Az egyedüllét nem árt senkinek. Az egyedüllét nem ront meg senkit. (...) A többit elrontotta már az, hogy nem voltak soha egyedül. Hogy nem voltak eleget egyedül, és nem tanulhattak meg olyan dolgokat, amiket az erdő meg az egyedüllét tanít. Hanem megteltek sok másféle dologgal, hazugságokkal, amiket egymásnak összehazudtak, félelmekkel, amikkel egymást riasztgatták, és megteltek valami rosszasággal, ami a szemükre borult, mint egy hályog, és csak azon keresztül tudják látni a világot és a többi dolgokat.

Kapcsolódó idézetek

1. Senki se mondta nekik, hogy a fiatalság elmúlása nem azért riasztó, mert elvesz tőlük, hanem mert ad nekik valamit. Nem bölcsességet, nem derût, nem józanságot, nem nyugalmat. A bontott Egész tudatát. Egyszer csak észrevették, hogy az öregedés felbontotta múltjukat, melyet az ifjúság és a relatív fiatalság éveiben olyan kereknek és összemarkoltnak éreztek: az Egész részekre bomlott, minden megvolt benne, és benne volt, ami addig a napig velük történt, csakhogy másképpen. Szabó Magda
2. Megtanultam, hogy nagy a világ, hogy egyetlen kis zugából nem lehet belátni az egészet; hogy mindenütt van jó és rossz; hogy másutt másfélék az emberek, de ez nem jelenti azt, mintha nekik nem lehetne igazuk.
3. Az egyedüllét nagyon hasznos tud lenni (...). Nem árt, ha eltöltesz magaddal egy kis időt. Sok mindenre tanít. Kamarás Iván
4. Az egyedüllétben van valami szégyenletes. A szorongást és a szomorúságot, amivel jár, még csak el lehet viselni - a szégyent nem. Galgóczi Erzsébet
5. Ahogy az erdő fáira sem haragszunk, ha sûrûn nőttek, ugyanúgy nem bosszankodunk, ha túl sok ember van körülöttünk. És ne várd el, hogy mások térjenek ki előled. A fa sem fog félreugrani. Kartali Zsuzsanna
6. A haláltól nem félek, a halál nem rossz, a halál a nehéz életből csak egy darab, a hosszú haldoklás az, ami rémes, ami rossz még, midőn a kilőtt érzékek mindenről, mindenről erőtlenül visszahullanak. Jiri Wolker
7. Nincs a világon elszigetelt individuum. Aki elsáncolja magát, megsért egy közösséget. Aki szomorú, elszomorítja a többieket. Antoine de Saint-Exupéry
8. Az egyedüllét nem egyenlő a magánnyal. A magány ugyanis az, amikor az ember nincs kibékülve azzal, amit a tükörben lát. Az a magányos ember, aki valamiért képtelen kilépni a saját falai közül. De nem mindenféleképpen marad magányos az az ember, aki falakat, rosszabb esetben várakat épít maga köré, mert jön egy szerencsés ember, aki lerombolja azokat. Az viszont örökké magányos lesz, aki úgy érzi, nem érdemli meg, hogy szeressék.
9. Nem a kerítésre szegelt varjak, nem a babonák ûzik el a rossz álmokat, hanem ez. Hogy az ember nincs egyedül az éjszakában, ami ráborul.
10. Az ember nagyon nehezen nyugszik csak bele a reménytelenségbe, abba, hogy egyedül van, halálosan és reménytelenül egyedül. Nagyon kevesen bírják csak el a tudatot, hogy életük magányára nincs megoldás. Reménykednek, kapkodnak, menekülnek emberi kapcsolatokba, s e menekülési kísérletekbe nem visznek igazi szenvedélyt, sem odaadást, menekülnek elfoglaltságokba, mesterséges feladatokba, sokat dolgoznak vagy tervszerûen utaznak, vagy nagy házat vesznek, vagy vásárolnak nőket, kikhez semmi közük, vagy gyûjteni kezdenek, legyezőket, drágaköveket, vagy ritka rovarokat... De mindez nem segít. (...) Ezért, mindenekelőtt, kínjukban és zavarukban, rendet tartanak. Minden éber pillanatukban rendbe rakják maguk körül az életet. Állandóan "intéznek" valamit, ügyiratot vagy társas együttlétet, vagy pásztorórát... Csak egyetlen pillanatra nem maradni egyedül magukkal! Egyetlen pillanatra nem látni ezt a magányt! Márai Sándor