Ugrás a tartalomra
Attól félek, hogy ha szólok, vagy megmozdulok, megtörik a csend - és vele a varázs, és szertefoszlik ez a szépség.
Kapcsolódó idézetek
-
Sokszor a világ, a semmi, és a nincs,
akkora terhet rak rám,
hogy elhagy a szép, a jó, a hit.
És elfogy bennem a varázs:
Sohonyai Attila
-
Én félek.
Az élettől és sötéttől,
mely mindenütt kegyetlenül elér.
Kosztolányi Dezső
-
A változásban mindig van valami borzalmas. Káosz, nyitottság, bizonytalanság - egyszerre vonz és riaszt.
Horváth Viktor
-
Önmagamról megfeledkezve féltem őt, tudván, hogy elvesztése egyben az én vesztem is. Ha elvennéd tőlem, megvakítanál. Megvakítanád szívemet, lelkemet; arra kényszerülnék, hogy ne lássam többé az élet, a Világ szépségét.
Vavyan Fable
-
A félelem beszél, mikor kialszik a fény.
-
Én nem merem elmondani, amit érzek. Félek súlyától, erejétől, és félek attól is, hogy az, akinek szánnám, akivel szívesen megosztanám, megrémülne tőle.
Vavyan Fable
-
Félek a világtól. Attól, hogy valaki megfoszt tőled. Félek magamtól, hogy majd hagyom, hogy az esetleges boldogságodban bízva átnyújtalak másnak, hogy te abban hiszel, hogy nem tehetsz boldoggá, én meg abban, hogy erre éppen én nem leszek képes. Jobban félek tőled, mint hinnéd, hogy majd elrontom, hogy összetöröm, hogy megsértelek és elhagysz. Hogy majd egyetlenegyszer nem értesz meg, én pedig megrémülök.
Albert Tímea
-
Félek a haláltól, de nem akarom elszalasztani az életet. Félek a szerelemtől, mert olyan dolgok kapcsolódnak hozzá, amiket emberi ésszel nem lehet fölfogni: hatalmas a fénye, de az árnyéka megrémiszt.
Paulo Coelho
-
Félsz kimondani a szót, nehogy elveszítsd, amit jelent.
Szilvási Lajos
-
Az idő telik, a jelen halad, az élet múlik, a csend rezeg. És mi is reszketünk, megreszketünk a félelemtől, mert ez a haladás, ez az időmúlás, ez a vibrálás, amely áramlik és tovaszáll, ez a mozgás visszavonhatatlan és a legvégén az elmúlást találjuk.
Jean-Louis Barrault