Ugrás a tartalomra
Az ember legbelsőbb szentélyébe nincs bejárata a gonosznak. Oda csak az léphet be, akit tudatosan beengedünk.
Kapcsolódó idézetek
-
Ahogy egy élő sebünkbe sem engedünk bárkit belenyúlni - csakis azt, aki gyógyítani tud -, lelkünk sebeit is csak annak szabad föltárni, akinek a tartós (tehát maradandó) szeretete bizonyossá vált előttünk.
Müller Péter
-
Az emberi test egyike a legszentebb helyeknek, amit nem arra terveztek, hogy valaki belépjen rajta, s mostanra is csak az emberi zsenialitás tette hozzáférhetővé.
-
Bízom én mindenkiben, csak a bennünk rejtőző ördögben nem.
-
Nem küzdhetünk a gonosz ellen. Ez a legelviselhetetlenebb a világban, amit felépítettünk. A gonoszságot nem lehet kiirtani, nem lehet bezárni, minél több erőszakot vetünk be ellene, annál erősebb lesz, mikor kiszivárog az ajtók alatt és a kulcslyukakon. Sosem tûnhet el, mert bennünk nő, néha még a legjobbakban is, néha még a tizennégy évesekben is. Nincs fegyverünk ellene. Csak a szeretetet kaptuk, hogy kibírhassuk.
Fredrik Backman
-
Nincs az a szike, csontfûrész és más daraboló eszköz, mely a lélek sötét mélyébe engedne bepillantást. Oda csak egy másik lélek szerető figyelme tud behatolni.
Robert Lawson
-
Az ember sehová nyugodtabban, zavartalanabbul vissza nem vonulhat, mint saját lelkébe.
Marcus Aurelius
-
A dolgokat egyedül belülről lehet átélni. Azonosulni kell velük, hogy minden lehetőségükkel, veszélyükkel magunk mögött hagyhassuk őket. Aki áthaladt az alvilágon, az megszabadult a pokoltól.
Szepes Mária
-
Lélek a lélekbe nem hatolhat. (...) Az ember, akármit csináljon is, egyedül van a világon.
Anatole France
-
A gonosz nem létezik, az ember kedves és jó, ha szívélyesen fordulnak felé.
Lackfi János
-
A legerősebben elzárt ajtók nem az erőszaknak nyílnak meg.
Panait Istrati