Ugrás a tartalomra
Az élet így mûködik: van egy "aggódáspiramisunk", és a legfontosabb dolgok miatt aggódunk. Ha eltörik a lábunk, nem aggódunk a fejfájásunk miatt - míg a törött láb össze nem forr. A horkoló férjek csak addig irritálnak bennünket, míg a fürdőszoba lángokban nem áll. Hogyan aggódjunk kevesebbet? Ismerjük fel, hogy stresszünket a fejünkben létező szabályok irányítják. Amint félreteszünk néhány szabályt, vagy megszabadulunk tőlük, rögtön nem bosszankodunk annyira, amikor az élet nem veszi figyelembe a szabályainkat. Tudatosan eldönthetjük: "Senki nem fogja a napomat elrontani." Kiegyezhetünk magunkkal úgy, hogy: "Arrogáns bankalkalmazottak, parkolóőrök, marcona rendőrök, citromba harapott pincérlányok nem fogják a napomat megkeseríteni!" Emlékeztessük magunkat arra, hogy a világ drámai eseményeinek tükrében egy udvariatlan pénztárossal való konfliktus nem is annyira drámai!
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember úgy is élheti az életét, hogy folyamatosan elszalasztja a pillanatokat. A saját kis buborékunkban elvágjuk magunkat azoktól az apró szépségektől és örömöktől, amelyekért érdemes élni. Ha nem figyelünk oda, akkor a testünk és az elménk egymásnak ugrik. Ördögi körbe hajszolja egymást: a negatív gondolatok a szervezetben stresszreakciót váltanak ki, a stressztől pedig az agyunk hiperérzékeny lesz a veszélyre, ami fokozza a stresszt, ettől még negatívabban gondolkozunk, és így tovább.
-
Sok minden van ezen a világon, amitől félni kell. De a félelmeinknek semmi köze iszonytató maszkokhoz, mûanyag pókokhoz vagy rémületes szörnyekhez. Nem. A fejünkben kavargó gondolatok rémítenek a legjobban. Mi van, ha megbánja döntését? Mi van, ha tényleg boldogtalan? Mi van, ha a szerelem esélye örökre elúszott? Hogyan legyünk úrrá ezeken a gondolatainkon? Először is emlékeztessük magunkat: ami nem öl meg, attól csak erősebbek leszünk.
-
Senki sem tud normálisan mûködni anélkül, hogy megtapasztalná a szorongást - ez életünk lényeges része. A szorongás segít, hogy elérjük a céljainkat és elkerüljük a kudarcokat a munkánkban, a kapcsolatainkban és a magánéletünkben.
-
Kétféleképpen élhetünk harmonikusan egy zavaró világban: vagy megváltoztatjuk azt, ami felbosszant bennünket, vagy elfogadjuk úgy, ahogy van. Kevésbé sikeres módja az, ha egyrészt semmit sem teszünk az ellen, ami zavar, másrészt nem is fogadjuk el, szóval olyan dolgokon bosszankodunk egész nap, amelyek ellen nem is akarunk semmit sem tenni. Nagyon sokan élik így az életüket.
-
Ha nem tudjuk megtisztítani életünket mindattól, amitől félünk, célravezetőbb, ha az aggódás helyett inkább a türelmet, az elfogadást és az egykedvûséget gyakoroljuk. Az elkerülhetetlen elleni harc csak szenvedésünket és boldogtalanságunkat táplálja.
-
Mennyi optimizmus kell ahhoz, hogy az élet ne törje meg az embert? Mennyi kitartás, hogy átlépjünk a csalódottságokon? Mikor összetörik a szívünk, mert elrabolják tőle az álmokat, vajon csillagpor marad utána, mint a világûrben szétrobbant csillagok helyén? És nem tehetünk semmit, mert a döntések, a magunké vagy másoké egymás után és egymásba kapaszkodva sodorják magukkal az életünket.
Weaver Andrea
-
Talán egyszer majd el tudjuk fogadni, hogy csak hagyni kell az Életet, hogy tegye a dolgát, és nem azt hinni, hogy közbe tudunk avatkozni. Nem. Nem tudunk. Legalábbis a nagy dolgokba nincs beleszólásunk. Azok csak úgy jönnek. Nem kérdeznek, beállítanak, mert aminek meg kell történnie, az meg fog történni. Aminek el kell mennie, az bizony elmegy. Eltûnik, és nem jön vissza. Miért is jönne. Nincs rá szükséged. Hiheted, hogy de, viszont az Élet nem traktál feleslegesen - ha tudatos vagy. Ha csapongsz, és képtelen vagy a szíved után menni, akkor persze mások lesznek a szabályok. Ha menne, ragaszkodsz hozzá tíz körömmel, görcsösen, és tönkreteszed az egészet. Talán te is érzed, de mennyire jó az, amikor elhiteted magaddal, hogy te szövöd a szálakat. Pedig az igazság az, hogy a szálakba nem szólhatunk bele. Azok szövődnek maguktól. Azt hiszed, hogy de, közben meg vannak kötődések, amik túlmutatnak mindenféle egyszerûségen, mert különlegesen elszakíthatatlanok a maguk nemében.
Oravecz Nóra
-
Életünk mindig ugyanabban a kerékvágásban telik, emiatt állandóan panaszkodunk és szitkozódunk; de valójában nyugalmunkat leljük ebben. Felébredünk, követjük a mindennapi szokásainkat, követjük a szabályokat, melyek merevek, erősek és általában csak kis mértékben módosíthatók. A változás olyan, mint egy kigördítetlen papirusztekercs, vagy a még ki nem játszott sakkfigura. Csak akkor fogadjuk a változást izgalommal vegyült félelemmel, amikor némileg tudjuk irányítani és hatalmunkban, lehetőségünkben áll, még ha nehezen is, de potenciálisan visszafordítani. Amennyiben azonban nincs meg a valódi döntés biztonsága, ha nincs meg a kontroll érzete; akkor a változás egyszerûen csak félelmetes. Még rémisztő is.
Robert Anthony Salvatore
-
Tudom, néha jobb így maradni, önmagunkba fordulva, magunkba zárkózva. Mert elég egy pillantás, hogy meginogjunk, elég, ha valaki kinyújtja a kezét, és máris érezzük, mennyire törékenyek, mennyire sebezhetőek vagyunk, és minden összeomlik, akár egy gyufából emelt piramis.
Delphine de Vigan
-
Számolgatni kezdtem a bajaimat. Ez jól bevált trükk, sokan alkalmazzák: én és az emberiség. Ha van 1, azaz egy alapos nyomorod, ám ez oly riasztónak rémlik, mint egy atombaleset, helyette inkább foglalkozz a körülményekkel. Meglátod, mennyi bosszankodni valód jön össze: a meteorológiai nüanszok, a szomszédok, a kocsid, anyád, férjed, fiad - vagy amit akarsz. Megőrülni bármitől lehet, bár ez nem megoldás semmire. De hát nem a valódi megoldások elől futunk élethosszat?!
Vavyan Fable