Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az egészségügy még mindig nagyon az egyénre összpontosít, valamilyen szinten tehetetlen, és nem tudja bevonni a mûködésébe a lakó körüli személyeket. A szeretetotthonok sokáig szinte áttörhetetlen erődítmények voltak, rögzített látogatási idővel, így távol tartották a családot. Az ajtók már évtizedek óta nyitva állnak, de nyilvánvalóan sokak számára még mindig túl magas az intézmény küszöbe. Ezen lehet változtatni.

🔮 Jövőkép ☸️ Buddhizmus
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Látva, hogy az állam sokszor milyen mértékben képtelen megfelelően gondoskodni az egyre nagyobb számú idős emberről, közvetlen környezetünkben igenis nekünk magunknak kell több odafigyelést és energiát szentelnünk az életük jobbá tételének. Ez nem mindig anyagi dolgokban nyilvánul meg, hanem sokkal inkább figyelemben, időben, törődésben. A legtöbb idős ember ugyanis magányos is. A magány pedig az egyik legnagyobb egészségügyi kockázat. Heti néhány telefon vagy egy hosszabb beszélgetés, esetleg egy félórás bevezetés az internet világába rengeteget jelenthet ezeknek az embereknek - akik nélkül mi sem lennénk. Dorosz Dávid
  2. Az egészségügy gyors ütemû átalakulása nagy veszélyt jelent az emberi odafigyelésre, azaz éppen arra, amit az orvoslás mûvészetének nevezünk. Ezt nem hagyhatjuk. Az ember természeténél fogva társas lény, ezért amikor betegek és kiszolgáltatottak vagyunk, különösen nagy szükségünk van a megértésre, az együttérzésre és a személyes törődésre. Meskó Bertalan
  3. Az egészségügy nehezen átlátható, összetett rendszer, de ettől még nem kell, hogy agybénító áhítattal tekintsünk rá.
  4. Igen nagy érzelmi erőfeszítés megtanulni újra megnyitni a szívünket, ha az élet, a megélt tapasztalatok bezárták azt. Amiről azt hittük, pusztán átmeneti védekező mechanizmus, sok-sok év alatt belénk vésődhet, és elutasító magatartásmintákká kövesedhet. Marianne Williamson
  5. Az életmentő áttörések jól hangzanak, és érdemes finanszírozni őket. Sokszor azok is. Eleinte. A következményekre viszont már nem jut anyagi forrás: azokra a dolgokra, amikkel az idősgondozók nap mint nap próbálják segíteni az emberek mindennapjait. Louise Aronson
  6. Az állami egészségbiztosítási rendszer "ingyenes" (vagyis az ellátás alkalmával térítésmentes) ellátmány jellegû szolgáltatásai, valamint az egészségért vállalt saját felelősség mint szempont szinte teljes hiánya az igénybevétel feltételeiben rendkívül rombolóan hatnak az egészség értékként való felfogásában. Ehhez hozzáadódik a megfelelő egészségnevelés hiánya, így sokan kivárják, amíg önsorsrontó életmódjuk következtében az állami rendszerre rászorulnak, hogy aztán a közösségre hárítsák a gyógyítás költségeinek fedezetét.
  7. Egészségügyünket a beteg szemszögéből úgy szoktam summázni, hogy ahelyett, hogy úgy érezné, róla szól, érte van a gyógyítás rendszere, csak tudatlanul, kétségek között, nem egyszer megalázottan bolyong a szektor útvesztőjében, senki nincs, akire igazán számíthatna, aki elejétől a végéig kézbe venné a problémáit.
  8. Hazamenni annyi, mint úton lenni az otthon felé. Az otthon, mint a nyugalom és biztonság szigete azonban nem elérhető (...). Régi sérelmek, titkok, neheztelések, rigolyák és előítéletek teszik áthatolhatatlanná azt a csöndet, mely testvérek, egykori és jelenlegi házastársak, szülők és gyerekeik között sûrûsödik. (...) Olykor bátortalanul és ügyefogyottan megpróbálják elérni egymást, és ezekben a kísérletekben pőrén megmutatkozik a szándékokon és érzelmeken túli elemi összetartozás ténye, a szeretet lehetősége.
  9. Sose volt egyszerû dolog (...) a hûség meg a hosszú távú kapcsolat. Csak régebben a társadalom elvárta, hogy az emberek alárendeljék magukat valamilyen nagyobb egység, például a család érdekeinek, és feláldozzák érte a személyes vágyaikat. Rakovszky Zsuzsa
  10. Én gyanúsnak találom, amikor valakinek arról szól az élete, hogy segítsen, akár pszichológusként, akár szociális munkásként. Azt gondolom, hogy ezeknek az embereknek a többsége szeretetre képtelen, és ezt a hiányosságot kompenzálják azzal, hogy segítsenek, hogy hivatásszerûen jók és rendesek másokhoz. Az hiszem, hogy mondjuk egy szeretetre igazán képes építészmérnöknek nincsen ilyen szükséglete. Szóval a dolog sokkal bonyolultabb, mintsem hogy így elintézhetnénk, de beszélgetni lehet róla. Talán el is vezet valahová, csak nem ilyen rövid idő alatt. Popper Péter
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat