Ugrás a tartalomra
Az a gondolat, hogy az ember teremtette Istent, minden ízében ugyanolyan megragadó, mint a fordítottja, bizonyítékai pedig még jobbak is.
Kapcsolódó idézetek
-
Nekem a hit azzal a felismeréssel kezdődik, hogy egy legmagasabb intelligencia hívta létre az Univerzumot és alkotta meg az embert. Nem nehéz ezt hinnem, hiszen vitathatatlan, hogy ahol terv van, ott intelligenciának is kell léteznie. Egy rendezett, kibontakozó világmindenség azt bizonyítja, hogy igaz a valaha elhangzott legnagyszerûbb kijelentés: "kezdetben teremtette Isten..."
Arthur Compton
-
Amit az ember gondol, azzal teremti a világát maga körül, méghozzá naponta újra meg újra.
-
A teremtés folyamatos. Minden egyes alkalommal, amikor valaki hosszasan vagy tartósan gondol valamire, egyben teremt is. Egészen bizonyos, hogy gondolatai nyomán előbb-utóbb megvalósul valami.
-
Isten egyes feltevések szerint kitalált lény, mások úgy vélik, hogy Isten talált ki minket.
-
Az embereket vagy az Isten teremti vagy az ördög. Még pedig számra az ördög teremt többet, kiválóságban az Isten és érdekességben ismét az ördög.
Lux Terka
-
Az ember akkor teremt istent, ha nem érti, mi miért történik, és minden azért történik, mert úgy akarta egy isten.
-
Számomra minden vallás ember által alkotottnak tûnik.
Matt Ridley
-
Az emberi elme olyan csodálatos kreativitással rendelkezik, hogy könnyen meggyőzhetjük saját magunkat is, hogy ez vagy az létezik.
Nikodém Vanda
-
Bármi, amit megálmodunk, megalkotható, és bárki, aki mást állít, bolond.
-
Hogy az emberi észben megvan és pedig természetes ösztönből bizonyos mértékben az istenség érzése, ez vitán kívül áll. Mert Isten, hogy a tudatlanság ürügyével senki se menthesse magát, maga adta saját ismeretét minden emberbe, maga újítja meg ez ismeret emlékét szüntelenül s növeli mintegy új cseppekkel; hogy midőn egytől-egyig mindenki tudja, hogy van Isten s ez az Isten az ő alkotója.
Kálvin János