Az életünk apróbb megrázkódtatásai gyakran nagyobb veszteségeinket jelképezik: a látszólag jelentéktelen aggodalmak a háttérben megbújó jelentősebb fájdalom képviselői.

Kapcsolódó idézetek

1. Az élet tele van kellemetlen megrázkódtatásokkal, és ezek a sokkok mindig akkor érnek, amikor a legkevésbé számítunk rájuk, és amikor a szívünk kihagy egy pillanatra, a kérdés mindig az, hogy vajon túléljük-e.
2. Az apróságok jelentik az életet, zagyván összekeverve bennünk, mint ahogy valamely festmény lényegét sem a rajta szereplő alakok adják, hanem a vonalak hajlása s a színek kevert árnyalatai. Wass Albert
3. Az élet nagy megpróbáltatásaival gyakran bátran nézünk szembe - aztán az apróságok, a "hasfájások" tesznek tönkre. Dale Carnegie
4. Életünk folyamán kétféle fájdalommal találkozhatunk. Az egyik, amelyet másoknak okozunk. A másik, amelyet elszenvedünk. A kettő mindig arányban van. Darnel Christian
5. Gyakran könnyebbnek vagy biztonságosabbnak tûnik egyszerûen elutasítani, elfojtani, ellökni magunktól a fájdalmat. Úgy tenni, mintha nem létezne. (...) A fájdalom azonban fájdalom, a veszteség pedig veszteség. Egy letagadott sérelem mindig megtalálja a módját, hogy felszínre törjön.
6. Váratlan veszteség után az élet hétköznapi eseményei, minden más, máskor fontosnak tûnő dolog nagyon kicsinyesnek tûnik.
7. Életünk igazi emlékei azok, amelyek, ha emlékezetünk akaratunktól független szeszélye a felszínre veti őket, bármikor képesek ugyanolyan fájdalmat okozni, mint amikor megéltük őket. Zsoldos Péter
8. Az életünk lassan megtelik fölösleges dolgokkal és jelentéktelen pillanatokkal: úgy felhalmozódik körülöttünk a kényelem, hogy alig látszik ki a fejünk búbja. Jón Kalman Stefánsson
9. A megrázkódtatások azért történnek, mert meg kell történniük. (...) Fontos élettapasztalatot jelentenek, fontos tapasztalatot, amit nem szabad lebecsülni vagy a könnyebb utat választani, hogy legyőzzük őket. Árni Thórarinsson
10. Mindig érdemes megnézni, hogyan érez és reagál valaki, ha veszteség éri. Van, aki már annak a gondolatába is szinte belebolondul, hogy veszítsen, vagy elveszítsen valamit. E mögött igen gyakran egy kezdeti sérülés van, valami korai nagy veszteség. A rákövetkező veszteségek pedig azért töltik el indokolatlan rémülettel, félelemmel, mert elérik azt az eredeti nagy veszteséget, amivel szemben talán kisgyerekként egészen tehetetlen volt. Ha tudunk fejlődni a veszteségek viselésében, az az egész életünket döntően átalakítja. Ha szeretnénk boldogabbak lenni, akkor az egyik legfontosabb feladatunk és lehetőségünk, hogy a veszteségekkel kezdjünk valamit. Pál Ferenc