez nem igaz, ennélfogva az élő beszédben még jobban eltorzul. Egy évre rá részegen meséljük el a sztorit, úgyhogy még tovább szépítünk rajta - oké, őszintén szólva az ujjunkból szopjuk legalább az egyharmadát. Egy héttel később már józanok vagyunk, csakhogy nem akaródzik bevallanunk, mekkorát hazudtunk, vagyis ragaszkodunk a sztorink átdolgozott és bővített szeszközi változatához, és öt évvel később a mi úgy-éljek, itt-süllyedjek-el-ha, az-édesanyám-sírjára sztorinknak legfeljebb 50%-a igaz. Mindenki megcsinálja. Te is, én is. Akármilyen becsületesek és jó szándékúak vagyunk, folyamatosan félrevezetjük saját magunkat és másokat is, és erre nincs más okunk azon kívül, hogy az agyunkat hatékonyságra, és nem pontosságra tervezték.
Kapcsolódó idézetek
-
Valójában sosem tudjuk, mit gondol vagy érez egy másik személy, csak feltételezhetjük, hogy ezt vagy azt. Ezek a feltételezések pedig a saját bensőnkből fakadnak. Az agy egyszerûen nem tud mit kezdeni a hézagokkal, így aztán kipótolja azokat. Legyen az egy másik ember története vagy cselekedete. Csak sokszor ezek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.
Bucsi Mariann
-
Mint ahogy azt sem tudom, hogy azért maradtam-e életben, mert tényleg tudok hazudni. És azt sem tudom, hazudtam-e egyáltalán. Nyilván, hogy hazudtam. Mindenki hazudik. A felnőttek is. Szavakkal, mozdulatokkal, viselkedéssel. Ki, ahogy tud. Mert mindig mindenki túl akar élni. Túlélni valamit. Csak tudnám, minek.
Petőcz András
-
A memóriánk nem olyan, mint egy kamera, ami a hitelesen rögzít mindent. Általában emlékezünk valami apróságra, de nagyon sok mindenre egyáltalán nem. Majd eszünkbe jut egy másik kis dolog, és a két emlék között húzunk egy vonalat, és már van is egy sztorink. Így mûködik a memóriánk, és szerintem ezért van, hogy családok és országok is vitákba bonyolódnak azon, hogy valójában mi történt a múltban. Az emlékezet olyan, mint egy nagyszerû író, történeteket kreál, és nem tudjuk, hol végződnek a tények és hol kezdődik a mese.
Linn Ullmann
-
Nem tudunk élni? Valóban nem. Legfeljebb csak úgy, ha csaláshoz, a képmutatáshoz, a hazugsághoz folyamodunk. Tartósabb kapcsolatainkat ezeknek a rozsdája futja be. Kezdetben túl sok az illúziónk, túl nagy a bizalmunk, s mikor csontvázra vetkőzik előttünk a világ, elsápadunk, kapkodunk levegőért, kezünket szemünk elé kapjuk, védekezünk. Védekezünk, ahelyett hogy valamilyen módon az igazságot keresnénk.
Csoóri Sándor
-
Olyan az életünk, hogy folyton belelóg másokéba. Elszabadulnak rólunk szavak, lélek-alkatrészek, tökéletlen kis pontatlanságok, és ki tudja, hol állnak meg, kit találnak meg, kit találnak el.
Darvasi László
-
Az ember úgy is élheti az életét, hogy folyamatosan elszalasztja a pillanatokat. A saját kis buborékunkban elvágjuk magunkat azoktól az apró szépségektől és örömöktől, amelyekért érdemes élni. Ha nem figyelünk oda, akkor a testünk és az elménk egymásnak ugrik. Ördögi körbe hajszolja egymást: a negatív gondolatok a szervezetben stresszreakciót váltanak ki, a stressztől pedig az agyunk hiperérzékeny lesz a veszélyre, ami fokozza a stresszt, ettől még negatívabban gondolkozunk, és így tovább.
-
Ha az embert valami óriási sokk éri, igyekszik elfelejteni azt, és a kínzó eseményeket akár meg nem történtté is teszi a tudatában. Ilyenkor az agy nem válogat a kedves és a felkavaró emlékek között, bármennyire is szeretné ezt a szív, így a dolgok, a jók is és a rosszak is, szép lassan elsüllyednek az elmúló idők horizontján. De abból is tudhatjuk a megrázkódtatás mértékét, hogy az illető tud-e róla beszélni egyáltalán. Mert minél súlyosabb a történet, annál súlyosabbá válik a csend, míg végül a homályból nemhogy a részletek, de már a főbb vonalak sem látszanak ki. Ilyen a lélek. Védekezik. Így vagyunk megteremtve.
-
A hazugság mindig visszaüt. Váratlanul és mindig akkor, amikor nem számítunk rá. A hazugság függetlenné válik tőlünk, önálló életet él, és úrrá lesz rajtunk. Testünkön, lelkünkön. Félünk és hazudunk. De hogy hazugságaink miatt mások elrohadnak, az már minket nem érdekel. Csak nekünk ne történjék bajunk. Csak mi éljünk nyugodtan.
Berkesi András
-
Azért élünk, hogy boldogok legyünk, csak közben rengeteg önbecsapási folyamatot élünk meg, és hazudozunk magunknak. Ennek pedig súlyosak a következményei.
Csernus Imre
-
A dolgok nagy körforgásában mindannyian a tőlünk telhető legjobbra törekszünk, és menet közben alakítjuk a saját történetünket: megírjuk, rendezzük, aztán levetítjük a világban. Aztán néha megértjük mások történetét, néha pedig minden történet mögött lévő történet mögött van még egy történet, és ennek a hosszú láncolatnak csak egy darabkáját láthatjuk, mert már itt volt, mielőtt megszülettünk, és azután is folytatódik, hogy mi már nem leszünk. És ki dolgozhatna fel ennyi mindent egyetlen emberöltő alatt?