Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az élet minden területén sokan vannak, akik a szürke zónákban ügyeskednek, és ezáltal jogosulatlan előnyökhöz jutnak. Esetenként akár még egyes használtautó-kereskedők, ügyvédek, sőt még politikusok is tettek már ilyesmit... ebben az értelemben senkit sem lephet meg, hogy a tudományban dolgozó emberek egy része is csal. Ami a tudományos csalás esetében végtelenül gusztustalanná teszi a dolgot, az az, hogy a tudomány esetében a hivatás lényege éppen az igazság keresése (lenne).

Szabó Csaba
🤲 Elfogadás 💰 Pénz
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az életünk legnagyobb része, akár belátjuk, akár nem, nem fekete-fehér, hanem szürke zónában játszódik, ahol szabálytalanul közlekedünk, háztartási hulladékot dobunk a szelektív kukába és újrahasznosíthatót a háztartási hulladéknak valóba, nem a megfelelő sávban biciklizünk, és egy idegen wifijére csatlakozva töltünk le egy-egy könyvet, hogy ne kelljen fizetnünk érte. Egyszerûen fogalmazva, egy olyan világban, ahol ha mindig minden törvénynek érvényt szereznek, mindenki bûnöző lenne. Edward Snowden
  2. A tudomány szisztematikus módszer a világ összefüggéseit leíró általánosítások megalkotására és vizsgálatára. Tisztán intellektuális játékként is létezhet, amely sem jó, sem rossz hatást nem gyakorol az emberek gyakorlati életére; az ókori Görögországban többé-kevésbé így volt. A technika viszont a tudományos eredmények felhasználása a mindennapi élet céljaira, és ez a felhasználás lehet bölcs vagy esztelen, hasznos vagy káros. Azok, akik a technikai döntésekért felelősek, igen gyakran nem tudósok, és keveset tudnak a tudományról, de hajlandóak kiszolgálni az alantas emberi mohóságot a közvetlen, rövid távú előnyökért - és a közvetlen haszonért. Isaac Asimov
  3. A tudományban sosem szégyen tévedni. A legnagyobb tudományos eredmények jó része úgy született, hogy az emberek tévedtek, bebizonyították, hogy valóban tévedtek, majd azt is, hogy miért tévedtek. Ami teljesen mérgező a tudományra nézve, az a csalás.
  4. A tudomány hatalmas segítséget ad a bonyolult világmindenség megértéséhez. A tudomány története bebizonyította, hogy eredményeinek se szeri, se száma, és alig telik el hét újabb előrelépés nélkül. A tudományos módszer vonzereje azonban nem csupán óriási erejének és hatóképességének köszönhető, hanem kérlelhetetlen tisztességének is. Minden új felfedezés, minden elmélet a tudományos világ szigorú ítélőszéke elé kerül. A gyakorlatban persze a tudósok sem angyalok. Néha az adatok zavarosak és bizonytalanok. Néha elismert tudósok azután is fenntartják kétes elméleteiket, miután kollégáik elvetették azokat. Egyik-másik tudós a csalástól sem riad vissza. Ezek azonban csupán eltévelyedések. A nagy egészet tekintve a tudomány megbízható tudást kínál számunkra. Paul Davies
  5. Szegény tudomány legnagyobb baja az az elterjedt téves hiedelem, hogy mindenre tud választ, hogy mindent meg tud oldani, ha akar, és hogy ami tudományos, az igaz. Erről pedig szó sincs. A tudomány, amely ma egy magasan szervezett társadalmi technológia, évszázadok alatt kikínlódott magának egy módszert, amely alkalmassá teszi arra, hogy meghatározott körülmények között bizonyos valószínûséggel szerény jóslásokat tegyen egyes események előfordulásáról. Ezeket a jóslatokat hívjuk tudományos elméleteknek, egyszerûbb esetekben modelleknek."Igazságuk" nincsen, csak praktikus értékük, az igazság nem tudományos kategória. Csányi Vilmos
  6. A tudomány a tudás és az ismeretlen határán munkálkodik. Nem félünk elismerni, ha valamit nem tudunk. Nincs ebben semmi szégyellnivaló. A szégyen az, ha úgy teszünk, mintha mindenre tudnánk a választ.
  7. Nincs olyan tudományos kutató, aki munkája során írásban vagy szóban, kimutatható, bizonyítható módon még ne tévedett volna, illetve ne állított volna olyat, amit a tudomány fejlődése később megcáfolt. Ebben semmi szégyellnivaló nincs, a tudomány fejlődésének ez a szabályszerû útja. Aki a tudományban csalhatatlannak tartja magát, az előbb-utóbb minden tekintélyét elveszti. A kívülállók - esküdtek, védőügyvédek, ügyészek - ezt nem így látják: ők hajlanak arra, hogy a tudománnyal a csalhatatlanságot társítsák gondolatban, és azonnal ráhúzzák a vizes lepedőt arra, aki valahol, valamiben már bizonyíthatóan tévedett. Venetianer Pál
  8. Az emberek szeretik feketében és fehérben látni a világot, erkölcsösnek és erkölcstelennek. De a kettő között mindig van egy szürke zóna. T. J. Klune
  9. A gazdaságtant több tévedés kísérti, mint bármelyik ember által ismert tudományt. Ez nem véletlen. A tárgy természetéből fakadó nehézségek minden esetben súlyosak volnának, de ezerszeresen megsokszorozza őket a tényező, ami jelentéktelen mondjuk a fizikában, a matematikában vagy az orvoslásban: az önös érdekek elfogult érvelése. Henry Hazlitt
  10. A tudomány, kiemelten a természettudományos kutatás, nem egy különleges létforma (bár azért az is), hanem az ismeretek megszerzésének, értékelésének, továbbadásának és hasznosításának egy olyan jól kidolgozott és bevált módja, melyet az élet legtöbb területén sikerrel lehetne hasznosítani.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat