Ugrás a tartalomra
Az ember "valahová tartozási" szükséglete olyan, mint egy fa gyökérzetének a talaj: be kell kötődni ahhoz valahová, hogy a viharoknak ellen tudjunk állni.
Kapcsolódó idézetek
-
Bármilyen közel áll hozzánk egy barát, vagy éppen egy szerető, szükségünk van arra, hogy ténylegesen tartozzunk valakihez, meglegyenek a gyökereink, mert ezek a gyökerek adnak tartást, amikor azt érezzük, hogy az egész világ összeesküdött ellenünk.
-
Mert az élet az valami roppant különös dolog. Az úgy odakötözi az embert a földhöz, egy völgy hajlatához, vagy egy domb oldalához, úgy odakötözi még akkor is, ha nehéz és nyomorúságos élet, hogy az ember lassanként odanő hozzá, gyökeret ereszt belé s lassan otthonának kezdi érezni akkor is, ha idegen.
Wass Albert
-
Az embert nem fából faragták, s a lekötöttség a szerencsétlensége, megfosztja bátorságától, csökkenti biztonságérzetét. Azzal, hogy egy helyhez köti magát, az ember minden feltételt elfogad, még a legrosszabbat is, és saját magát ijesztgeti a rá várakozó bizonytalansággal. A változást úgy látja, mint a befektetett fáradtság elvesztését; más foglalja el meghódított területét, neki pedig újra kell kezdenie mindent. (...) Ha marad, az ember tûr vagy támad. Ha elmegy, megőrzi szabadságát, s mindig kész arra, hogy helyet cseréljen és megváltoztassa a rákényszerített körülményeket.
Mesa Selimovic
-
Amire szükség van, az az, hogy legyen az ember életében valaki, akire annyira lehet számítani, hogy magától értetődőnek vesszük a létezését.
Fredrik Backman
-
Kellenek a gyökerek: van egy hely a földön, ahol megszületünk, megtanulunk egy nyelvet és fölfedezzük, hogyan boldogultak őseink a nehézségekkel. Eljön az idő, amikor felelősek leszünk ezért a helyért.
Kellenek a szárnyak. Megmutatják nekünk a képzelet végtelen horizontjait, elvisznek minket az álmainkhoz, elvezetnek távoli helyekre. A szárnyak segítenek abban, hogy megismerjük felebarátaink gyökereit, és tőlük is tanuljunk.
Paulo Coelho
-
Az ember kényszeres vágyat érez arra, hogy megismerje a körülötte lévő világot és annak összefüggéseit, rendet rakjon a káoszban - vagy legalábbis fenntartsa magában annak illúzióját, hogy érti a világ mûködését. Ugyanis erre van szükségünk ahhoz, hogy magabiztosan mozogjunk a világban, és úgy érezzük, irányítjuk a saját életünket.
Krekó Péter
-
Néha a szomszéd fûje sem zöldebb, nekünk pedig ott kell maradnunk, ahová tartozunk. Néha pedig egyszerûen kockáztatnunk kell, majd pedig remélni a legjobbakat.
-
Az élet olyan, mint egy törékeny láng a szélben: néha mások kezének kell megóvnia, amikor legerősebben fúj a szél. De nem mindig egyértelmû, kinek van szüksége segítségre. A lényeg, hogy ott legyünk, amikor szükség van ránk, legyen az egy megtartó váll a viharban vagy csak egy csésze forró tea a szélvész végén.
-
Az embereknek hitre van szükségük ahhoz, hogy élni tudjanak. Hinniük kell valamiben, máskülönben elvesztek.
Wass Albert
-
Az emberek olyanok, mint a kutak: amennyiben alászállnak önmaguk mélyére, akkor a talajvízrétegnek köszönhetően összekapcsolódnak. Ugyanaz a víz tart életben minden embert, ugyanazok a szükségletek vezérlik.