Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az a legizgalmasabb, ha fejest ugrunk egy idegen kultúrába. Ennek legjobb módja, ha biciklire ülünk, hiszen a legcsodásabb helyek általában nem a jól ismert útvonalakon várnak ránk.

🌙 Éjszaka ☸️ Buddhizmus
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az utazásban időnként a helyváltoztatás a legjobb élmény. Ahogy megy a táj, ahogy együtt vagy a helyiekkel, ahogy múlik az idő. Igazából mindegy, milyen körülmények között, csak haladj. Minél lerobbantabb és fárasztóbb, annál szebb emlék lesz belőle.
  2. Ugorjunk fejest az ismeretlenbe! Ha kitágítjuk a látómezőnket, új ismereteket sajátítunk el, azzal eredetibbé is válhatunk. Adam Grant
  3. Az utazás még mindig a legjobb módja annak, hogy felrázzuk az életünket, változtassunk az álláspontunkon, és kövessük az inspirációt. De nyitottnak és lelkesnek kell lennünk, hogy befogadjuk, különben hiábavaló az egész. Adriana Trigiani
  4. A különböző emberi kultúrákat éppúgy érdekes megismerni, mint a természet szépségeit, különlegességeit. Szórakozhatunk mások másságán, de ha ez uralja az elménket, a felsőbbrendûség tévútján járunk. Számomra az emberi tulajdonságok és szándékok felismerése a legjelentősebb élmény: idegen kultúrák, életvitelek, értékrendek. A legtöbben a kommunikáció lehetőségének hiányában is kíváncsiak, érdeklődők, segítőkészek embertársaik iránt. Mindenki tanulhat, ha mások felé nyitott. Erőss Zsolt
  5. Az egyedül kirándulás másfajta terápiát nyújt, mint a csoportos. Ha barátokkal vagy családdal van az ember, akkor alkalmazkodik a többiek ritmusához, gondolatait alárendeli a társalgásnak. Egyedül sokkal eredetibb az élmény. A gyaloglás felveszi annak a ritmusát, ami az ember fejében lejátszódik. Még jobb, ha olyan helyen jársz, ahol még soha nem voltál azelőtt. Távol a kedves helyek befolyásától a gondolatok teljesen váratlanul pattannak ki a semmiből, szabadon cikázhatnak gondok, ambíciók, aggodalmak és szerelmek között. Kulcsfontosságú, múltbéli jelenetek hívatlanul újra fókuszba kerülnek. Erős érzelmek futnak végig rajtad újból, majd egyszerre csak anélkül, hogy észrevennéd, ott állsz a világ tetején.
  6. Ha el akarunk engedni valamit, amiben mindig hittünk, akkor vakon bízva kell fejest ugranunk - az ismeretlenbe. Az hát a legfontosabb, hogy higgyünk saját lendületünkben és rugalmasságunkban. Ha sikerül, új lehetőségek tárulnak fel előttünk. Daniel Gottlieb
  7. Csodálatos a legszebb vágyainkból született tiszta álmaink útján sebesen szállni! Talán ehhez hasonló érzés, amikor bringád nyikorgó kerekeivel egészen bedőlve beveszed életed első hajtûkanyarját, és gyermeki szívvel érzed, hogy ura vagy a kerékpárodnak. Önmagadat uralni ennél sokkal, de sokkal nemesebb érzés. Böjte Csaba
  8. Oly sok váratlan kaland áll előtted, hogy a legjobb, ha nyitva tartod a szemed, ahelyett hogy behunynád a véletlenül felbukkanó lehetőségek előtt. Egy karrier megtervezésének olyannak kell lennie, mint egy ismeretlen országba történő utazásnak. Még ha gondosan tervezel is, van útiterved és szállásod, a legérdekesebb élményeket nem tudod kitalálni. Lehet, hogy találkozol egy lenyûgöző emberrel, aki olyan helyeket mutat neked, amelyek nincsenek az útikönyvben, vagy lemaradsz a vonatról, és egy olyan városka felfedezésével töltöd a napot, amelyet nem terveztél meglátogatni. Garantálom, hogy azok az élmények, amelyekre emlékezni fogsz, nem voltak benne az eredeti tervben. Ezek a váratlan dolgok meglepetésszerûen kerülnek az utadba. Tina Seelig
  9. Ha új dolgokat csinálunk - például először megyünk el egy múzeumba, megtanulunk egy új játékot, ismeretlen helyre utazunk, új emberekkel találkozunk -, feltehetően sokkal boldogabbnak érezzük magunkat, mint azok, akik leragadnak a megszokott tevékenységeik mellett. A boldogság paradoxonjainak egyike: bár irányítani akarjuk az életünket, csakhogy a szokatlan és a váratlan is boldogságot nyújt. Gretchen Rubin
  10. Sokfajta vezetés létezik. Leginkább azokat csodáljuk, akik az ismeretlenbe merik vezetni a követőiket, hogy bátran elmenjenek oda, ahol más nem járt: felfelé és előre. Fredrik Backman
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat