Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az egyedüli lehetséges szabadság a halállal szembeni szabadság. Az az igazán szabad ember, aki a halált olyannak fogadja el, mint amilyen, egyszersmind a következményeit is elfogadja - vagyis az élet hagyományos értékeinek felforgatását.

Albert Camus
💍 Feleség 🔭 Csillagászat
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A halált csakis az emberi korlátok fölé emelkedő, fogságából kiszabadított szellem haladhatja meg, aki ilyen értelemben halhatatlanná válik és örök élete lesz. Ez a szabadság, a szellem szabadsága a legnagyobb érték.
  2. Elfogadni azt, ami van, ami megváltoztathatatlan, annyi, mint felismerni, hogy amit eddig korlátoknak tekintettem, nem azok, hanem ellenkezőleg, szabadságom megélésének egyedüli eszközei.
  3. A szabadság nem más, mint egyfajta hajlandóság arra, hogy bármit megtapasztaljunk, és az a képesség, hogy mindezt szenvedés nélkül tegyük. Más szóval, minél jobban ellenállsz annak, hogy megtapasztald önmagad és az élet egészét, annál kevésbé leszel szabad. Minél inkább azt érzed, hogy irányítanod kell az elmédet és az érzelmeidet, mert azok kizárólag "pozitívak" lehetnek, annál kevésbé leszel szabad. Sandy C. Newbigging
  4. A szabadság nem az, hogy valaki vállalja a felelősséget - a szabadság ott kezdődik, amikor valaki vállalhatja a felelősséget. A vállalhatja azt jelenti, hogy lehetőségünk van legalább kétféleképpen dönteni. Lehetőségem van másként élni. Ez a szabadság. Csernus Imre
  5. Az Igazság egyenlő a szabadsággal. Egy ember csak akkor szabad igazán, ha kimondhatja, ami szerinte igaz. David Ebershoff
  6. Ezt jelenti a szabadság. Nem azt, hogy bármit megtehetsz, amit akarsz, hanem a jogot, hogy kiállj valamiért, és akár az életedet is feláldozd érte. Sebastien de Castell
  7. A valódi szabadság egyetlen meghatározása sem lenne teljes a következmények felvállalásának szabadsága nélkül. Sőt, mi több, ez az a fajta szabadság, amire az összes többi épül. Terry Pratchett
  8. Az embertől mindent el lehet venni, csak egyet nem: azt a végső emberi szabadságjogot, mely szerint eldöntheti, hogyan álljon hozzá az adott körülményekhez. Viktor Emil Frankl
  9. A szabadságot az adja meg, amikor felismerem, hogy lehetőségeim vannak. Mondjuk hazudni magamnak, vagy nem. Felismerem, hogy semmi sincs rám kényszerítve. Én döntök. Ez a szabadság. Csernus Imre
  10. Amikor egy helyzetet nem tudunk megváltoztatni, akkor egyetlen lehetőségünk marad: hogy szabadon eldöntsük, hogyan értékeljük azt, és hogyan reagálunk rá. És ezt a döntési lehetőséget valós szabadságként érdemes megélni, mert nagyobb hatalmat ad a kezünkbe, mint gondolnánk. Al Ghaoui Hesna
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat