Az a szörnyû, hogy mikor megbicsaklik szerelmünk szárnya: rögtön hátranyes, visszafelé is megtörvén az addig csupán előre húzott egyenest. S minek a szárnyalás, ha már alig hiszi a szárny saját csapásait?

Kapcsolódó idézetek

1. A szerelem valami sorsszerû. Szerelmesek va­gyunk, s egyik nap arra ébredünk, hogy a szerelem elszállt. Még szeretnénk sze­retni, hiszen minden olyan szép volt. Az Én még akarja, de a tudatalatti már nem. Már az sem esik jól, hogy a másik még szeret. Bosszant, hogy ő még szerel­mes tud lenni. Mivel mindig fennáll a veszélye annak, hogy a szerelem elhal­ványul, ne alapítsuk házasságunkat pusztán a szerelemre. Tartósabb érzésre, a rokonszenvre is szükség van.
2. A szerelemnél csak az a szörnyû, hogy túlélheted. A túlélésben pedig az, hogy egyáltalán nem biztos, leszel-e még szerelmes.
3. Ha a halál szakítja szét ama köteléket, mely az egész életre volt szánva, meghajolunk fájdalommal a sors kemény csapása alatt; de ha a szerelem nem párosult hûséggel és szívünknek kedves kéz méri a halálos csapást, akkor gyakran az egész emberiségben való hitünknek vége. Kalocsa Róza
4. A szerelem súlyos csapás, mert a szabad ember rabbá válik miatta. Miként a nyíltól talált madár lehull a vadász lába elé, akképpen a szerelem nyilától talált embernek sincs már ereje, hogy elfusson az imádott lábacskák elől... A szerelem nyomorékká teszen, mert aki beleesett, szerelmesén kívül mit sem lát a világból... A szerelem szomorúság, mert ugyan mikor hull több könny, ugyan mikor sóhajtoznak többet az emberi keblek? Aki szeret, az már nem gondol sem a szép ruhákra, sem a táncra, sem vadászatra, sem a kockára, csak a térdét tulajdon két kezével átölelve epekednék nagy vágyódással, mint aki szívéhez igen közelálló szerettét veszítette el... A szerelem betegség, mert aki benne leledzik, akárha nyavalyába esnék, elhalványul az arca, beesik a szeme, remeg a keze, lesoványodnak az ujjai, és a halálra gondol, avagy tébolyultan, felborzolt hajzattal jár, a holddal beszélget, szívesen írogatja kedvese nevét az homokba, s ha azt a szél elfújja, azt mondja: "Szerencsétlenség"... és máris zokogni kész... Henryk Sienkiewicz
5. Az a részünk, amelyik szégyelli a lelkesedést, elpusztítja a szerelmest. Az a részünk, amely szégyelli a testi élvezeteket, a szerelmes ellenpólusa. Az a részünk, amelyik a szerelmes, azzal számol, hogy érik meglepetések, és hogy rátalál valamire, ami jó, és aminek van értelme. Tud csodálkozni. Õ az örök fiú, a puer aeternus, aki ragyogó gyermekszemekkel néz mindent. Ha tompává válik a tekintet, mert már semmit nem vár az ember, akkor a szerelmes elveszett. Richard Rohr
6. Amikor nem vesszük figyelembe a két nem közötti különbségeket, tulajdonképp nem hagyunk időt arra, hogy megértsük és tiszteletben tartsuk egymást. (...) Ilyenkor a szerelem a lehető legjobb szándék mellett is haldokolni kezd. Valahogy egyre több gond árnyékolja be kapcsolatunkat. Az elfojtott düh hol itt, hol ott tör ki. Próbálkozásaink, hogy megbeszéljük a dolgokat, sorra kudarcba fulladnak. Nő a bizalmatlanság. A végeredmény pedig az elutasítás, a másik elnyomása. A szerelem varázsa odalett. John Gray
7. Az ember a természetellenest teszi meg erénynek, s szégyelli azt, ami természetes. Hogyan szerethetünk valakit földöntúli szerelemmel, mikor tudjuk, hogy szakadatlanul mûködő bélrendszerrel rendelkezik? A szerelem tárgya, amint a tyúkszemét metéli! Ha a megvadult szerelmesnek rendszeresen végig kellene néznie titokban, hogy mit csinál imádottja, amikor egyedül hiszi magát, ugyan meddig tartana a szerelme? Férfi és nő: ennyi az egész. A többi sallang, cifraság. Száraz Miklós György
8. Ha a szerelem szenvedély volt, a gyûlölet megszállottság lesz. Vágy, szükség, hogy az egykor szeretett lényt gyengének, megalázottnak, szánalmasnak lássuk. A méltóság már rég tovaszáll, most az undor közeleg. A gyûlölet nemcsak az egykor szeretett lénynek szól, magunknak is; hogy tudtunk egy ilyet valaha is szeretni? Jeanette Winterson
9. Akire a szerelem irányul, annak elegendő belepillantania a szerelmes szemébe, hogy igazi mivoltában lássa magát. A szerelmes pillantása... ugyanolyan pusztító, mint az istené... aki valóban szerelmes, ijesztővé válik. A szeretett lény elriad tőle, rettegve menekül - fél a szerelmestől. Megsejti benne a feltoluló semmit. José Ortega y Gasset
10. Szárnyalunk, majd lezuhanunk. Akár a zuhanás miatt is szárnyalhatunk. A vereség formál bennünket. A tanulság mindenképpen fájdalmas, túl későn érkezik, és csak az elesettekhez.