Ugrás a tartalomra
Az életet egyetlenegy alapérzéssel lehet boldogan leélni - pedig éppen erre gondolnak legkevésbé az emberek - a hála érzésével.
Kapcsolódó idézetek
-
Élj hálásan! Aki hálás azért, amije van, függetlenül attól, mennyire kevés dologról van is szó, megnyílik egy boldogabb élet felé. Amikor hálával telve élünk, az élet többet ad abból, amiért hálásak vagyunk.
-
A boldogság semmi egyéb, csak a jó érzés. A jó közérzés. Az az érzés, hogy érdemes az embernek élni.
Móricz Zsigmond
-
A hálaérzet az istenség megnyilvánulása. Ezért oly ritka. Hálátlansággal jóval gyakrabban találkozunk. "Nem azért örülök, mert a jót jóval viszonozhatom, hanem azért, mert ebben a percben Istennel beszélgetek."
Jurij Trifonov
-
A boldogság nem a legfontosabb emberi érzés. Bárki lehet boldog.
J. M. Coetzee
-
Ha megtanulunk egyszerûen örülni az életnek, ha elégedettek tudunk lenni, az magával vonja a jóllét érzését. Ez mindannyiunkban közös, csak a módszereink másak.
-
A hála érzését nem lehet kierőszakolni: lesznek olyan alkalmak, amikor tudjuk, hogy hálásnak kellene lennünk, és ennek talán még hangot is adunk, de legbelül mégsem vagyunk igazán hálásak. Ilyenkor a hála kimutatása némileg hamissá válik, és lemaradunk erről a csodás érzésről, miközben talán abban reménykedünk, hogy ha majd egyszer végre kialakul bennünk ez a nemes érzés, akkor többé nem kell megjátszanunk magunkat, és valódi hála fog eltölteni minket. A természeti világ a maga gyönyörûségével a hála egyik legnagyobb forrása és ösztönzője - persze csak akkor, ha tudatosan nyitunk az általa felkínált lehetőségek felé.
-
Köszönet, megbecsülés, hálaadás. Mindegy, melyik szót használod, mind egyet jelentenek, az örömet. Örülnünk kellene, hálát adni, hogy vannak barátaink, családunk. Örülni annak, hogy élünk, akár tetszik, akár nem. Talán mégsem kell feltétlenül örülnünk, talán a hálának semmi köze az örömhöz. Talán a hála csak annyit jelent, hogy felismerjük, mi is az, amink van. Megköszönjük a kis győzelmeket.
-
Az egyedüli dolog, amiért érdemes ezen a földön élni, az az, hogy az ember tudjon szeretetet adni és elfogadni is. Csak ez teheti boldoggá az embert.
Simon András
-
Az életet élvezni kell, szeretni a mindennapokat és mindent, ami körülvesz minket, megtanulni elfogadni és hálásnak lenni érte, mert minden azért történik, hogy segítsen nekünk, még ha ez olykor elképzelhetetlen is.
Robert Lawson
-
A hála gyakorlása apró, gyakran egymástól független helyzetekben történik. A mindennapi élet leghétköznapibb pillanatai végtelen örömöt adhatnak, ha az ember elmerül bennük: egy séta valakivel, akit szeretsz, összebújni a macskáddal vagy a kutyáddal, az első korty a kávédból ébredés után vagy a gyereked kacagása. Mind varázslatos pillanat, ahogy örömödet lelheted abban is, ha magadban elmerülsz valami érdekesben. És ha ezeket a pillanatokat átélve és hálát adva értük az életnek rögtön a jeges rémület a következő gondolatod, hogy de mikor lesz ennek vége, akkor vedd észre magad. Ha tisztában vagy azzal, tudatos, amit érzel, máris beljebb kerültél. Ez a leghatásosabb fegyverek egyike.
Andrea Owen