Az első, amit megtanulunk, a kommunikáció. S az idő múlásával bizonyos értelemben egyre jobban csináljuk. Furcsamód azonban, ahogy felnövünk, kezdődnek a zavarok. Néha csak a szavak hiányoznak, vagy elfelejt az ember valamit. Máskor zavarba jön, a kínos helyzet beléfojtja a szót. Minél több szót ismerünk, annál nehezebb megfelelően használnunk őket.

Kapcsolódó idézetek

1. Kommunikáció - az első dolog, amit ez életben megtanulunk, és a vicc az, hogy mire felnövünk, megnő a szókincsünk, és tudnánk beszélni, mégis egyre nehezebb kitalálni, hogy mit mondjunk, vagy hogy miként kérjük azt, amire tényleg szükségünk van. A nap végén akadnak olyan dolgok, amikről nem lehet nem beszélni. Akadnak dolgok, amiket nem akarunk meghallani, és akadnak olyanok is, amiket azért mondunk ki, mert nem akarunk többé hallgatni. Akadnak dolgok, amik többet érnek a szavaknál, ezek a tetteink. Akad olyan is, amit azért mondunk, mert nem mondhatunk mást. Bizonyos dolgokat magunkban tartunk, és nem túl gyakran, de néha-néha a dolgok önmagukért beszélnek.
2. A kisgyermek, amikor beszélni kezd, használ szavakat, de a szavaknak csak bizonyos szûk értelmét ismeri. Aztán ugyanazok a szavak újabb és újabb kapcsolatokban kerülnek elő. A beszéd elsajátítása ezért fokozatosan történik, az egyes szavak, fogalmak tartalma hosszabb idő után teljesedik ki. Így tanulhatjuk meg a fizika nyelvét is! Bárhol is kezdjük el a fogalmak tisztázását, mindig újabb és újabb fogalmakat kell bevezetni a magyarázatokhoz. Rockenbauer Antal
3. Zavarba jövünk a saját kudarcunktól, de gyorsan kiszagoljuk másokét. Tagadunk, szépítgetünk, és gyorsan továbblépünk - esetleg a körülményeket vagy másokat hibáztatunk. Már a gyerekek megtanulják, hogyan lehet kicselezni, hogy őket okolják - a másikra mutogatnak. Idővel ez lesz a megszokott megoldás. Ami ennél is rosszabb, az ebből következő indíttatás, hogy kerüljük az ambiciózusabb célokat és nagyobb kihívásokat, amelyekkel kudarcot vallhatunk. Ezzel számos lehetőséget veszítünk el a tanulásra és megújulásra. Amy Edmondson
4. Tudja, sokszor a szavak hibásak csak. Az ember akar valami jót, s a szavak másképpen jönnek valamiképpen, és egészen más lesz belőle, mint amit az ember akart. A szavak csak úgy jönnek, az ember nem is gondol oda, csak kimondja őket. És készen van a baj. Wass Albert
5. A szavaknak nagy hibájuk, hogy mindenki mást ért alattuk. Először egyeztetni kell őket, mint a különféle órákat. Szepes Mária
6. Még mindig van olyan, hogy valaki jön, és egy olyan részedet mozdítja meg, aminek a létezéséről eddig nem is tudtál. Felkavar, összezavar, teljesen megbénít. Aztán meg van, amikor ehhez az társul, hogy még véletlenül sem a tökéletes időzítésben érkezik. Akkor aztán jön a zavar, ami gyengít, ugyanakkor talán megtanít arra, hogy még mindig örülni kell, ha azt a valamit akár pár órára is, de átélted. Hiszen erre vágyunk mindannyian. Oravecz Nóra
7. Gyerekkorunkban megtanultuk kifejezni magunkat. Azt mondták, használjuk a szavakat és mondjunk el mindent, és ne törődjünk vele, hogy mások megtudják, mit érzünk. Mert az az igazság, hogy ki kell mondanunk hangosan azt, amire szükségünk van, ahogy érezzük magunkat. Felnőttként a szavak olykor cserbenhagynak bennünket. Ilyenkor félretesszük a szavakat. Csak kimondjuk, amit érzünk. Mert a tettek magukért beszélnek, és mindennél többet mondanak.
8. A kommunikációs képzések nagy része azzal foglalkozik, mit mondunk, ugyanakkor a tanulmányok kimutatták azt, hogy ahogy mondunk valamit, az sokkal nagyobb hatással van az üzenetünkre. A testbeszéd tudatos használata a hiányzó összetevő a legtöbb ember számára.
9. Hozzászoktunk a rosszhoz. A rossz megerősít saját felsőbbrendûségünkben, vigaszt nyújt gyengeségeinkre. Olyan meghitt kapcsolatba kerülünk vele, hogy már a jó lesz az, ami zavarba ejt, s amit nyomban meg is próbálunk ellenkező előjellel rosszra változtatni, jól ismert negatív mintáinkhoz igazítani.
10. A szavakkal az a baj, hogy azt az érzetet keltik bennünk, hogy meg tudjuk értetni magunkat és meg tudjuk érteni, amit a másik ember mond. De amikor megfordulunk és szemtől szemben találjuk magunkat a sorsunkkal, rájövünk, hogy nem elegendőek. Paulo Coelho