Az élet bármikor meglephet, térdre kényszeríthet, és ha megteszi, emlékeztetem magamat. Emlékeztetem magamat, hogy én vagyok az apám és az apám apja, és én vagyok az anyám és az anyám anyja. És bár talán könnyû elmerülni a tragédiában, ami formál minket, és természetes, hogy azokra a pillanatokra összpontosítunk, amelyek térdre kényszerítenek minket, emlékeztetnünk kell magunkat, hogy ha felállunk, és egy kicsit tovább visszük a történetet, és tovább tudunk menni, ott lesz a szeretet.

Kapcsolódó idézetek

1. Az élet nehézségei gyakran váratlan lehetőségeket hoznak. Talán éppen ezért van, hogy olykor saját döntésünk okán, önként jelentkezünk a megtapasztalásukra és elviselésükre.
2. Minden halandó elveszíti egyszer azt, akit szeret. Ez az élet rendje. Ez azonban többnyire olyan távoli dolognak tûnik, hogy alig nagyobb a súlya, mint egy feltételezésnek. Vannak azonban emlékeztető jelek, és az a sok "majdnem", a szerencsés megmenekülés, az "Ó-istenem-kérlek-ne", hatására az ember megretten, és egy pillanatra megáll, hogy megvizsgálja, mi is lakozik a szívében. Mint például, amikor egy szörnyû fejfájásról kiderül, hogy csak migrén; vagy amikor egy autóbalesetben totálkárosra törik az autó, de a gyerekülés és a légzsák megmenti a bent ülőket; vagy amikor valaki, akit elraboltak, visszatér a szeretteihez... az utóhatások annyira megrázzák az embert, hogy muszáj átölelni a kedvesét, hogy helyrebillenjen a lelke. J. R. Ward
3. Anyám öröksége vagyok. (...) Ahogy öregszem, úgy hasonlítok egyre jobban rá a külsőségekben is. Néha szabályosan megrémülök, ahogy egy-egy arckifejezésemben vagy mozdulatomban őrá ismerek. Itt cipelem magamban anyámat, és ez nagyon nehéz teher, nehéz örökség ez a függés, a szeretete iránti vágy, és ezzel együtt a kétségbeesés is, hogy elveszíthetem. Szentesi Éva
4. A világon mindenkinek szüksége van valakire, akire rábízhatja magát. (...) De olykor-olykor az életben azok, kikről azt hittük, mindig mellettünk állnak, hátat fordítanak nekünk. Ha ez megesik, bámulatos, mire vagyunk képesek, hogy visszaszerezzük őket.
5. Ha túlélünk egy autóbalesetet, vagy ha csak megérint a szele, rádöbbenünk, hogy az élethez való jogunk nem magától értetődő. Ha úgy töltünk el egy-két hideg éjszakát, hogy nincs mit ennünk, és nincs tető a fejünk felett, megtanuljuk, hogy a világ gazdag és minden jóban bővelkedik, mégsem az anyánk. Szép lassan szedjük össze a darabkáit annak, amit eredetileg egészben kellett volna megkapnunk; a férfiszerep többezernyi aspektusát. Sok-sok szerencsével összetákolhatunk a darabokból egy életet. Steve Biddulph
6. Vannak az életben olyan pillanatok, kínzó, terhes percek, amikor az igazi énünk bukkan a felszínre, amikor visszatérünk az alapokhoz, és a belénk nevelt viselkedési formákra támaszkodunk, hogy átsegítsenek a nehézségeken. Talulah Riley
7. Rossz helyzetekbe belekerülünk. Az élet próbál minket formálni fájdalmak árán. A fájdalom elkerülhetetlen, ezt sajnos meg kell értenünk. De ha tudjuk, hogy ez értünk történik, (...) nem az a kérdés, hogy miért történik velem, hanem hogy mit kell ebből tanulnom. Dobó Kata
8. Anyám, első a nők között, melegségem és kényelmem, biztonságom, büszkeségem, te vagy, akinek kedvét keresem. Te vagy, aki szeretném, ha dicsérne. Apám, első a férfiak között, tanárom és bírám, a férfi, aki én is leszek. Megöregedtetek. Mindig előttem jártok és mindig előttem lesztek, lejjebb az úton. Bocsássatok meg, hogy szükségem volt rá, hogy örökké erősek legyetek. Bocsássatok meg, hogy féltem, hogy boldogtalanok vagytok. Ahogy ti szenvedtek, úgy fogok én is szenvedni. Ahogy ti kibírjátok, úgy fogom én is kibírni. Fogjátok a kezem, és még egyszer menjünk végig a régi ösvényen, és azután engedjetek el!
9. Generációk követik egymást, fiúk az apákat, lányok az anyákat, egyik a másik helyébe lép, elkövetve az elődök hibáit, átélve a győzelmeiket. De ha nem az ő útjukat akarjuk követni? Nem ugyanattól a félelemtől vagy vágytól vezérelve akarunk élni? Követendő vagy éppen elkerülendő példaként tekintünk rájuk? Úgy élünk, ahogy ők, mert ezt láttuk magunk előtt, vagy saját énképet kreálunk magunknak? De mi lesz, ha csalódunk a képben? Lecseréljük őket? Lecserélhetjük a szüleink képét, vagy a sors majd visszavezet minket arra az útra, vissza az otthon áldott melegéhez?
10. Nincs könnyû házasság. Nincs könnyû szeretet. A hit pedig persze, hogy nem könnyû. Bármikor, bármilyen formában beüthet a tragédia, az élet egy csapásra ijesztővé és keménnyé válhat. Kiabálunk, sírunk, a földre rogyunk és ökölbe szorított kézzel szitkozódunk, hogy nem akarjuk tovább csinálni. És ilyenkor adódnak a legnagyobb lehetőségeink és a legfontosabb választásaink. Allison Pataki