Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az élet pont a nyugalommal kezdődik. Az egész világ egy hatalmas ringlispíl, de ha van egy hely, ahova vissza tudsz vonulni összeszedni a gondolataidat, akkor élsz igazán, hiszen ismered önmagad. Lehet millió ismerősöd a Facebookon, ezernél is több követés az Instagrammon, ha még saját magadat sem tudod helyre rakni igazán fejben, akkor nincs sok értelme. Talán ettől félnek sokan. Ezért is foglalkoznak inkább mások életével, mert a sajátjuk túl félelmetes útvesztő ahhoz, hogy nekivágjanak.

🎭 Kultúra 🌷 Tavaszi ünnepek
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Mi fontos? Az élet. Más semmi, csak az az egy. Az élet: a nyugodt és megelégedett élet, melyben az ember békét köt önmagával és a világgal, és nem vágyik sehova és semmire, még arra sem, hogy teljék az idő. Ezt talán boldogságnak lehetne nevezni, pedig nem az. A boldogság már nyugtalanító és aggodalmat ébreszt. Félelmet, hogy egyszer véget ér. A nyugalom az maga a végtelenség, bölcs, szelíd, emberséges élet: úgy folyik, hogyha közben véget érne, nem is venné talán észre az ember. Wass Albert
  2. Az élet olyan körhinta, ahol hiába forogsz együtt a szeretteiddel, mindig ugyanolyan távol leszel tőlük. Amikor pedig megáll, már késő kiszállni és elindulni feléjük. Ha egyszer menekülsz valami elől, a lábnyomaid mindig mutatják majd az utat, amerre menekülsz, egyre nagyobbak és felismerhetőek lesznek mögötted, amíg hirtelen előtted lesznek.
  3. Képzeld el, hogy a világegyetem egy hatalmas forgó kerék. Jobban teszed, ha a dolgok közepén maradsz - a kerékagynál - , nem pedig a szélén, ahol felőrölne és megőrjítene a szédületes forgás. A nyugalom centruma pedig nem más, mint a szíved. Elizabeth M. Gilbert
  4. Minél jobban ismered önmagadat, annál mélyebben tudod átélni a saját életedet. Egy picit olyan világban élünk, ami mindig azt ajánlja, hogy kívülről várd a segítséget. Minden megvásárolható, holott a lényeges dolgok benned zajlanak. A könyvek és a jó olvasmányok magadhoz juttatnak közelebb. Minél több az életedben az a szegmens, amit saját magad állítasz elő, az ebédtől a mosogatásig, vagy hogy megvarrsz egy terítőt, minél jobban te szervezed meg az utazásodat, és nem az utazási iroda, annál mélyebben tud élményszerûen mûködni számodra a világ. Háy János
  5. Szerintem unalmas állandóan azon sírni, hogy mekkora katasztrófa az életed. Nem az. Minden döntés és tettek kérdése. A semmiből is épülhet köréd egy világ, amiben eddig nem is hittél. (...) Hosszú folyamat, olyan, ami megdolgoztat. Néha fájni fog, talán annyira egyedül fogod érezni magad, mint még soha, de akkor majd jön valaki, aki megmutatja, hogy nem is vagy olyan nagyon egyedül. Hogy más is azon megy keresztül, amin te. Más is elfelejti, hogy van miért menni tovább, leginkább azért, hogy megéld magad. Oravecz Nóra
  6. Megéri eltûnődni azon, hogyan élnek és gondolkodnak más emberek. Bennük is komplex belső világ rejlik, éppúgy, mint benned. Johann Hari
  7. Nem élhetnénk le úgy az életet, hogy végig biztonságban vagyunk, nem keressük a kihívásokat és a kockázatos lépéseket? Dehogynem. Leélheti bárki így az életét, csak az a kérdés, hogy a végén, amikor számot vet a létezésével, összegzi az értelmét, akkor hogy fogja érezni magát. Andrea Owen
  8. A félelemmel kétféleképp bánhatsz: tudatosíthatod magadban, hogy félsz, és aztán igyekezhetsz megszabadulni tőle, vagy visszafojthatod, és megpróbálhatsz elrejtőzni előle. Az emberek általában nem tárgyilagosan szemlélik a félelmet, ezért nem is értik igazán. A végén magukba zárják a félelmeiket, és minden erejükkel azon fáradoznak, hogy semmi olyan ne történjen, ami felébreszthetné őket. Ezért aztán egész életük azzal telik el, hogy olyan "megnyugtató" és "irányítható" állapotokat hozzanak létre, amelyekben biztonságban érzik magukat. Ettől lesz csak igazán ijesztő a világ. Michael A. Singer
  9. Minél több időt töltesz az ismerőseid bejegyzéseit nézegetve, annál nagyobb valószínûséggel érzed magad rosszul. Azokhoz az életekhez hasonlítod a sajátodat, holott ez az egész csak egy színjáték. Gondolj bele, senki nem tölt fel előnytelen képet magáról, vagy ír bejegyzést arról, hogy éppen a tévét bámulja az otthoni melegítőjében, miközben azon jár az agya, milyen silány is az élete. Persze hogy csak a szépet és jót látod másokból. Az agyad pedig úgy érzékeli, hogy ezek az emberek mind jobbak nálad.
  10. Az életben egy dolog az igazán fontos. Arról van szó, hogy a világgal egy meghitt/intim kapcsolatot alakítsunk ki.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat